Kellenek népünknek a szívet megdobogtató legendák... mert tartást ad.

Kőszeget egykoron nagyon szorongatta a Bécs ellen vonuló had. A vár védői keményen ellen is álltak hat napig. Egy Bécset bevenni indult, addig a Kárpát medencében soha-nem látott nagyságú seregnek. A vár csupa lik,  mint az ementáli sajt. A várkapitány - aki régebben, néhány év előtt követjárásban volt Isztambulban, és ott szívélyes jó barátságot kötött a most seregvezér török nagyúrral, elgondolkodik, és merész lépésre szánja el magát. Kimegy a törökhöz, és leül jó barátjával beszélni: megígéri, hogy ha továbbvonul a sereg - hisz ő is   tudja, hogy nem Kőszegért, hanem Bécsért indultak el -, akkor úri becsületszavára, nem fognak az elvonultak hátába támadni. És - ritka áldott pillanat történelmünkben! - a török nagyvezír tudja,  hogy a horvát nemes szavaálló ember, ő pedig sietne Bécs alá. Megegyeznek. Másnap ünnepélyes zászlódíszes megrendezett találkozó, Jurisics jelképesen átnyújtja a vár kulcsát, egy janicsár kitűz a vár fokára egy-vagy két zászlót, vivát kiáltások, és mindenki megy a maga dolgára. Miklósunk be a várba, megvédte jó négyszáz főre fogyatkozott kicsiny várvédő csapatát, Ibrahim meg szedelőzködik Bécs alá....

Oszt később elkezdik mesélni a várvédők, hogy nagy rivalgás volt az utolsó ostromnapon, azt hívén, hogy derék kapitányuk halálos sebet kapott, melyet meg a török sereg úgy értelmezett, hogy a  derék osztrák felmentő sereg érkezett meg, oszt ezért kezdett el szipogni...

Kőszegen - mert ott ám tudják! - még mai nap is harangoznak déli 11 órakor, hiszen akkor vonult el a kontyos.

Kellenek a szívet melengető mondák. Ugye, Te is nehezen fogadod el az ennnél ridegebb történeti valóságot, amely pedig - ha jól megnézed - van olyan felemelő, mint mondai változata. (Két, a háborúskodás okán ellenféllé vált barát úgy dönt, nem ontanak feleslegesen vért.. és állják szavukat.)

Üdv: Ghiml