kotttttyi Creative Commons License 2012.08.24 0 0 7020

Ribizli a tapasztalatom, hogy jó idő lesz. Közel 30 fok. Mi majdnem minden évben akkor utazunk Lefkadára, az utolsó előtti turnussal (idén nem ide utazunk-sajnos). Árusok és éttermek még jobbak mint főszezonban, ugyanis ilyenkor már van idejük a túristákkal beszélgetni is. Mi egy hely kivételével (aki boxmeccset és pankrációt nézett mindkét évben amikor ott voltunk és betértünk) mindenhol mosolygós, kedves, beszélgetni akaró árusokkal találkoztunk. Sőt érezni rajtuk, hogy jó volt a nyár, most jobban áll a család mert szedtek össze egy kis pénzt és végre vége a megszállásnak, így sokkal felszabadultabbak is.

 

Van egy kis bolt, ahol eddig minden évben kaptunk egy kis ajándékot. 3 éve a "néni" unokájára rákacsintottam, nevetgéltem neki, gügyögtem stb, erre összeszedett nekünk 2 kiló tönkremenni készülő de evésre még tökéletesen alkalmas banánt, szőlőt, barackot, citromot. Ugyenezen a helyen a "bácsi" a következő évben a 16 éves unokabátyjánknak adott csokit és amita italt ajándékba. Aztán tavaly megint a "bácsi" lepett meg minket azzal, hogy kevesebbet kell fizetni a tőle vásárolt vízért. Egyszerűen visszadott a végárból fél eurót és nem csak egy nap, hanem 2 nap is.

 

Hogy a hajón hogy viselkednek a gyerekekkel nem tudom, de ha érdeklődsz a kikötőben amikor ajánlgatják, akkor tuti mondanak pár dolgot ha rákérdezel. Ez attól is függ mekkora gyerekek, mert a kicsiknek van játszósarok a hajókon általában. A nagyoknak csúzda, de azok már a tájjal is elvannak. Amúgyis elég érdekes maga az utazás is, mert lehet mászkálni a hajón meghallgatni a zúgó motort, előre-fel-le menni stb.

Előzmény: RibizliNo1 (7018)