Авроральная операция

 

 

Kornai János cikkének terjedelme bruttó 47.889 karakter, ebből 7.002 a lábjegyzet, hivatkozás, ilyesmi, vagyis a nettó szöveg közel 41.000 karakter. Az elmúlt hetek során áttanulmányoztunk a tanulságos tanulmányból 23.050 karakternyi kevély professzoriságot, mégpedig úgy, hogy – eleddig – egyetlen betűt sem hagytunk ki a szövegből, ezért természetesen nagy érdeklődéssel, odaadással analizáljuk a tudós szerző zárójeles megjegyzéseit is: „(Csak zárójelben jegyzem meg [indokolatlan a „csak”, ti. Kornai ugyanazon nívón írja ugyanazt a marhaságot, most zárójelben – gf.], hogy a fenti jellemzés [a „szemellenzős marxista”, „sztalinista vagy maoista” gf.] ráillik a mai kínai kommunista pártra, amely Marx képét csak ťvédőszentkéntŤ aggatja fel a falra a politikai ceremóniák alkalmával, valóságos politikájuk leplezésére. A kínai KP hamis ideológiaként hivatkozik a marxizmusra. A rendszer, amelyet [sic.] felett trónol a kommunista párt, alapjában véve kapitalista jellegű, mert domináns tulajdonformává vált a magántulajdon, és mert a koordináció fő mechanizmusa a piac. Tehát éppen az ellentéte valósult meg itt az elmúlt tíz-húsz év alatt, mint amit Marx programként kitűzött, és ami korábban Kínában, valamint a többi szocialista országban ténylegesen létrejött.)”

 

Kornai János a yokohamai Kaganawa Egyetem katedráján mondotta mindezt – vagyishogy japánoknak beszélt a kínaiakról. Gondolom, angol nyelven. Majd ez jelent meg a Mozgó Világban. Kvázi magyar nyelven. Miközben a kedves európai (angolszász) gyermekdalocska parafrázisa így szól: P. Szűcs és Kornai / elmenetek magyarni (©Örkény) / P. Szűcsnek sikerült / Kornai elmerült.

Intellektuálisan merült el, merthogy egzisztenciálisan Kornai is megdicsőült.

Hogy miért mondom ezt?

Mert minden „védőszent” „hamis ideológia” terméke (akkor is, ha ateista professzorok vagyunk, akkor is, ha nem), ez nyilvánvaló, noha a „védőszent” funkciója merőben más azoknál, akik hisznek a szentekben, s azoknál, akik cinikusan aggatják a különféle ikonosztázokat „a falra politikai [vagy más vallásos] ceremóniák alkalmával”.

Kornai azt állítja, hogy a maoisták (akik szemében Marxék valódi „védőszentek” voltak) ugyanabban hittek, amiben a „mai kínai kommunista párt” tagjai, vezetői, ideológusai. Ezt állítja. És ezt, ha akarná, sem tudná bebizonyítani, de nem is akarja. Kornai semmit nem bizonyít. Fecseg.

 

Nem ismerem a kínaiak politikai, ideológiai propagandagépezetének mozgatórugóit, billentyűzetét, nem tudom, Kínában mit miért gondolnak, mondanak a döntéshozók, az viszont egészen bizonyos, hogy logikailag csak két alapmotiváció képzelhető el.

(1) Tételezzük föl: Kínában Marx nem „védőszent”, hanem „baldachin”, akire az elmúlt évtizedek során meggyökeresedett ideológiai hagyomány miatt van szükség. Kína nem Magyarország. Kína sehol nincs hozzánk képest, Kínában nem lehet négyévenként (fülkeforradalmanként, „több mint kormány-, kevesebb mint rendszerváltásonként”, juhászi-bajnai-kónyai félkunczés „rezsimváltásonként”) teljes eszmei, hitbéli, létfilozófiai hátraarcot végrehajtani. Míg a magyar ruganyos nemzet. Turul-baltával is, balta nélkül is, liberáljointtal is, szolidárjoint nélkül is. A kínai nem. A kínai merev, maradi, vaskalapos, ma még szüksége van a megszokott legitimációra.

(2) Tételezzük föl: a „marxizmus” nem ideológiai baldachin Kínában, hanem arról van szó, hogy a kínai marxisták azt a marxi történelemfölfogást osztják, mely szerint a kommunista forradalom nem olyan, mint egy kellemes, korareggeli szarás, mely szerint: miután ráültél a rötyire, rögvest rottyan ki belőled a lényeg, s aminek már a puszta ténye beteljesültségi érzéssel tölti el az embert, méghozzá abban a szent minutumban, ahogy a művelet elvégeztetett, sőt optimális esetben par excellence kéjes nyögdécselések kísérik a hajnali (авроральной) klotyóforradalmat. Marx persze nem pontosan így fogalmaz (nálam az Aврора lenini ihletés). Hanem? Akkor hogyan fogalmaz Marx doktor? Vegyük újra az eredeti szöveget: „A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják.”

Vagyis a kínaiak szerint (amennyiben náluk Marx nem csupán álca) a „tőkés burok” csak ott repedhet szét, ahol létezik tőkés burok. És amely burkot nem Kornai elvtárs fogja szétrepeszteni a pekingi Szabad Háturul Nép szerkesztőségében, hanem: a „termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása”. Vagyis e fortélyos kínai-marxi filozófia szerint tőkés kisajátítókat csak ott lehet kisajátítani, ahol vannak tőkés kisajátítók. Ne legyen félreértés, nem azt állítom, hogy a kínaiak valóban így gondolkodnak, nem tudom, hogyan gondolkodnak, két logikai opciót vázoltam: baldachin vs. valódi Marx, több eshetőség nincs, Kínának nincsenek pravoszláv hagyományai.

Oroszországnak vannak. Vera Zaszulics meg is kérdezte professor Magister Santa Carolustól: meghaladható-e forradalmi úton a kapitalizmus ott, ahol a kapitalizmus még ki sem fejlődött? Marx válasza: vagy igen, vagy nem, egyébként pedig, kedves Zaszulics elvtársnő, ha rám hallgatnak, azt csinálnak, amit akarnak. Marx persze nem szó szerint így fogalmazott.

 

Nem a kínaiak védelmében, „csak azért, hogy tartsuk a szokást” (©Kusturica), szó szerint idézem a Kornai által nagy kegyesen „zseniális elmének” minősített filozófus szavait: „a polgári társadalom méhében fejlődő termelőerők megalkotják egyúttal az anyagi feltételeket ennek az antagonizmusnak [ti. a tőke antagonizmusának] a megoldásához”.

Tehát: szét lehet repeszteni a nem létező mag nem létező csonthéját proletárnői klopfolóval is, munkásököl-vasököllel is (Kornaiék, Hellerék ilyesmivel próbálkoztak az ötvenes évek derekán), ám az efféle repesztés nyomán nemigen fog a földből kisarjadni semmi.

Nem állítom, hogy a kínaiak így gondolkodnak, csak azt állítom, hogy elvileg gondolkodhatnak így is, mint autentikus marxisták, ráadásul pontosan erre utal Kornai professzor moralizáló lelki nyűglődése a Mozgó Világban: „Valószínű, hogy maga [Marx] is elborzadt volna, ha saját szemével látja, mi folyik a Cseka kínzókamráiban vagy a szibériai büntetőtáborokban. Ám amíg csak egy papírlapra kellett szöveget fogalmazni, addig Marx is és Engels is fitymálva beszéltek az üres, formális burzsoá alkotmányosságról, parlamentarizmusról, demokráciáról, és kiálltak a proletariátus diktatúrájának eszméje mellett”.

 

Marx és Engels fitymázó papírtigrisek. Végre-valahára, idáig is elmozogtunk! A Mozgó Világban.

 

Kornai húsvér-tigris! A fitymája milyen? Nem szibériai, az egyszer biztos! Sokkal inkább bengáli. New York-i. Für alle Fälle a „proletariátus diktatúráját” Szibériával és a „Cseka kínzókamráival” azonosítja. Jó. De miért? Egyrészt: miért nem mindjárt Pol Pot népirtásával (mire ez a kicsinyesség?!), miért nem Péter Gábor „zsidóidentitásával”, Lenin mocskos szifiliszével, nem szólva arról, hogy Farkas Mihály Kocsist és Czibort átirányíttatta a Fradiból a Honvédba „játszódni”! Ehhez képest a „Cseka kínzókamrái” Hawaii-szigetek! Másrészt viszont: vajon miért nem József Attila Marx-értelmezése autentikus a Mozgó Világnál: „Nyugtasd a gazdagok riadt / kis lelkét – lesz majd kegyelem. / Forrást kutat, nem vért itat / a szabadság s a szerelem”?

Megmondom, miért nem. Azért, mert Kornai az embert (mint olyat) csak vérszomjas vadállatnak tudja elképzelni, olyan vadbaromnak, akit az ún. „emberi jogok” nem fölszabadítanak, hanem kordában tartanak.

Szögezzük le: József Attila sem, Radnóti sem hurráoptimista az ember természetét illetően (vö. Világosítsd föl!, Majális), ám egyik költő sem zárja ki eleve „az emberséghez méltó értelem” létezését; Radnóti ezért fogalmaz így: „Mondjátok hát, hogy nem reménytelen”.

Kornai „szerint” reménytelen. Azért az idézőjel, mert a professzor itt sem tudja igazából, hogy miről beszél, itt is fecseg.

A hadováló Kornai hipokrita vagy korlátolt? Mindegy. Polgár. A „polgár” szó hipokritát is, korlátoltat is jelent. A filiszter kizártnak tartja, hogy Marx méltán gondolhatott valami olyasmire, amire például József Attila is; noha Kornai egyébként épp az ellenkezőjét állítja annak, amit állít, a professzor nem egyszer, nem kétszer rombol elő a cikkben ezzel a megengedő valószínűsítéssel: „Valószínű, hogy maga [Marx] is elborzadt volna, ha saját szemével látja, mi folyik a Cseka kínzókamráiban vagy a szibériai büntetőtáborokban”.

 

Aki csak egy kicsit is ismeri Marxot (életét, munkásságát stb.), pontosan tudja: Marx nem volt elborzadós típus. Gondolkodó volt, vagyis eo ipso nem szörnyülködő, irtózó, iszonyodó. Marxék nem elborzadtak a tőkefölhalmozás s a kapitalista termelés révén keletkezett „dzsaggernoti” nyomorúság láttán, hanem megismerték, elemezték a jelenséget, s leírták annak okait.

 

Kornai professzor búbánatos egyetértéssel idézi Karl Kautsky (Leninnel „vitázó”) szavait: „Sajnos [kiemelés – gf.], Marx elmulasztotta annak a közelebbi kifejtését, hogyan képzeli el ezt a diktatúrát.”

 

Lám, a nagy professzorok voltaképpen csak sopánkodni, nyafogni, nyavalyogni, nyivákolni képesek (néha átkozódva); pl. Szalai professzor: „Sajnos, Marx csak egyetlenegyszer fejtette ki világosan és tudatosan saját történelemfelfogását”.

Jó, de akkor miért nem „ájvé”, hiszen oly rátartiak tudós-intellektuális identitásukra ezek a „genetikailag” földesúri (értsd: nem jobbágy-) elmék?!

Mit kellett volna Marxnak elképzelnie (majd „előírnia”)? Hogy milyen kínzóeszközöket használjanak s milyeneket ne használjanak a Cseka kínzókamráiban?

Kornai szerint „Marx ignorálta magát a problémát, az emberi szabadságjogok intézményes védelmének nehezen megoldható problémakörét”.

 

Nos, ez már egy egészen dilettáns (vs. hazug) professzor állítása. Marx nem „az emberi szabadságjogok intézményes védelmének nehezen megoldható problémakörét”, hanem a kapitalizmust „ignorálta” (amennyiben ragaszkodunk ehhez az ide nem illő igéhez), ugyanis a marxi logika szerint, ha nincs kapitalizmus, nincs szükség „emberi jogokra”. Ilyen egyszerű. Kornai még ezt sem érti.

Hogy akkor viszont mit jelent a „proletariátus diktatúrája” szóösszetétel? Azt jelenti, amit a dialektikában a minőségi ugrások „katasztrófái” jelentenek. Szép, magasztos érzést kelt az emberi lélekben az „áldott állapot” megléte, miként szívmelengető dolog a puha, illatos csecsemőt keblünkre ölelni – csak hát ugyebár szülni ne kéne a két szakrális szituáció között. Legalábbis szerintem. Noha elfogadom, a polgári liberális nők a toló-fájdalmakat is kedvelik, sőt azokat imádják a leginkább; ettől liberálisak a polgári nők (közöttük a punci-szájú hímprofesszor).

Kornai „néni” persze azt mondja erre: immáron nem szülünk! Megszületett a kapitalizmus, s ezzel vége. A történelemnek. Fukuyama néni is messze túl van már a klimaxon. Világos, és éppen ezért jutunk el újra és újra az alapkérdéshez: Kornai miért Marxszal „vitázik” (s miért pont a Csekát emlegetve), amikor néki valójában, lényegileg Hérakleitosszal, Arisztotelésszel, Szókratésszal, Diderot-val, Kanttal, Fichtével, Hegellel, Einsteinnel, József Attilával… „van” polémiája? És persze – ilyen értelemben – Marxszal is.

 

József Attila híres művészetbölcseleti fejtegetésében egy ismert természeti jelenséget állít dialektikai párhuzamba egy társadalmi-történelmi törvényszerűséggel:

 

„Fölszállott a páva a vármegyeházra,

sok szegény legénynek szabadulására.

 

Miért valóságos müvészet ez? Mert egy madárnak a helyváltoztatását társadalmi tartalommal teliti. A hely ahová a diszes madár, a páva száll, már önmagában is társadalmi és politikai értelmü, ez a társadalmi tartalom azonban csak a második sorban minősül. Ha ezt a társadalmi tartalmat elvonjuk és tényként megállapitjuk, hogy egy páva a házra szállott, – akkor bizony éppen a müvészi mivoltjától fosztottuk meg a képet. Viszont ha itéletként egyszerüen leszögezzük, hogy sok szegény legény kiszabadul, akkor azért nem áll előttünk müalkotás, mert olyan állitást kaptunk, amely egyetlen logikai mozzanat, tehát igy önmagában müvészet nem lehet. Ez is forma, de nem müvészi. Mert mint később kiderül, a müvészi forma elemeinek összefüggése nem pusztán logikai, mint ezé, hanem egyben tények rendszerének szemléleti összefüggése.

Két másik sort is vehetünk, egy megiratlan költeményből:

 

A történelem levese

már emelgeti a fedőt.

 

ťA leves emelgeti a fedőtŤ, – ennek nincsen társadalmi jelentése, tartalma, tehát nem is müvészet. ťA történelem levese – emelgeti a fedőtŤ. Itt a társadalmi tartalom csak látszólagos, mert nem meghatározott. Ezért nem müvészet. Azonban a „már” időhatározó szócskával a társadalmi tartalom határozottá válik, adott korunkat és a kort megelőző, sőt létrehozó történelmi társadalmi folyamatokat idézi, tartalmába fogja és igy a két sor müvészivé válik. Nyilvánvalóan forradalmár szemléletéből fakad. Ellenforradalmivá ugy tehetjük, ha a ťmárŤ helyett azt mondjuk, hogy ťmégŤ.

 

A történelem levese

még emelgeti a fedőt.

 

Miért gyöngécske igy és miért nem érezzük müvészinek? Mert ha az időhatározó szócska nélkül az előbb a társadalmi tartalom határozatlansága miatt vesztette el müvészi mivoltát, ugy most a társadalmi tartalom hazugsága, fosztja meg a müvészettől. Sőt, ha jobban belenézünk, azt látjuk, hogy egyáltalán nem rendelkezik valóságos társadalmi jelentéssel, mert hiszen éppen a valóságos társadalmi vonatkozást akarja eltakarni. Müvészi tartalom tehát nem lehet társadalmilag hazug. Amit nem kell azzal a bolondsággal összekeverni, amely a müvésztől őszinteséget kiván. Hiszen őszinte és ellenforradalmár lehet valaki azért is, mert szellemileg korlátolt és ostoba és mégsem alkothat müvet, éppugy mint a sürün őszinte nénikék sem alkotnak.”

 

Kornai professzor alkothat „művet”?

Nem alkothat (csak amolyan mozgóvirágos műféleséget), mégpedig azért, mert a szerző (s most hagyjuk is József Attila minősítő jelzőit, maradjunk ennél a kifejezésnél) dilettáns. Alliterálva: Kornai kontár.

Hogy közgazdászként milyen, nem tudom (nem is érdekel), tudniillik a Mozgó Világ nem közgazdasági szaktanulmányt, hanem publicisztikát közölt, márpedig Kornai dilettáns publicista. Ha esszét ír, akár zöld hályogot is operálhatna, esetleg elvégezhetne P. Szűcs Julianna elvhű lábai között egy nőgyógyászati rutinkezelést, hiszen ha publicisztikát alkothat a professzor, miért ne vezethetne le a Mozgó Világnál néhány szabadelvű polgári matrónaküretet is? Valamely forradalmi reformhajnalon. Cтаровая мещанская операция. A szakprofesszornak a sérójában van minden дисциплина: a filozófia, az eszmetörténet, a szemantika, a publicisztika… És mindenekelőtt: az etika. Ő persze nem ítéli el Marxot erkölcsileg, elítélhetné, ámde ő nem ítéli el! Intellektuálisan ítéli el, miközben helleri egyházat alapít sajátmagára. Hogy legyen hol P. Szűcs Juliannának, e „sűrűn őszinte nénikének” a kapitalizmusban is zsolozsmáznia.

 

Egyebek közt éppen attól tehetségtelenek ezek az emberek, hogy nem értik, de még csak nem is sejtik, mennyire tehetségtelenek.

 

Mi bizonyítja, hogy Kornai professzor nem gyönge, hanem kifejezetten szar publicista?

Nos, erre a kedves kis kérdésemre legközelebb készséggel válaszolok…