No, ha nem bánjátok még írok a szigeti tapasztalataimról, mert van jó sok…

 

KÖZLEKEDÉS

 

Kissé tartottam a szardíniai autózástól, mert én Nápolyból indultam ki, és ha van hely ahol nem szeretnék autóval furikázni, az Campania tartomány fővárosa, ahol ép, sérülésmentes járművek létezése a nullával egyenlő, de szerencsére minden félelmem alaptalan volt – Szardínia teljesen más. Szemben az általános vélekedéssel, már ami az olaszok közlekedési kultúráját illeti, a szárdok kifejezetten nyugisan vezetnek, nem kapkodnak, nem dudálnak, nem tolnak le az útról, szóval a klasszikus délolasz jellemvonások itt nem érvényesülnek – de mondom, szerintem ők nem olaszok… Az utak minősége kiváló, alig volt egy-két hely ahol kátyúkkal találkoztunk, még a földutak többsége is szépen döngölt kavicsút, ahol nem kell tengelytöréstől tartani.

 

Más itt a baj. Én korábban azt képzeltem, hogy Magyarország az indokolatlanul kihelyezett sebességkorlátozó táblák csúcstartója, de ezt most módosítanom kell. Szardínia az. Itt nem arról beszélek, hogy én száguldozni szeretnék, nem. De ilyent én még nem láttam, ahol ennyi tényleg céltalannak tűnő 50-es, 30-as sebességkorlátozó tábla lenne, nyílegyenes, lakott területen kívüli, széles, tökéletes burkolatú úton. Az esetek többségében fel nem fogja az ember, hogy miért is kéne itt most csigaként vánszorogni az úton, mikor az égvilágon semmilyen ésszerű oka ennek nem derül ki. Ezen kívül én 10 km/órás sebességkorlátozó táblát korábban még életemben nem láttam, most erre is sor került, számtalan városban megszemlélhettem ezt a kuriózumot, egyébként nem tudom autóval hogyan lehet 10-zel menni, de nem egyszerű az biztos. Klasszikus autópálya nincs Szardínián, van azonban 2*2 sávos osztott pályás autóút (ingyenes!), ahol elvileg 110-zel lehet menni, de erre nagyon ritkán kerül sor, mert szinte végig van táblázva. Ha valahol leágazás van, ahol le lehet térni az autóútról, illetve fel lehet hajtani, akkor már előtte egy kilométerrel 50-es tábla van, amit csak a felhajtó után vagy 1 km-rel oldanak fel. A leható, felhajtó autóknak természetesen külön sávjuk van, de azért mégis, biztonság kedvéért menjél csak 50-nel.

 

Emiatt Szardínián A-ból B-be eljutni egyáltalán nem annyi idő alatt sikerül, mint amit az ember gondolna, csak azt hiszi, hogy 60 km az semmi, mindjárt ott vagyunk, lesz az simán másfél óra, főleg ha jó szerpentines az út.

 

Kétszer láttunk traffipaxot is, úgyhogy – ha nincs is észlelhetően nagy rendőri jelenlét – azért nem árt résen lenni. (A szembejövők egyébként mindkétszer becsületesen villogtattak.)

 

Szardínián én vonatot közlekedni nem láttam, de vasúti sínek azok vannak amik keresztezik a közutakat, én ezektől az elején frászt kaptam. Ezek kizárólag beláthatatlan kanyarokban metszik az utat, és sorompónak, jelzőlámpának híre-hamva sincs. Én először kiszállítottam a feleségemet, hogy nézze meg nem jön-e a vonat, én itt nem merek csak úgy blindre átmenni, aztán később már vagányabb lettem. Rájöttem, hogy Szardínián a vasúti síneken való áthajtás főszabályként arra a bizalmi elvre épül, hogy valószínűleg nem jön a vonat.

 

Navigációs kütyünk nem volt, viszont vettem egy nagyon részletes szigettérképet, ezzel elég jól elboldogultunk. Városokon kívül eléggé jól ki vannak táblázva az irányok, városokban azonban kissé kaotikussá nehezül a helyzet. Ebben Nuoro városa viszi a prímet, amit elkereszteltem egy „csapda-szivattyúnak”, ahonnan nincs kiút. Egy ideig követtem az Olbia felé mutató táblákat, egy idő után azonban már nem volt ilyen tábla – gondolom megunták kirakosgatni minden kanyarban – így egy rövid idő után a belváros szűk, egyirányúsított kis útvesztőiben találtuk magunkat. A városokban egyébként az a lényeg, hogy lehet, hogy van tábla, csak éppen nem abból az irányból, ahonnan mi jövünk (spórolnak, na). Ezért célszerű egy kereszteződésben össze-vissza forgatni a fejünket (főleg 180 fokban hátrafelé), mert lehet hogy csak a szemből érkezőknek, vagy az oldalról becsatlakozóknak van kiírva az az útirány, ami minket is érdekelne. Ettől függetlenül a helyzet így sem egyszerű, mert néha a vicces kedvű közlekedésfelügyelet így is megtréfálja az embert, mert éppen Nuoroban többször is szembesültünk azzal, hogy egy tábla azt jelezte, hogy Olbia balra, majd azon az úton kb. 50 métert haladva egy oldalsó tábla azt mutatta, hogy Olbia visszafelé (vagyis ahonnan mi jöttünk). Ez több nagyobb városban így van, így nagyon résen kell lenni, Nuoro azonban kitűnik a sorból a rendkívül speciális fekvésével, hisz ezt a városkát ezek a hegyi banditák a szokásostól eltérően a völgy helyett éppen a hegyek tetejére húzták fel, így lehet, hogy két párhuzamos utcát légvonalban kb. 50 méter választ el egymástól, köztük van azonban egy 500 méter mély szakadék, így egyikről átjutni a másikra komoly tájékozódási és vezetéstechnikai képességeket igényel, mert az út az esetek többségében egyáltalán nem arra fog kanyarodni, mint arra számítanánk.

 

(Fontos szabály az algheroi városi közlekedésnél, hogy az óvárosba nem helyi lakosoknak szigorúan tilos behajtani, többszáz eurós büntetés is lehet a vége.)

 

Úgy amúgy csodás élmény Szardínián vezetni. A táj általában gyönyörű, a forgalom városokon kívül nem számottevő, kamionok szinte nincsenek, a rengeteg sebességkorlátozás pedig lehetőséget ad a sofőröknek is az önfeledt bámészkodásra…