Élénk helyeslés. Korábbi főnökömet szoktam ezzel kapcsolatban emlegetni, aki egyenes tartású, elegáns úr volt, mindig öltönyt hordott világoskék inggel (pontosabban: vasárnaponként kockás inget farmernadrággal, a dezorientált kollégák innen tudhatták, nagyjából milyen nap van). Egyszer felemeltem a zakóját, hogy odébb tegyem, és döbbenten tapasztaltam, hogy teljesen szokványos konfekciódarab. Őrajta meg úgy állt, mintha Fülöp herceg szabója varrta volna neki a legfinomabb angol gyapjúból. Másrészről mindig vigyorgok magamban a politikai és gazdasági elit újsütetűen őtönyös figuráin, akiken a legdrágább luxusmárka is úgy lóg, mint tehénen a gatya. Mondjuk az se véletlen persze, hogy az én gardróbomért se fognak összeverekedni az ócskások: csak olyasmit veszek föl, amiben jól érzem magam. Az elmúlt héten viszont párszor igény mutatkozott a szoknyás kivitelre, ami a gyaloglással csak úgy összeegyeztethető, hogy magas sarkú a hátizsákba, tornacipő a lábra. Ilyenkor azért ajánlatos nem belenézni a tükörbe.