"Az én lelkem lakhelye mintha a mi magyar földünktől keletebbre-délebbre lenne. Balkáni, kis-ázsiait tájakra vágyom, ahol közel ring a tenger, fülemnek e népek hangszerei, hangszínei, énekei kedvesek igazán. Ha képzeletem odaröpít, mese indul bennem, úgy érzem magam, mint Seherezádé az Ezeregy éjszakában, az életemről, az életemért zengem a dalokat, szövöm a történeteket...
...Kavarogtak a dallamok, ritmusok, ősi rítusokat leíró szavak, létrejött egy kincses birodalom. Engem beszippantott ez a birodalom...
...Azt akartam, hogy éljen a zene, hogy hallgatóimat megérintse, kitüntetett rítus-időbe vigye, ahol örvendezhetünk azon, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, legyünk bár különb s különbfélék...
...Azt is akartam, hogy induljon meg mindenkiben a saját meséje..." (Palya Bea)
