Hazatértünk Szardíniáról! A kirándulás legfőbb tapasztalata az, hogy a hír igaz: tényleg itt vannak a legszebb strandok, tengeröblök – partszakaszok egész Európában. De tényleg.

És valójában ez az amiért Szardíniára el kell menni. Vannak ugyan hangulatos, mediterrán városok, de ezek nem különlegesebbek a hasonló olasz vagy spanyol városoknál, történelmi emlékekben pedig nem versenyezhet a sziget a híres dél-európai látnivalókkal (kivéve persze a nuraghi-kultúra emlékeit!) Szép és érdekes a táj, változatos, helyenként dimbes-dombos, valahol komoly magashegység hatást is keltenek az ég felé meredő sziklaormok (különösen a Supramonte csúcsai), a sziget – legalábbis most szeptemberben – meglepően zöld, a növényzet is bőven megéri a szemlélődést – mégis, önmagában még ez sem unikum.

A szárd gasztronómia megint más lapra tartozik, mert akiket motiválnak az efféle élvezetek, azok bizony jó pár meglepetéssel találkozhatnak, és most nem is a légylárvás sajtra (casu marzu) gondolok, hanem egyéb nyalánkságokra: kecskeragú párolt zöldségekkel, szamárkolbász, pane frattau (fűszeres mártásban áztatott újrasütött kenyér tükörtojással), langusztahússal töltött pirog-félék (culurgiones), vagyis akinek a pénztárcája bírja, az nagyon érdekes gasztronómiai kirándulást csaphat itt, mert sokkal több kulináris kuriozitást rejt a sziget, mint sejteni lehetne. Nem tipikus olasz konyha, ezt bőven állíthatom…

Mindemellett a lényeg Szardínián: a tenger, pontosabban a tenger és a szárazföld találkozásai. Eléggé sok helyen jártam már, de Európában – kibővítve a Földközi-tenger teljes térségével – ilyen tömény szépséget még nem láttam. Pedig egyáltalán nem vagyok egy folyton strandon heverésző típus, nem is bírom sokáig, max. 1-2 óráig, viszont a természet szépségei mindig lenyűgöznek. Szardínián valójában összegezve van a teljes mediterráneum: hátborzongatóan bizarr szikla-alakzatok, gyönyörű, vakítóan fehér homokplázsok, jókora dűnék, kvarc-kristály fövenyű kristálytiszta öblök, lagúnák, többszáz méteres mélységek, gránit , mészkő és homokkő falak, finomszemcséjű apróhomok, durvább kavicsos rész – egyszerűen nem is tudom, hogy létezik-e olyan partszakasz-típus, ami Szardínián ne lenne megtalálható. És persze a legjobb móka e csodás természeti ajándékok aktív „megtapasztalása”, vagyis trekingelés, sziklamászás, bulderezés, vizi kajakozás, motorcsónakozás, hajókázás, úszkálás, szörfözés, barlangászás, parti biciklizés, meg minden ami az ember eszébe jut az ilyen helyeken. Ennél jobb helyet ezekre földrészünkön nem tudok elképzelni.

Mivel csak tegnap éjjel érkeztünk haza ezért élményeim még nagyon frissek, így ha nem bánjátok, megosztanám e fórumon azokat. Nem kizárólag pozitív élményeim vannak - de azok vannak többségben. Az olaszokkal kapcsolatosan nekem világéletemben előítéleteim voltak, egyáltalán nem tartom őket azoknak a szenvedélyes, de mindig laza, vidám és segítőkész embereknek, akiknek magukat láttatni szeretnék Ezen a véleményemen alapvetően Szardínia sem változtatott, de most nem láttam őket annyira vészesnek, aztán meg arra is gondoltam, ezek nem is olaszok, ezek szárdok. Szerintem ez egy külön nép, hisz saját nyelvük is van, ami jobban hasonlít a latinra, mint a mai olaszra. Arra jutottam, hogy ezt a szigetet az olaszok csak gyarmatosították párszáz évvel ezelőtt. Na, szóval a szárdok nekem egyáltalán nem voltak unszimpatikus nép, kedvességgel és segítőkészséggel is találkoztam, valamint azok a jellemző rossz tulajdonságok, amiket nem kedvelek az olaszokban, itt talán sokkal kisebb fokban jelentkeztek. Persze „copertózás”, meg „apróbb” átverések azért itt is jellemzőek, amik tipikus taljánságok – de kevésbé mint a kontinesen.

Folyt. köv.