Ez a negyvenhatodik.

A 425-ös hozzászólás – az egyik csatolt kép tiltott webhelye miatt – kimoderálódott (Állásfoglalások 24-25), mi több, a drága Gyurica úr nick is ráment (harmadjára csesztem el a „linkelést”, a moderátor azt hiszi, vele szórakozom, pedig csak öreg vagyok kissé, sőt kongeniálisan szenilis, figyelmetlenségből el-elkövetek félévente egy-egy főbenjáró vétket, ám ami fórumjogilag halmozódik, nem felejtődik el, örökre meg lettem jegyezve mint visszaeső bűnelkövető), így hát most szegény Gyurica úr emlékének ajánlom a korrigált változatot, melyben egy elbűvölőn romantikus gesztussal kihagyom az ominózus ábrát, nem keresek a helyére másikat, inkább (sicher ist sicher) átfogalmazom a szöveget (vö. képes beszéd), s teszem mindezt azért, hogy Sándor Klára újra (és újra) lelkes odaadással tanulmányozhassa a reá vonatokozó kedves sorokat.

 

 

 

 

Nagy bojtárnők a kis Bojtár ellen

 

 

Mélyen elhivatott tudóselemzők beszélnek „intellektuális antiszemitizmus”-ról, például a Rubicon bravúros stilisztája (Ungváry Krisztián) „antiszemita intellektuális hagyományt” emleget elvhű szerecsen-nyálazgatása során („Romsics Ignác tanítványai közé tartozom”), míg jómagam a germanizmusban is jártas II. Könyves Kálmán jeles tanítványaként vallom: „De prudens antisemitismus vero quae non est, nulla questio fiat”; illetve hogy az „intellektuális antiszemitizmus” jelzős szerkezet („miként az „antiszemita intellektus”) foghíjasan mosolygó oximoron, képileg így néz ki:

 

(Az ábra többszörösen ellenőrzött, tiszta web-forrásból való.)

 

Valaki vagy intellektus, vagy antiszemita.  

Nem akkor vagyunk antiszemiták, ha a konkrét zsidót nem kedveljük (ad absurdum az összes általunk ismert zsidót utáljuk), hanem akkor vagyunk antiszemiták, ha a zsidótulajdonságot (illetve „csak” valamely zsidótulajdonságot) kárhoztatjuk, amikor a „zsidó”-val kapcsolatosan csoportot képezünk.

Például ez egy hamisítatlanul antiszemita megnyilvánulás: „Ameddig a magyar baloldalnak az antifasizmus a fő üzenete, s ez az, amivel maga köré próbálja vonzani a támogató értelmiséget, addig a magyar politikából nem tűnik el az antiszemitizmus. Ellenkezőleg. Erősödni fog. Ha bárkit meg lehet vádolni antiszemitizmussal, aki nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz, akkor azok az értelmiségiek, akik az összes ordas eszme elleni összefogásra vágynak, végül egyre zsugorodó, mogorva és ellenséges csoporttá alakulnak, akik egymásnak panaszkodnak, miközben a történelmi dilemmákra és a társadalmi problémákra választ keresőket kiebrudalják az igazak köréből”.

 

Itt ugyebár nincs szó „mocskos-zsidókról”, meg hogy „mennyenek palesztínába”, „meer indula vonatajsviccba” és így tovább, mégis antiszemita a szöveg, ti. nem egyéb „tartalmilag”, mint egy jókora rakás szagos rottyanat (az Élet és Irodalomban!), melynek bebarnult indulata a „magyar baloldal”-nak nevezett embercsoport egyik „jellemző zsidótulajdonsága” ellen irányul. Babarczy állítása köznapi keresetlenséggel így hangzik: a zsidók bezárkózók, kirekesztők. Ennyi. Nincs benne több. Leszámítva persze a szokványos marhaságokat, mert azokból van elég. Például: a szerző a nyilvánvalóan antiszemita Thürmer-pártot (vagy mondjuk inkább így: Thürmer-vonalat) nem sorolja a baldalhoz. Miközben nem csak a volt MSZMP-s „kommunisták”, illetve kádáristák, hanem pl. Krausz Tamás sem, Tojás Gáspár Miklós sem tekinti baloldalnak, amit az idézett szöveg szerzője baloldalnak nevez.

Moldova szerint egyedül ő baloldali Magyarországon, míg Krausz nem ennyire sovén, szerinte Andor László is baloldali, nekem pedig sarló és kalapács sújtson le „ronda tojásfejemre”, ha értem, milyen alapon. (Közbevetőleg, a múlt vasárnapi műsorismétlés megtekintése során döbbentem rá: én itt hónapokon át eufemizáltam a rasszista Ormos Mária szövegét, ti. a nőprofesszor nem a „csúnya”, hanem a „ronda” jelzőt használta az ATV-ben; legutóbb ismételten azt állította, hogy minden magyar ember csak „rendes magyar arcú”, „parasztos bajuszú” politikusoknak hihet, s hogy a magyar „föllélegzik”, ha „eltűnik” előle „a ronda tojásfej”. Mármost mindez azt jelzi, hogy a rasszista történész a történelmet sem ismeri, ti. a rendes magyar arcú magyar ember csak addig hisz a rendes magyar arcú bajusz-politikusnak, amíg az így nem kiált felé a Parlament ablakából, méghozzá hősi forradalom idején: „elvtársak”. Vagyis az ATV hungaro-bourbon szerkesztői nem tanulnak, nem felejtenek. Buzgón ismételgetik rasszista „őspatkányságaikat”. De mindegy, ti. így sem, úgy sem értem, hogy egy Andor László-féle karrierista bőrfütty mi alapján minősül baloldalinak, miközben egy Bajnai Gordon-féle karrierista bőrfütty nem minősül baloldalinak!

 

 

Egy irányba, jobbról balra (nekünk balról jobbra!) tekintenek, így a nyakkendőjük is hajaz.

 

Babarczy Eszter tudós meghatározása szerint: mindenki baloldali, akit ő baloldalinak vél, vagyis: akinek „az antifasizmus a fő üzenete”. Ez nagyon fontos. Mert, akinek nem „az antifasizmus a fő üzenete”, az is lehet baloldali Babarczy Eszter szerint, csak azt Babarczy Eszter már nem tekinti baloldalinak. A politikai véleménymegmondás nem könnyű mesterség. Még Krausz Tamás számára sem. Szerinte Andor attól baloldali, hogy az „Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa”. Igen ám, csakhogy ennyi erővel a Gyurcsány is lehet baloldali (Vásárhelyi Mária is, Bauer Tamás is), ti. a magyar politika (annak minden szegmense, Tojás Gáspár Miklóssal, Thürmer Gyulával együtt) éppúgy a tőkés világrendszer integráns része, mint az Európai Bizottság szociális biztossága. Amivel persze nem azt állítom, hogy Andor László nem lehet relatíve baloldali (Tojás Gáspár radikálisan relatíve!), hanem azt állítom, hogy ebben a vonatkozásban Bajnai Gordon is lehet relatíve baloldali, hiszen teli tüdőből fújja az Internacionálét, már persze akkor, ha a lelkes Szófia néni veri hozzá a taktust, csapkodja fülébe a cintányért. Mert a Szófia néni is baloldali (talán nem oly relatívan, mint a Bajnai, ámde jóval relatívabban, mint a Krausz), mindenesetre ő is hittel hiszi: ha a nagytőkések kispolgári pártjának közepes kongresszusán belök a lejátszóba egy lelkesítő CD-lemezt, akkor azzal a múltat végképp el fogják törölni. Mármint ő, a Feri meg a Puch László.

Muzikálisan posztmodern, baloldali lélek: „Föl, föl, te édes proletár!”

Míg a másik lelkesen politizáló cuncimunci szerint a magyar baloldalnak nem az a fő üzenete, hogy „a Föld fog sarkából kidőlni” (úgy tűnik, az MSZP már kidőlt, most a Föld következik), hanem az antifasizmus a fő üzenet, bizony, és „Ameddig a magyar baloldalnak az antifasizmus a fő üzenete, s ez az, amivel maga köré próbálja vonzani a [kiemelés – Gy. úr] támogató értelmiséget, addig a magyar politikából nem tűnik el az antiszemitizmus”.

 

Javaslom, attól most tekintsünk el, hogy egyáltalán nem szükséges vonzani „a” támogató értelmiséget (az Élet és Irodalomban), az ugyanis éppen attól „támogató” (határozott névelővel), hogy már oda van vonzva, vagyis maradjunk inkább a „fő üzenetnél”, a „baloldal” „fő üzeneténél”!

Kérdezem: ki az, aki a baloldalt képezi? Tessék legalább egy nevet mondani! Lehet kettőt is. Ki az, akinek az „antifasizmus a fő üzenete”? Vásárhelyi Mária? Ő viszonylag sokat ír, sokat beszél a fasizálódásról, ám még neki sem az „antifasizmus a fő üzenete”. Ráadásul nem az a baj, hogy Vásárhelyi sokat foglalkozik az antiszemitákkal, hanem hogy rosszul foglalkozik velük; s így már majdnem mindegy, hogy sokat, vagy keveset, illetve annál rosszabb, mennél többször mond valahol valami kontraproduktív böhönyeséget (s ami nem neki rossz természetesen, ő ezzel viszonylag jól elvan, lelkileg is, egzisztenciálisan is).

 

Ha „baloldalnak” a jelenlegi kormány (nem neonáci) ellenzékét tekintjük (ideértve a szakszervezeti, „civil” és egyéb mozgalmakat, protopártokat), akkor nyugodt lélekkel kijelenthető: Babarczy Eszter állítása (az Élet és Irodalomban) mélyen az abszurd alatt helyezkedik el. (Az „abszurd” fogalmán ezúttal a gyalogbéka hűvös tompora értendő.) Ugyanis még a viszonylag aktív antifasiszta képződménynek (Vásárhelyi és Bauer pártjának, néhány orgánumának) sem az „antifasizmus a fő üzenete”. Hanem az a „fő üzenetük” (bár sután, szakszerűtlenül, olykor kifejezetten pipogyán fogalmazzák meg), hogy az ún. unortodox gazdaságpolitika, szociálpolitika („cigánypolitika”), kultúrpolitika, belpolitika, külpolitika (véres-baltás pénzügypolitika), a 47.000 forintos, gombász-kecskefejős foglalkoztatáspolitika stb. helytelen kormányzati tevékenység. Vásárhelyiék szerint az egykulcsos adórendszer folyományai gerjesztik, fokozzák a társadalmi feszültséget, s mindez döntő oka lehet a szélsőjobboldali mozgalmak előretörésének. Ezt mondják Bauerék, csak nem ilyen értelmesen fogalmazzák meg, ám ami nem azt jelenti, hogy „az antifasizmus a fő üzenetük”.

 

Ha nem volna fasizálódás, a „baloldal” akkor is kárhoztatná az egykulcsos adórendszert, az antidemokratikus kormányzati törekvéseket, továbbá azt a földbérleti pályáztatási szisztémát, amelyet Ángyán József is kárhoztat, és még egy csomó mindent. Tény: a „baloldal” politikusai, szakértői hamarabb kezdték bírálni az „unortodox” gazdaságpolitikát, mint Mellár, Járai vagy Bod Péter Ákos. Továbbá azt, hogy az alkotmány „a napi hadműveletek puszta eszközévé lett” (©Sólyom), Hack Péter évek óta magyarázgatja a médiában, vagyis Halmaiéknak, Kolláthéknak, Majtényiéknak, Fleck Zoltánéknak voltaképpen ez a „fő üzenetük”, és én pontosan ezért tartom szégyenletesnek (közel gyalázatosnak), hogy a jobb napokat megélt Élet és Irodalom szerkesztősége Babarczy Eszter-szövegeket közöl. Váncsáék Babarczy szintjére züllöttek. Mert nem az a gond, hogy „erősen vitatható” a „tanárnő” „véleménye” stb., hanem hogy hülyeségeket beszél. Szerinte „bárkit meg lehet vádolni antiszemitizmussal, aki nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz”.

 

Tessék elhinni (ha már tudni nem tetszik): ebben az országban senki sem „vádolja antiszemitizmussal” azt az embert, „aki nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz”! Még én sem! Persze fönntartom: Navracsics antiszemita, de nem azért, mert nem csatlakozik fronthoz, hanem azért, mert állami főtisztviselőként, közvetve (politikailag) kiáll a főnöke direkt, manifeszt antiszemitizmusa mellett. Ez aktív gesztus. Miként Bojtár Endre sem Romsics passzivitását („nem csatlakozását”), hanem a történész közéleti aktivitását, szerepvállalását (illetve annak módját) kifogásolja: „Gyáni Gábor támadja a legdühödtebben Gerőt. – írja Bojtár – Pedig Gerő helyeslően idézi Gyáni egy 2003-ban megjelent könyvét, amelyben az áll, hogy Romsicsnak egy, a Tanácsköztársaságról tett megállapítása abba az antiszemita értelmezési hagyományba illeszkedik, mely szerint ťaz 1919-es eseménysor a nem igazán mélyen asszimilált zsidóság műve voltŤ”.

 

Nos? Ezt Romsics írta, vagy nem írta? Ha ugyanis leírta, közölte, akkor nem igaz, méghozzá abszolúte hamis az az állítás, mely szerint Bojtár (vagy bárki) Romsicsot azért tartja antiszemitának, mert „nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz”.

„Gerő úgy véli – folytatja Bojtár –, Gyáni ťlényegében azt állítja, hogy Romsics antiszemita, de ezt nem meri nyíltan kimondaniŤ. Gyáni most tagad. Ami ťemberilegŤ érthető. Gyáninak kínos, nem is az, hogy Gerő most vele akarja kikapartatni a gesztenyét, hanem hogy rámutat arra, amiről a 2003-ban még nem akadémikus Gyáni nyilván azt hitte, hogy a feledés homályába merült, hogy ti. ő már kikaparta”.

 

Mit kapart ki? Hogy Romsics azért antiszemita, mert „nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz”? Nem. Romsics azokhoz csatlakozik, akik szerint „az 1919-es eseménysor a nem igazán mélyen asszimilált zsidóság műve volt”.

Hogy ettől még nem antiszemita? Nem ez a kérdés. Hanem, hogy „csatlakozott”-e vagy sem, állást foglalt-e vagy sem. Aktív-e közéletileg vagy sem?

Bojtár Endre: „számomra nem kétséges, hogy Gerő bátor tettet hajtott végre, s hogy igaza van: Romsics, mint közszereplő [a szerző kiemelése], antiszemita”.

Vagyishogy itt már teljesen (málé) szájba van rágva a dolog. Ahol közszereplés van, ott közszereplés van…

 

Most pedig vegyük elő a Bojtár fülét! Tehát nehogy már félreértés legyen, nem a kutyának a szégyenlős fülét (azzal ugyanis Heller Ágnes foglalkozik filozófiailag), hanem a Bojtárét! Szóval, ezt írja a szemes hetilap füles szerzője: „A saját fülemnek alig akartam hinni, amikor a professzor úr azt fejtegette [ti. Romsics professzor a gyömrői Horthy-tér-átkeresztelők szíves fölkérésére], hogy meg kéne húzni a nemzeti panteon határvonalát, s ő úgy érzi, abban többségi konszenzus van, hogy Szálasi és Rákosi (a párhuzam legalábbis furcsa!) a vonalon kívül rekedt, Kádárt és Horthyt illetően azonban még nincs konszenzus. Ezért ő egyelőre vár, semlegesen”.

 

Nagyjából ez lett félreértve tanárnőileg. Méghozzá szánalmasan, ugyanis Babarczy nem torzít, nem hamisít, Babarczy szellemi kicsinység puffasztott renoméval, spontán rotyog belőle a guru-bölcsesség, semmit nem ért abból, amit olvas (kis túlzással: csak a betűket ismeri). Miért mondom ezt? Mert, bizony, a „közszereplő” manifeszt semlegessége (gyömrői semlegességnyilvánítása) par excellence állásfoglalás. Aki nem akar csatlakozni, az nem megy el Gyömrőre. Ilyen egyszerű. Gyömrő ugyanis nem könyvtár (vs. dolgozószoba, elefántcsonttorony stb.), Gyömrőn nem történészi esszé előadására, hanem „semleges” politikai szónoklatra kérték föl a professzor urat. Semlegesen.

Nem kötelező Gyömrőre utazni. Nem kötelező olyannak lenni, hogy egy semleges polgármester semleges előadásra kérje föl a semleges tudóst (miért nem Karsai doktort hívták, például), vagyis, ha „olyan” a történész, hogy fölkérik, őt kérik, ráadásul vállalja is a gyömrői szereplést, akkor – s ezt sajnos nem lehet finomabban megfogalmazni – voltaképpen „csatlakozik”. És nem ám az antifasiszták, hanem a Horthy-tér-átkeresztelők frontjához.

Bojtár szerint „A magyar állampolgárok százezreinek tömeggyilkosságába torkolló s tömeggyilkosságát okozó Horthy-rendszer, s benne Horthy megítélése nem lehet vita tárgya, az csak elítélés lehet; noha Romsics természetesen egyetlen szót nem mond vagy ír, amit bárki zsidóellenesnek minősíthetne, mégis, ennek az elítélésnek az elmaradása bizony antiszemitizmus”.

 

Erre reflektál Babarczy Eszter: „bárkit meg lehet vádolni antiszemitizmussal, aki nem csatlakozik egy antifasiszta fronthoz”.

Romsics nem „bárki”. Lehet egy hülye „akárki” (ízlés, indulati beállítódás kérdése), de nem „bárki”. Hanem közszereplő.

Bojtár szerint „Romsics egyetlen szót nem mond vagy ír, amit bárki zsidóellenesnek minősíthetne”. És ebben már nagyon nem értek egyet a szerzővel; akkor természetesen, ha nem egy akárki vagyok, hanem minimum „bárki”. Ha ugyanis Romsics antiszemita (márpedig Bojtár szerint „mint közszereplő, antiszemita”), akkor (ahogy án magamat ismerem) kizárt, hogy ne találjak a professzor szövegei között olyan mondatot, amelyből egyértelműen kiderül a professzor  aktív antiszemitizmusa. Tudniillik az antiszemitizmus nem (csak) bugris zsidógyalázást jelent.

Bojtár Endre botfülű, így jól teszi, ha nem hisz a „saját fülének”. Higgyen az enyémnek! Bojtár a Csurka-mosdató Antall Józsefet poszthangicsálja: szerinte Romsics a közszereplői „munkásságának részeként” antiszemita. Magánemberként nem.

Igen, csakhogy ilyen nincs! Kizárólag abban az (akadémikus) esetben lehetséges, ha Romsics beszámíthatatlan, ha orvosi értelemben véve nem képes fölfogni, hogy mit cselekszik. Közszereplőként.

Valaki vagy antiszemita, vagy nem. Ha antiszemita, akkor kompletten az.

 

Tehát, higgyünk az én „saját fülemnek”! Először persze kérdezzük meg magamtól: Romsics antiszemita?

A válaszom: igen, antiszemita. S nem azért, mert utálja Vásárhelyi Máriát (lehet, hogy nem is utálja, lehet, hogy egyetlen zsidót sem utál!), hanem azért, mert a professzor idézett kijelentését Gyurica néni (mikor még élt) „zsidóellenesnek minősítette” bűbájosan hercig fülével: „az 1919-es eseménysor a nem igazán mélyen asszimilált zsidóság műve volt”.

Ilyet nem lehet véletlenül mondani. Még történészprofesszorként sem. Vagyis így válik világossá Csepeli bon mot-jának („… és nem is kell hozzá zsidó”) igazságtartalma; hiszen, mint tudjuk, „az 1919-es eseménysor” többek között Károlyi Mihály „műve volt”.

 

Szerintem az antiszemitát nem kellene morálisan frusztrálni, buzerálni. Vállalhassa mindenki az érzelmeit (higgyük el neki, nem akarja a zsidóságot elpusztítani stb.), ugyanakkor – s ez a dolog másik, fontos mozzanata – kegyetlenül ki kell mondanunk: az antiszemita ostoba ember.

Megítélésem szerint ez az egyetlen hatékony (bár ez sem mindenható) „harci” eszköz az antiszemitizmus ellen: az értés, az intellektus. Ne puhán, elpuhultan gyalázzuk az antiszemitát, hanem keményen lépjünk föl ellene, könyörtelenül mutassunk rá, hol vétett logikailag! Aztán vagy a fejéhez kap az antiszemita, vagy nem. Valószínűleg nem, ám mentálisan akkor sincs más választás. Az értelem (annak megjelenítése) az egyetlen szellemi alternatíva. Nem szólva arról, hogy valójában nem is a kifejlett antiszemitát, hanem a lárvát: a potenciális rasszistát kell megpróbálnunk meggyőzni; már amennyiben nincs elégendő pénz ahhoz, hogy enyhüljön az antiszemitizmust generáló „nemzeti nyomor”.

 

Meg kell, mondjam, az én orcámra joviális derűt varázsol Sándor Klára keserves (dühödt egyszersmind tárgyilagoskodó) szerecsenmosdatása. A föllelkesült docens szerint, amit Romsics mond, azt nem Romsics mondja, mert Romsics szövege „nem Romsics értelmezése, hanem a korabeli értelmezés rögzítése”. Hogyne. Miként a rasszista Ormos Mária sem maga borzadt el Rákosi kopaszságától, „kuglifejétől”, „ronda tojásfejétől”, hanem a magyarság iszonyodott tőle. És ezt a „korabeli értelmezést” „rögzítették”, s ismételgetik háromhavonta az ATV-ben. Azt persze Ormos nem „rögzíti” nyilvánosan, hogy ő miért maradt a „ronda tojásfej” pártjában, ha a magyar nép már „föllélegzett” Rákosi „távoztával” (azért az idézőjel, mert a magyar népnek valójában fogalma nem volt arról, mi történt körülötte 1953-ban, vagyishogy miben állt a „Párt” főtitkárának „távozása”, amikor az maradt a „Párt” élén), de a történésznek nem is ezt kell „rögzítenie”. Ezt tudjuk. Ormosnak anno szuverén tetszett a „kuglifej”. Míg Romsicsnak jelenleg vagy tetszik Kun Béla, vagy nem. Egy biztos: Romsics se a saját véleményét közli, hanem „a korabeli értelmezést rögzíti”, mégpedig úgy, hogy hamisítatlanul ma-korabeli módon fogalmaz: a gyilkosmocskos komonisták nem voltak „igazán mélyen asszimilált zsidók”. Vagyis a jelenkori, konvergáltan, koedukáltan „rögzített” romsicsi-ormosi „értelmezés” így hangzik: a „nem igazán mélyen asszimilált zsidónak” (Rákosinak) nem volt „rendes magyar arca”. Ámde csakis a lélekben „parasztbajszos”, „rendes magyar” nép megítélése szerint.

 

Most pedig üssük föl Sándor Klára becsületkódexét: „becsületbeli ügynek érzem, hogy a Galamuson se maradjon szó nélkül, ha valakit alap nélkül leantiszemitáznak. Mert az antiszemitizmus ocsmány dolog, sosem volt szép, de a holokauszt után ép elméjű és ép erkölcsű ember számára vállalhatatlan, szégyenletes, dögletesen undorító. Éppen ezért valakire azt mondani, hogy antiszemita, nagyon súlyos vád – szuperstabil alapokon kell állnia”.

 

Kellemes, érzékeny, női entellektüel-lélekben fortyogó szószerkezet: „dögletesen undorító”, s amely a finom, feminin agyvelő szellemi szimplaságán túl nem utal semmire.

 

Harcos antifaszizmus.

 

Sándor Klára egyetemi tanár. Elvarázsoltan keveri az antiszemitizmust az utcai, futball-lelátói mocskoszsidózással, indulavonatozással. Irigylem a hallgatóit!

 

Az antiszemitizmus elleni primitív harcoskodásnak éppúgy nincs értelme, mint a macsóuralom elleni fölhevült közdelemnek, sokkal hatásosabb, ha szellemesen könnyed a feminista, s amire van is a közéletben jó („konzervatívan” balliberális) matrónapélda.

 

 

 

Ennél ragyogóbb, viccesebb kiállást a még csupán „öregecskedő” antifaszistáktól sem várunk, s főként nem kéne a különféle, hol itt, hol ott, hol amott összeolvasgatott maszkulin szövegeket épp az antiszemitizmussal összefüggésben „értelmezgetniük”!

 

 

Így nyilván félelmetesebb, mégsem ijedtemben mondom, hanem azért, mert ez az őszinte meggyőződésem: nem politikailag kéne tusakodnia a nőnek a női egyenrangúságért (az egyenjogúság és az egyenrangúság fogalmainak összekeverésére még egy sorvadt férfielme is képes), hanem produkálni kéne. Teljesíteni: „ezt a mondatot én magam írtam, We Can Do It-amazonként, vagy „csupán” normális nőként, teljesen mindegy, mert logikailag szuperstabil alapokon állok, s aki nem hiszi, cáfolja meg az állításomat! Intellektuálisan”. Ugyanis az „ocsmány”, „dögletes” jelzőknek a kedves női lélekből történő dacos kiöklendezése, elvhű kifakasztása nem érv.

Ha tehát bizonyít a női entellektüel, lesz valódi respektus. Ezt én garatálom, az okos Gyurica néni! Tudniillik az a kétségbeejtő helyzet – sajnos –, hogy a jó mondatot nem a nő írja. És nem a férfi. Hanem a genderileg indifferens intellektus.

 

Ismételjük: az antiszemitizmus nem tárgyi, hanem alanyi tünemény. Az antiszemitizmushoz a zsidónak (a zsidóasszimilációnak, a zsidótulajdonságnak…), mint dolognak, lényegileg nincs köze. Az antiszemitizmus az antiszemita alany nyomorúságérzetével, s a részben ebből fakadó szellemi korlátoltságával azonos. (Például Ormos Máriát valószínűleg az frusztrálja a tévékamrák előtt – immár lassan kéthavi gyakorisággal –, hogy már-már elviselhetetlenül dús hajkorona lobog a fejetetején. A süvítő tojásfejű-komonista ellenszélben.)

 

Romsics Ignácnak is nyomorúságérzete van?

Igen. Van neki. Nem tudom, milyen, mekkora, de van. Romsics nemcsak intellektuálisan korlátolt, hanem lelkileg is erősen frusztrált. Közszereplő, tehát pszichésen óhatatlanul gátolt (ami persze nem azonos a gátlásossággal, a közszereplők általában gátlástalanul gátoltak). Így azután marad a kérdés: Romsics (Szabó Dezső, Csoóri, Sinka stb.) ugyanoly furkó volna, mint pl. Babarczy Eszter?

Nem ugyanolyan furkó!

Mi a különbség?

 

©

 

Erre a kérdésre válasz a 428-as hozzászólás.