Bognár őrnagy (pardon: alezredes) még ma is a honi légvédelem elkötelezettje. Ez abból is látszik, hogy addig noszogatta a tiszti klub (Helyőrségi Művelődési Otthon) illetékeseit, amíg végül helyet adtak a légvédelmi rakétások életét bemutató vitrinnek és tablónak, ahová bevihette féltve őrzött relikviáit. Mintegy 14 oldalban meg is írta a fegyvernem 1959-től 2001-ig tartó börgöndi történetét, és amikor ez szóba került beszélgetésünk során, a zsigeri firkászkíváncsiságtól vezérelve (persze privátilag is érdekelt!) elkértem a paksamétát. Néhány passzusa bizonyára megdobogtatja azok szívét, akik ennél az alakulatnál szolgáltak az elmúlt évtizedekben. Jó pár ezren lehetnek...

 

A légvédelmi tüzéreket 1959 októberében váltották le a rakétás alakulatok. A közvetlen előzményekről Bognár Kálmán így ír: "... a laktanya déli oldalán, a lakótelepen és a laktanyától körülbelül 1,5 kilométerre Székesfehérvár irányában építkezésbe kezdtek. Találgatásra adott okot, hogy betonkerítést húztak fel, és azon belülre csak az építők mehettek be, és az építők nem mondhattak semmit az ott folyó munkáról. Volt, aki úgy vélte, hogy a visszatelepülő repülősök részére bővül a laktanya, és új raktárakat építenek. (A raktár olyan a hadseregben, mint lakásban a mellékhelyiség: eggyel mindig kevesebb van...) Jóval később, egy kötelezvény (titokvédelmi fogadalom) aláírása után tudtuk meg, hogy a megalakuló légvédelmi rakéta alakulatok objektumait, az úthálózatot, a közműveket építik, és a lakótelepet bővítik.

 

(A titokvédelemre keményen felhívták a figyelmet, 12 év börtönnel fenyegetett volt annak megszegése. A rakéták műszeres ellenőrző rajához tartoztam, és rendszeresen jártunk a budai hegyek eldugott zugaiba, ellenőrizni az oda telepített rakétákat. Egy alkalommal az egyik kocsmában erősítettünk , amikor egy helybéli megkérdezte: a BZ 19-es vagy a BZ 20-as objektumba megyünk, és hogy az ottani 4, illetve 5 rakétát ellenőrizzük. Ennyit a hadititkok komolyságáról... - ma se tudom, mi az a BZ.)"

 

A rendszeres napi tevékenységet - írja Bognár Kálmán - színesítették azok a feladatok, amelyek a civil környezetben jelentkeztek. A kellemetlenebbek közé tartozott a börgöndi úti nagykanyarban végzett hóeltakarítás (szélfúvásban sziszifuszi munka). Nem véletlen, hogy keletkezett egy szállóigének is nevezhető mondás: "Jó hírem van, esett a hó, szép fehér minden, a rossz hír, hogy sok hó esett, dolog van!"

 

(Szerettem a külső körletes - gyengébbek kedvéért: épületen kívüli - beosztást. Ilyenkor az ember könnyedén birkózik a szállongó falevelekkel, a porhóval, órákig szöszmötöl az udvaron, közben nem cseszegeti senki, és nyugodtan együtt lehet - gondolatban - a szeretteivel. Emlékszem, amikor hajnali négykor rugdalt ki az ágyból az ügyeletes, mert bezárt minket a hó, és lapátos lesz a reggeli torna . Ez már viszont nem volt ínyünkre, a kényszeres külső körlet nem volt szimpatikus...)

 

A 11. légvédelmi rakéta ezred dandárrá fejlesztése (1977) után újra technikai osztályként működött MN 3592 megnevezéssel - írja Bognár Kálmán -, első parancsnoka Marczali Antal mérnök alezredes volt. Szervezetébe egy Volhov és egy Nyeva technikai üteg tartozott. Az osztály 1961-1990 között 2-3 évenként végrehajtott sivatagi éleslövészeteken mindig sikerrel készítette fel a rakétákat.

 

(Az Asztrahánytól jócskán északra fekvő Asuluk bázis még ma, az internetes világban is nehezen fellelhető. A Kara-Kum sivatag eldugott zugában volt lehetőség a rakétás éleslövészetre, s minden érintett sorállományú legalább egyszer részese is volt ennek. Budapesttől két nap vonatozás Moszkváig, ott kötelező Vörös tér és Lenin-nézés, majd újabb két nap vonatozás a semmibe... Hálókocsiba zártság, kiszállás a sivatagi állomásokon tilos, ám az ablakokat ki tudtuk nyitni. Ezt tudták a helybéliek is, akik pár kopekért hatalmas csíkos dinnyéket árultak. A szerelvény sikítva fékezett, a tevék mellett láttunk egy rozzant deszkaviskót - ez volt az állomás -, a sínek mentén több tucatnyi turbános paraszt kínálta a terméket. Feladta a dinnyét, mi meg az ablakrésen pár kopejkát kidobtunk neki. Vagy nem... Ez már lelkiismereti probléma volt. Bognár őrnagy saját bevallása szerint vagy húszszor megjárta a Budapest-Moszkva-Asuluk útvonalat. Lenint látni ennyiszer - ez már több mint embertelen!)

 

A gyakorlatok elrendelése erős hangú szirénával (katonai argóban bikával) történt, amire még a hétalvók is felriadtak - írja Bognár Kálmán. A családtagok körében nem voltak népszerűek a gyakori riasztások, amelyek bármely napszakban - sokszor a vasárnapi leves kanalazása közben - is megtörténhettek.

 

(Rendszeres feladatunk volt a fővárost övező védelmi gyűrűhöz tartozó bázisokon a rakéták műszeres ellenőrzése. Ilyenkor Fehérvárról Pesten átutazva közlekedett a raj, melynek parancsnoka Szabó tizedes, egy nyóckeri pesti zsivány volt. Utazott a falusiakra, kedvenc célpontja az abai honvéd, Imre volt. Egy alkalommal a metró mozgólépcsőjén sorjáztunk, mikor az élen haladó Szabó tizedes hátrafordult, és hangosan kiáltott: - Látod Imi... (a hatásszünetben széttárta a karját), ez a metró! Szegény Imre orcája bíborszínűre váltott, de nem szólt. Mi többiek is hallgattunk. Nagy hatalma volt akkor egy tizedesnek!)

 

"A Börgöndön 1959 őszén megalakult légvédelmi rakétás alakulatok közül a 11. honi légvédelmi rakétaezred 42 év után, 2001-ben megszűnt. Ez mindenképpen lehangoló tény, még akkor is, ha tudjuk: ennek az erősen helyhez kötött légvédelmi rakétatechnikának lejárt az ideje..." - zárul Bognár Kálmán írása.