Az alkotó liheg

 

 

Kornai János Karl Marx „intellektuális felelősségét” firtatja a Mozgó Világ elvhű hasábjain. Intellektuálisan feszegeti a problémát: „felelős-e Marx azért, ami a Lenin, Sztalin, Hruscsov és Brezsnyev Szovjetuniójában, Mao Kínájában és a tanítványaik által uralt többi kommunista országban történt?”.

(1) Felelős. Mert: „Meggyőződésem szerint igaz, történelmi tapasztalati tényekkel alátámasztható állítás, hogy ami 1917 után létrejött a világ kommunista régiójában, és 1989-ig létezett, az alapjaiban véve realizálta azt, amit Marx a kapitalizmus ellentéteként létrejövő szocialista rendszernek tekintett”.

(2) Nem felelős! Mert: Marx szövegeinek nem volt operatív hatásuk, „Marx politikai gazdaságtana nem adott semmiféle eszközt” az elvtársak „kezébe”, vagyis: Marx nem „írt elő” semmit, noha a „valós szocializmust” építő intellektusok nemcsak elvi, eszmei, hanem konkrét szakmai útmutatást is vártak a Nagy Tanítótól.

Ezzel együtt Marx (3) mégiscsak felelős! Mert az, „amit Marx elvárt és előírt [kiemelés – gf.]”, nem más, mint a „valóságos rendszer legfontosabb két vonása”.

Melyek ezek a „legfontosabb vonások”? Az egyik „vonás”, hogy: a „valóságos rendszer” „Nagyon közel jutott a termelő eszközök magántulajdonának teljes felszámolásához (bár megnyomorított, szűk kordába szorított maradványai itt-ott fennmaradtak), és helyébe dominánssá tette a köztulajdont, főként állami tulajdon formájában”.

Vagyis Marx azt „írta elő”, hogy a „valóságos rendszer” jusson „nagyon közel a termelő eszközök magántulajdonának teljes felszámolásához”. Ne számolja föl, de jusson hozzá nagyon közel. Illetve számolja föl, ámde a „valóságos rendszer” ezt nem tette meg, csak nagyon közel jutott hozzá. Hogy melyik az igaz teoretikusan? Nem derül ki a professzori dolgozatból. Kiderül viszont, hogy ezt is Marx „írta elő”: a „valóságos rendszer” a Mozgó Világban (mint „kulturális havilapban”) annak ellenére nem számolta föl teljesen a magántulajdont, hogy csak nagyon közel jutott hozzá (erre vonatkozik a „bár” megengedő kötőszó). Vagyis a szerzőt (és a főszerkesztőt) hozzá kéne kötözni Mihancsik Zsófiához, majd mindhármuk orrát beleverdesni valamely irodalmi letéteményükbe (mint a fostos macskáét szokás a saját piszkába), például a „szűk kordába szorított” „fennmaradt maradványokba”! A „maradvány” ugyanis attól maradvány, hogy fönnmaradt, míg a „korda” nem karámot, hanem kötelet, lekötelezést jelent, „szűk korda” nincs – vagyishogy praktikusan így válik Kornai professzor a „magyarok” (a magyar nyelvet beszélő emberek) mihancsiki „megtestesítőjévé itthon is, a világban is”, sőt még a Mozgó Világban is.

Kornai szerint a „valóságos rendszer” másik „legfontosabb vonása”, hogy a rezsim „Nagyon közel jutott a piaci koordináció teljes felszámolásához (bár a fekete és a szürke gazdaságban nyomokban fennmaradt), és helyébe dominánssá tette a centralizált tervezést, a bürokratikus koordinációt, a parancsgazdaságot”. Ráadásul – s ezt már én teszem hozzá – azt is Marx „írta elő”, hogy Kornai János nagyokat süketeljen (1945 és 1955 között, közel egy évtizeden át) „a centralizált tervezésről, a bürokratikus koordinációról, a parancsgazdaságról”, Marx „várta el”, hogy Kornaiék átkozzák, fenyegessék a „nyomokban fennmaradt” piac „neppereit”, „feketéző” kereskedőit. Miután „német nyelven” „vették kézbe” A tőkét. Maga Kornai („legközelebbi barátjával együtt”), „sorról sorra, igen alaposan, részletesen jegyzetelt ki” a jobb sorsra érdemes műből 22 szót (két félmondatot), ezáltal az hámozódott ki a professzor számra a szövegrengetegből, hogy „a centralizált tervezés, a bürokratikus koordináció, a parancsgazdaság” „dominánssá tételét” kell „intellektuális felelősséggel” propagálniuk a Szabad Nép szerkesztőségében.

 

Kornai János vallomásából kiderül: az ötvenes években csak A tőkét olvasta, illetve „vette kézbe” (Freud elvtárs adta a kezébe osztrák nyelven), a többi Marx-művet nem ismerte. Így nyilván A polgárháború Franciaországban című dolgozatot sem. Ennek dacára, amikor Kornai Marxot „intellektuálisan” elítéli, voltaképpen arra hivatkozik, hogy őt annakidején A tőke (elemzett) 22 szaván túl, A polgárháború Franciaországban című „tanulmány” akkor még el nem olvasott, meg nem ismert 24 szava inspirálta, bujtogatta a „közös tervezés” elvtársi népszerűsítésére. Ez így hangzik a Mozgó világban: „Vagy egy másik fontos idézet: „… az állandó anarchiának és a periodikus megrázkódtatásoknak, amelyek a tőkés termelés végzetszerű velejárói…” – írja Marx A polgárháború Franciaországban c. tanulmányában (Marx 1871, 313.). És ugyanabban a bekezdésében, amit az imént idéztem, olvashatóak a sokszor emlegetett szavak a közös tervről: „… az egyesült szövetkezeti társaságok közös terv szerint szabályozzák a nemzeti termelést…”.

 

Itt a professzor már nem is csupán félmondatot idéz (miként A tőkéből), hanem egy olyan marxi megállapítást, amelynek az elejét is, a végét is lehagyja, a fülét is, a farkát is lemetszi „ügyesen”. Így lesz Marx állítólagos instrukciójából („előírásából”) egy tipikusan kornais (alanytalan-állítmánytalan, se füle, se farka, értelmetlen) szövegtorzó: „az állandó anarchiának és a periodikus megrázkódtatásoknak, amelyek a tőkés termelés végzetszerű velejárói”.

 

Mik a minek a micsodái?

 

Kezdjük azzal, hogy Marx A polgárháború Franciaországban című művében nem ír elő semmit. Egyébként másutt sem! Sőt épp ellenkezőleg! A német ideológiában így fogalmaz(nak): „A kommunizmus szemünkben nem állapot, amelyet létre kell hozni [„elő” kell „írni” – gf.], nem eszmény, amelyhez a valóságnak hozzá kell igazodnia. Mi kommunizmusnak a valóságos mozgást nevezzük, amely a mai állapotot megszünteti”.

Marx A polgárháború Franciaországban című művében pontosan ennek a „valóságos mozgásnak” egyik konkrét formájáról beszél, szó szerint idézem: „A munkásosztály nem várt csodákat a Kommüntől. Nincsenek kész utó­piái, amelyeket par décret du peuple [kiemelés – gf.] bevezetne. Tudja, hogy amíg kivívhatja saját felszabadulását és ezzel együtt azt a magasabb formát, amely felé a jelenlegi társadalom a maga gazdasági hatóerői révén feltartóztathatatlanul tör, hosszú küzdelmeken, történelmi folyamatok egész sorozatán kell átmennie, amelyek mind a körülményeket, mind az embereket meg fogják változtatni. Nem eszményeket kell megvalósítania, csak ki kell szabadítania az új társadalomnak a régi, összeomló burzsoá társadalom méhében már megfogamzott elemeit”.

 

A marxi életművet legalább alapszemináriumi szinten ismerők körében közhely: a tudós forradalmár – finoman fogalmazva – nem volt kezdeményezője a Párizsi Kommünnek (nem tartotta a „forradalmi helyzetet érettnek” stb.), ám miután elkezdődött a „valóságos mozgás”, rokonszenvvel fordult a Kommün felé, a Főtanács megbízásából pártoló „Üzenet”-et is fogalmazott. Csakhogy mire elkészült vele, a forradalom megbukott. Így az „Üzenet” nem lelkesítő röpirat valójában, hanem történelemfilozófiai elemzés (ezért a címe is megváltozott); és Kornai professzor ezt ma sem tudja. Illetve tudja ő, nagyon is tudja, s én pontosan ezért nevezem Mozgó Világ-beli „intellektuális letéteményét”, szövegcsonkítását, hamisítását professzori patkánytevékenységnek.

 

 

Marx ebben a művében azokat (a korabeli Kornai professzorokat) gúnyolja, akik szerint 1871-ben „a tőkés társadalom még szűzi ártatlanságának legtisztább állapotában” virul, vagyis amikor a kapitalizmus „ellentétei még nincsenek kifejlődve, amikor ámításai még nem lepleződtek le, amikor prostituált valósága még nem tárult föl”, ezért a 19. századi Kornai professzorok szerint a kommunisták a Gonosz inkarnációi (ein Gespenst geth um), ráadásul hülyék is, merthogy „a kommunizmus lehetetlenség”. Marx szerint a korabeli Kornai professzorok is így „kiáltanak föl”: „a Kommün el akarja törölni a tulajdont, minden civilizáció alapzatát!”.

Nos, erre válaszolja Marx…

Mit is?

A mai Kornai professzorok szerint ezt válaszolja: „az állandó anarchiának és a periodikus megrázkódtatásoknak, amelyek a tőkés termelés végzetszerű velejárói”.

Ennyi. Se többet, se kevesebbet.

Míg viszont Marx valójában ezt írja (kivastagítom a két torzót, amelyekre Kornai hivatkozik): „Igenis, uraim, a Kommün el akarta törölni azt az osztálytulajdont, mely a sokak munkáját kevesek gazdagságává változtatja. Az egyéni tulajdont valósággá akarta tenni azáltal, hogy a termelőeszközöket, a földet, a tőkét, amelyek most elsősorban a munka leigázásának és kizsákmányolásának eszközei, a szabad és szövetkezett munka egyszerű eszközeivé változtatja át. De hiszen ez kommunizmus, a ťlehetetlenŤ kommunizmus! Nos, az uralkodó osztályoknak azok a tagjai, akik eléggé értelmesek, hogy a mostani rendszer fennmaradásának lehetetlenségét belássák, és ilyenek sokan vannak, hívatlanul és teli szájjal apostolkodtak a szövetkezeti termelés mellett. Ha azonban a szövetkezeti termelés nem akar puszta ámítás és csapda lenni, ha célja az, hogy kiszorítsa a tőkés rendszert, hogy az egyesült szövetkezeti társaságok közös terv szerint szabályozzák a nemzeti termelést, saját ellenőrzésük alá vegyék, és így véget vessenek az állandó anarchiának és a periodikus megrázkódtatásoknak, amelyek a tőkés termelés végzetszerű velejárói – mi egyéb volna ez, uraim, mint kommunizmus, a ťlehetségesŤ kommunizmus?”

 

Tehát (Marx szerint) mi a kommunizmus? Hogy „a Kommün el akarta [kiemelés – gf.] törölni azt az osztálytulajdont, mely a sokak munkáját kevesek gazdagságává változtatja”. Vagyis: ha nem akarja eltörölni a Kommün az „osztálytulajdont” (s nem a „tulajdont”, még kevésbé az „egyéni tulajdont”), akkor nincs kommunizmus. És miért nincs? Mert az esetben nincs „valóságos mozgás”, írhatok én – mondja Marx – bármi „intellektuálisat” A tőkében (és másutt) „az állandó anarchiákról és a periodikus megrázkódtatásokról”.

Még valami (nagyon fontos!): a marxi logika szerint az a „valóságos mozgás” is kommunizmus, amelyben az ötvenes évekbeli Kornai elvtársak tüsténkedtek (Leninék, Trockijék, Kun Béláék, horribile dictu Sztálinék, Rákosiék… nyomán). Igen, az is kommunizmus volt! A marxi történelemfilozófiai logika szerint (ti. – ismétlem – Marx „valóságos mozgás”-ról és nem „valóságos rendszer”-ről beszél), vagyishogy éppen nem úgy, ahogyan azt a (különféle ideológiai és pártállású) tökfej-professzorok (ma is) gondolják: „par décret du peuple”.

 

Számos derék, máig hívő „marxista” állítja (Krausz Tamás és mások): „a sztálinizmusnak semmi köze a kommunizmushoz”. Ez igaz, mint ahogyan (ha szűkebb értelmében vesszük) Marxon kívül semminek sincs köze a kommunizmushoz, egyszersmind az is igaz, hogy a marxi történelemfilozófiai fölfogás szerint mindennek köze lehet a kommunizmushoz, ami a tőkés igazságtalanság és idiotizmus kiküszöbölésére törekszik. Még akkor is (Marx szerint), ha a „valóságos mozgás” nem egyezik, sőt merőben tér el Marx (egyébként nem létező) „előírásaitól”.

 

Mit állít Marx a fenti idézetben?

Azt állítja, hogy (1) a Kommün „el akarta törölni azt az osztálytulajdont, mely a sokak munkáját kevesek gazdagságává változtatja”, (2) „az egyéni tulajdont valósággá akarta tenni”, nem mellékesen azért, mert (3) a „munka leigázásának és kizsákmányolásának” megszüntetése révén óhatatlanul szűnnek meg a kapitalizmussal szükségképpen együtt járó „anarchiák és a periodikus megrázkódtatások”.

 

Tény: a mai tőkés irányítás is az „anarchiák és a periodikus megrázkódtatások” kiküszöbölésére törekszik! Persze nem a marxi logika szerint, hanem éppen a Kornai által kárhoztatott „centralizált tervezés, bürokratikus koordináció és parancsgazdaság” kiépítésével, erősítésével: Euro-övezet, Európai Unió, Európai Parlament, Európatanács, „Egyesült Európa”, Világbank, IMF, WTO, WPO, G7, G8, G20, G33, G n-edik és így tovább, egészen a totális centralizáció és világbürokrácia megvalósításáig. Vagy netán lesz olyan történelmi pont (még a totális világrendszer kialakulása előtt), amelyen Kapitalizmus elvtárs is fölszabadultan sóhajt: be van fejezve a nagy mű, igen, a nép morog, az alkotó pihen, illetve piheg. Liheg: „ímhol az optimális centralizáció és bürokrácia, innen már egy tapodtat se tovább”?

Így lesz? Hogyan lesz?

 

Nekem egyébként (személy szerint) teljesen mindegy, hogyan lesz, csak félreértés ne legyen! Nem szeretném, ha azt hinné valaki, hogy én itt „vitázom” Kornai professzorral (odáig azért nem süllyedek), nem azt bizonygatom, hogy Kornainak nincs igaza, míg Marxnak igaza van, be-be-beee! (idáig ugye még kevésbé süllyedünk, odáig pedig végképp nem, hogy „megvédjük a kommunizmus tiszta eszményét” a sztálinistákkal, a kapitalistákkal, de leginkább a kapitalista sztálinistákkal szemben), hanem viszont, elragadóan bájos bóbitaként, szárnyat igézünk a „malacra”! Részint a címeres (Állami Díjas) kanprofesszorra, részint a szintén „letéteményes” eszmekocára. Párban „röptetem” őket, akkor is, ha nem minden mondatom után idézem (finoman kontrakarakírozva) Mihancsik kucu néni „genetikailag” kevély röffenését: Kornai János „a magyarok intellektuális teljesítményének egyik megtestesítője itthon is, a világban is”.

 

Szóval, ami a lényeg: Kornai professzornak akár igaza is lehet (itthon is, a világban is) – abban, amit gondol (ha gondol egyáltalán valamit). Az is lehet, hogy Marx tévedett. Semmi jelentősége, ugyanis tények jelzik, immár a sokadik, Kornai professzor nem tudja, miről beszél. Részint tájékozatlan, tudatlan, olvasatlan, részint korlátolt (szerintem morálisan is), jól láthatóan még azt sem érti, amit (talán) elolvasott egyszer, valaha, valamikor. Azért mondom, hogy morálisan is korlátolt (nagy valószínűséggel alattomos) a professzor, mert annyira azért nem lehet buta, hogy a marxi történelemszemléletet néhány (se füle, se farka) értelmetlen mondatféleséggel azonosítsa. Beszéljünk magyarul: Kornai professzor bunkóbb, mint bármely burnuszos tevehajcsár, sőt még annál is lejjebb van, valahol a városi-turul konvergens professzoriság nagyátlagán sunyít.

Hogy ezt mi bizonyítja?

Marx ugyanott, ahonnan Kornainak sikerült „ügyesen” előmiskárolnia a maga „érvelését”, így fogalmaz: „Történelmi küldetésének teljes tudatában és azzal a hősi elhatározással, hogy ennek eleget is tesz, a munkásosztály csak mosolyoghat a toll és a tinta fölbérelt urainak otromba szitkozódásán, valamint jóakaratú burzsoá doktrinerek [a különféle Kornai professzorok – gf.] oktató pártfogásán, akik tudatlan közhelyeiket és szektás rögeszméiket a tudományos csalhatatlanság orákulumi hangján nyilatkoztatják ki”.

 

Nem csoda tehát, hogy a mindenkori emeritusi pojácák a reszketésig gyűlölik Marxot; én is rühellném, ha gúnyolnának, ha jóakaratú doktrinernek, szimplának, tudatlannak, szektásnak, rögeszmésnek minősítenének, ráadásul látnoki erénnyel.

Nézzük konkrétan, Kornai hogyan „nyilatkoztatja ki” azon „tudatlan közhelyeit, szektás[liberális] rögeszméit”, amelyeket a Mozgó Világban „a tudományos csalhatatlanság orákulumi hangján” jelenít meg! Például így: „Ha szemellenzős marxistákkal vitatkoztam erről, az volt az egyik szokásos ellenérv: a sztalinista vagy maoista rezsim [sic.] csak félrevezető szimbólumként használták [sic.] Marx nevét, védőszentként emlegették, holott valójában nem volt közük hozzá. A fentiekben igyekeztem ezzel az érveléssel szembeszegezni Marx és Engels saját szavait. Teljes joggal hivatkoztak Marxra, mert az ő általa javasolt nagy történelmi feladatot valósították meg”.

 

A professzor „igyekezett szembeszegezni”. „Engels saját szavait”. Kétségtelen, Kornai Engelstől is idéz a cikkben – majd. Később. És más vonatkozásban, na de hát, kicsire nem adunk; a professzoriság akkor komplex, ha a professzor szerteágazó módon beszél összevissza. Miközben tény: Kornai egy 22 + 24 szavas szöveggnómot (plusz Engels) „igyekezett szembeszegezni” a „szemellenzős marxistákkal”, és ez intellektuálisan bőven elegendő! Ugyanis a professzori „igyekvés”, „szembeszegezés” már maga a teljes bizonyosság.

Kornai váltig állítja, odaadón ismételgeti: Marx „írta elő”, Marx „javasolta” néki, hogy forszírozzon (az elvtársakkal) „valós szocializmust”. Nem Kornai a hibás! Miközben a marxi szövegekből (ráadásul a professzoréból is!) az derül ki, hogy Marx senkinek sem „javasolt” semmit. Még Vera Zaszulicsnak sem. Noha Zaszulics szeretett volna kicsikarni Marxból valami konkrét eligazítást az orosz forradalomra vonatkozóan. Mármost, ha Marxnak kedve lett volna ahhoz, hogy tetszelegjen a Nagy Tanító, a Nagy Javaslattévő kicsike pózában, úgy épp az ellenkezőjét tette volna annak, amit 1846-ban, 1859-ben, 1871-ben (nagyjából tizenkét évenként újra és újra) konzekvensen állított. Vegyük példának ezt a szöveget: „A polgári termelési viszonyok a társadalmi termelési folyamatnak utolsó antagonisztikus formája, antagonisztikus nem az egyéni antagonizmus, hanem az egyének társadalmi életfeltételeiből sarjadó antagonizmus értelmében; de a polgári társadalom méhében fejlődő termelőerők megalkotják egyúttal az anyagi feltételeket ennek az antagonizmusnak a megoldásához”.

 

Vagyis, ha a termelőerők nem „alkotják meg” az „anyagi feltételeket”, akkor voltaképpen nincs „megoldás”, s akkor nincs mit „javasolni”. Marx szerint. Ettől persze a párizsi kummünárok (később Kornaiék) tehették, amit tettek, ámde azt nem a filozófus „javasolta” nékik. Vagyishogy nem Marx doktor verte annakidején Kornai professzor farkával a „valós szocialista” csalánt, hanem a sztalinista-komonista tovarisok csapkodták a munkások, parasztok, mérnökök, technikusok lomposával ennen doktrinerségük, dogmatizmusuk tövises bozótját. Kornai még pénzt is kapott érte, mint a Szabad Nép gazdasági rovatának vezetője. Mindez pedig azt jelenti, hogy a közgazdász vagy nem olvasta, amit Marx A politikai gazdaságtan bírálata című dolgozatának híres bevezetőjében állít (ez a fenti idézet), vagy olvasta, emlékszik is rá, csak nagy leleményesen elhallgatja, ezáltal igyekszik (egykori) morális mocskát, szellemi taplóságát – arcátlanul! – Marxra, Engelsre, Leninre hárítani.

 

Szalai Miklós, „ateista filozófus” (szintén professzor?) vallja meg gigászi önéletrajzában: „Az én korosztályomban [Szalai Babarczy Eszter korosztályához tartozik; silány évjárat – gf.] ťmeggyőződésesŤ kommunista, marxista már alig akadt – bár nem láttuk át azt, hogy a szocialista rendszer mennyire rosszul működik gazdaságilag, és azt sem gondoltuk, hogy belátható időn belül véget érhet”.

„Nem látták át”, „nem gondolták” – ez alapozta meg intellektuálisan a korosztályos antikommunizmust. A nem tudás. De nézzük tovább, hogyan folytatódik a filozófusi vallomás: „Az én számomra a hivatalos ideológiával való azonosulást mindenképpen kizárta a családi neveltetés: édesapám a demokratikus ellenzékben vett részt, és a rendszert – amelyet a társadalom legnagyobb része többé-kevésbé elfogadott – már-már mániákus megszállottsággal gyűlölte… Kamaszkorom kezdetén (tizenkét-tizenhárom éves koromban) fedeztem fel a saját zsidó identitásomat. A családban, a baráti, ismerősi körben szinte mindenki zsidó származású volt. A zsidó kultúráról alig tudtunk valamit – de tudtuk, hogy volt a Holocaust, és tudtuk azt is, hogy a ťmiŤ országunk Izrael, amelyet a hatalmon lévő kommunistadiktatúra és a Szovjetunió ellenséges szemmel néz”.

 

Ugye?! Néki is „zsidóidentitása” van. Korosztályilag. Babarczy: „Nekem ez a kategória csak most, 35 évesen kezd kirajzolódni, ahogy az is, hogy anyám zsidó volt, és ezért én is zsidó vagyok”.

Értem. „Zsidó vagy”. És? Kérdezte ezt valaki?

Szalai: „Kamaszkorom kezdetén (…) fedeztem fel a saját zsidó identitásomat”. Fölfedezte. Ennél ugyanis lényegibbet nemigen tudnak „fölfedezni” a világról: ők zsidók.

Illetve Szalai még hozzáteszi: „mániákus” volt a faterja. Nem én mondom, ő maga közli az önéletrajzában! Véletlen-e hát, hogy Szalai Miklós sem képes megbirkózni Freud huncut ördögével? „Sajnos [kiemelés – gf.], Marx csak egyetlenegyszer fejtette ki világosan és tudatosan saját történelemfelfogását”.

 

„Sajnos”. „Csak egyetlenegyszer”. Nem elég? Hányszor kell világosan kifejteni valamit ahhoz, hogy a professzorok is értsék? Ha – tegyük föl – egyszer is elég, akkor minek többször? Mire az intellektuális reklamáció? Egyébiránt Marx sokszor „kifejtette történelemfelfogását”, csak nem tetszettek elolvasni. Vagy: elolvasni még úgy, ahogy tetszettek, csak hát megérteni nem nagyon tetszettek. Ami viszont messze nem azt jelenti, hogy Marx ne fogalmazott volna világosan. Még kevésbé jelenti, hogy Marx ne fogalmazott volna „tudatosan”. Ezzel szemben a professzor (az általában vett professzor) ezt bugyborékolja a katedrán: „amit én nem értek, az eo ipso nem világos”. És nem is „tudatos”!

Jó, de milyen is az a professzor, ki ennen rátarti agyán keresztül méri a valóságot, ítéli meg annak autentikusságát? Olyan, mint pl. Szalai Miklós. Ezt írja: „Az én korosztályomban ťmeggyőződésesŤ kommunista, marxista már alig akadt – bár nem láttuk át azt, hogy a szocialista rendszer mennyire rosszul működik gazdaságilag”.

 

Nem látták át. Akkor vajon mire van a hatalmas (folyvást „genetikailag” emlegetett) agyvelejük? Továbbá: ha „nem látták át”, akkor minő intellektuális alapzaton negligálták Marxot? Marx szövegeit átlátták? Átláttak rajta, mint Kornai a történelmi szitán? Szalai Miklós válasza: „számomra a hivatalos ideológiával való azonosulást mindenképpen kizárta a családi neveltetés”, s amely – a „zsidóidentitáson” túl – nem volt egyéb, mint az eszelős gyűlölet átsajátítása: „édesapám… a rendszert… már-már mániákus megszállottsággal gyűlölte”.

Így már teljesen világos. Ilyen családi indíttatással, agykapacitással valóban nehezen érthető Marx, egyébiránt – tessék nekem elhinni! – gyűlölet révén semmi sem érthető, a gyűlölet egy külön műfaj. Szalai Pál „demokratikus ellenzéke” szerint: gyűlölj (ha lehet, „már-már mániákusan”), közben „tégy a gyűlölet ellen”.

Ugyanakkor – nem győzöm hangsúlyozni – mindez nem Marx hibája.

Hanem akkor micsoda? Szerintem nem egyéb, mint a „mániákus” identitás-manifesztálással tuningolt gőgös-professzoriság.

Ha a professzor nem képes valamiről (pl. Marxról) érdemi (ne adj isten eredeti) dolgot állítani, akkor „már-már mániákusan” kavarja bele a szövegébe – valami ürüggyel – az ő privát „zsidóidentitását” (Szalai), „zsidóüldözöttségét” (Kornai), „szélsőséges asszimilacionistaságát” (Babarczy), a „parvenü zsidókat” a zsidóságból is kirekesztő „pária-zsidó” mivoltát (Heller).

 

Kornai miért szerette a Szovjetuniót? Mert a kommunisták „voltak a legkövetkezetesebb antifasiszták… Ezért csatlakoztam [hozzájuk], és nem a társadalom szocialista átalakításának programja lelkesített”. S ami nyilvánvaló (mondani sem kéne), mert már hogyan is lelkesíthetne egy harmadosztályú, önző-karrierista nyárspolgárt a „társadalom szocialista átalakításának programja”?!

Szalai Miklós miért nem szerette a Szovjetuniót? Mert, noha ő sem „látott át” semmit, viszont – hálistennek – „a családban, a baráti, ismerősi körben szinte mindenki zsidó származású volt. A zsidó kultúráról alig tudtunk valamit [mert hát miért pont arról tudtak volna bármit is?! – gf.] – de tudtuk, hogy volt a Holocaust, és tudtuk azt is, hogy a ťmiŤ országunk Izrael, amelyet a hatalmon lévő kommunistadiktatúra és a Szovjetunió ellenséges szemmel néz”.

 

Mi van itt leírva (öntudatlanul)? Azt állítja a „tudós filozófus” (öntudatlanul), hogy ha a Szovjetuniótól történetesen Izrael vásárol fegyvereket, nem Egyiptom, ha Brezsnyev nem Nasszer, Szadat, Arafat, hanem Rabin, Begin, Sámir Nagy Barátja (már amennyiben így alakul a világpolitikai konstelláció, ti. lényegileg ezen múlott a dolog), akkor a „zsidó származású”, „zsidó identitású” „ateista filozófusok” korosztálya nem utálta volna a Szovjetuniót, még talán annyira se, mint amennyire Kornai professzor szerette 1945 és 1955 között.

Melyik „entellektüel” a szánalmasabb? Az éltes vagy az ifjú „értelmiségi”?

Nagyon jó kérdés! Később válaszolok rá…