neduddgi(én) Creative Commons License 2012.09.28 0 0 13218

OFF (de nagyon)

Akkor én is elmondom a "tanmesémet", okulásul.

Fiam vmikor kamasz korában vett magának egy kategóriájában még ma is igen jónak számító Kodak szappantartót. Lelkesen és sokat fotózott, számomra meglepően jó képeket hozott össze  a kis masinával. Számítógépes utómunkák nélkül (mert arra lusta volt) lett harmadik egy területi ifjúsági természetfotó pályázaton. Szóval nemcsak szerintem voltak ígéretesek a képei.

Nagyon szeretett volna egy DSLR cuccot, de rövid álmodozás után rájött, hogy az számára, számunkra még használtan is elérhetetlen. Ezek után nagy megdöbbenésemre egy egész nyári keresetét feláldozva vett egy Canon A1-et, két jó Canon zoomal. Majd minden óvatos érvelésem ellenére diát fűzött bele, felmarkolt tőlem még egy makróobit, és elindult fotózni.

Az első két tekercs előhívása után marha nagyot csalódott. Jó témák, jó szerkesztés, de technikailag csapnivalóak.

Kevés lelkesedéssel még ellőt néhány tekercset, alig jobb eredménnyel. Aztán letette a gépet.

Ennek már két éve. Azóta egyetlen kockát sem fotózott, és a kis digigépét sem vette elő. Felajánlottam neki a T70-emet, ami lényegesen könnyebben kezelhető, mint az A1. Belátta, hogy amíg beletanul a filmes fotózásba, addig inkább színes negatívot használjon. Azt is lehet ugyanolyan minőségben szkennelni, mint a diát. Akkor kicsit fellelkesült, aztán mégsem lett belőle semmi.

Valami még mozog benne, mert tavaly fel akarta venni C tantárgynak a fotózást, meg a Canon cuccát sem akarja eladni. De szemlátomást olyan pofon volt számára ez a kudarc, amit azóta sem hevert ki.  Lehet, hogy egy DSLR vagy más cserélhető obis digirendszer átlendítené a holtponton, de ez továbbra sem elérhető. De az is lehet, hogy végleg eltört benne valami.

 

Csak azért írtam ezt le ilyen részletesen, hogy érzékeltessem: nagyon nem mindegy, hogy mikor, és mivel kezd egy fiatal tanulni. Meg azért, mert igenis nagyon nagy a mi felelősségünk, hogy mikor, és milyen gépet, nyersanyagot adunk a kezükbe!

Hízelgett a hiúságomnak, hogy filmes rendszerre váltott a kölyök, pedig tudhattam volna, hogy nincs türelme végigjárni a szamárlétrát. Nekem kellett volna lebeszélnem a filmes fotózásról, vagy legalább valami "felhasználó barátabb" típusra rábeszélni. És főleg: nem lett volna szabad hagyni, hogy diával kezdjen.

Előzmény: Rőth Sándor (13211)