Valóban? Heller van a falóban?

 

 

Kornai professzort az esze és a szíve vonzotta Marxhoz. Mármint Kornai professzor szerint, merthogy szerintem – s ezt igyekszem bizonyítani – sem az esze, sem a szíve. Az esze azért nem, mert nincs neki (illetve annyi van, mint bárkinek, ám ami messze nem elegendő Marx értéséhez), a szíve pedig azért nem, merthogy szíve sincsen néki. Kornai nem pusztán egocentrista, hanem tipikus egoista: olyan „önző egyén”, aki, ha akarna, sem volna képes „teljes egyénné” válni.

A sznobizmus nem egyéb, mint az üresség-érzet egyik megjelenési formája, illetve a „világhiány” okozta fájdalom csillapítója. Nem gyógyító, hanem tünetkezelő.

Kornai szellemtelen proccosságára hosszan sorolhatók a frappánsabbnál frappánsabb példák, ezúttal kettőt emelek ki a Mozgó Világban megjelent cikkéből: „Amikor japán vendéglátóim felkértek előadásom megtartására”. Ah! Kornai professzort „felkérték” az előadás megtartására. És miért kérték föl? Egyebek közt azért, mert a „fölkért” professzor önéletrajzot írt, s nem is akármilyet! Nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető; beszélhetsz bármilyen nyelven, elolvashatod: „Önéletrajzom először magyarul jelent meg 2005-ben, ezt követte a japán, az angol, majd az orosz, a lengyel és a vietnami kiadás. A kínai nyelvű kiadás most van folyamatban. A könyvet Tsuneo Morita fordította japán nyelvre, és 2006-ban jelent meg Tokióban, a Nippon-Hyoron-Sha Kiadó gondozásában”.

Ez a lényeg! Hogy „a Nippon-Hyoron-Sha Kiadó gondozásában”. Tessék jól megjegyezni! Mert, ha ezt nem tudjuk meg a Mozgó Világból, akkor bizony vészes tudatlansággal kóválygunk a mozdulatlan világban életünk végéig.

 

Tehát. Azt állítom, hogy Kornai részint nem érti, részint nem érzi Marxot, s épp ez a bájosan groteszk a dologban: a totális értetlenség (illetve taplóság) „vonzotta” Kornait (is) a „marxizmushoz”, értsd: a sztálinizmushoz. Egészen pontosan: ahhoz a sztálinizmushoz, amelyet még föl is fölvizeztek annakidején. Azért mondom ezt, mert olvastam Sztálint, tanúsíthatom, még a legendásan durva generalisszimusz szövegei sem annyira primitívek, mint Kornai János léhán pöffeszkedő professzori sznobériája.

Most pedig nézzük Szegő Iván Miklós (önfarkát leharapó) Kornai-méltatását! Szegő az Origón (néhány nappal Kornai Mozgó Világ-beli cikkének megjelenése előtt) latolgatja, hogy vajon kik lehetnek a 2008-as év Nobel-díjasai, ti. ez egy roppant fontos kérdés: „A közgazdasági Nobel-díj [odaítélése] előtt is zajlanak a találgatások, kik kaphatják a legnagyobb tudományos elismerést. Régi és új nevek özöne árasztotta el az internetes fórumokat, részben a Thomson Reuters korábbi idézettségi mutatói, részben pedig a személyes szimpátia és időnként a hazafias érzelmek alapján. Így [vagyis a „személyes szimpátia és hazafias érzelmek alapján”!] például magyar [„hazafias”] nicknévvel bejelentkező fórumozók ismét bedobták Kornai János nevét, aki a szocializmus idején úttörő jellegű – többek között a hiány közgazdaságtanáról is írt – kutatásokat végzett, és a rendszerváltáskor is készített egy átfogó művet a szocialista országok gazdaságáról. (Sok évvel ezelőtt Kornait a tényleges esélyesek között emlegették, a magyar kutatónak azonban pechje volt: kutatási területe gyakorlatilag megszűnt a szocialista országok összeomlásával.)”

 

Nos, ez a szöveg – nyilván eltérőn a szerző szándékától – azt jelzi, hogy olyasmikre osztogatják a közgazdasági Nobel-díjakat, melyeknek jobbára semmi jelentőségük. Miért mondom ezt? Mert, ha valóban van súlya, értelme valamely kutatásnak, elemzésnek, s amely teljesítmény alapján Kornai professzor Nobel-díjas lehet Orbán Viktor július 16-ai hősi beszéde előtt, akkor annak a kutatásnak van jelentősége július 17-én, 18-án, 19-én, de talán még 21-én is. Sőt a „kutatás” elméleti értékét éppen az jelzi, a tudományos következtetések érvényét az igazolja, hogy időközben „gyakorlatilag megszűnt a kutatási terület”, már persze, ha valóban tudományról, logikáról van szó, nem csupán ideológiai handabandáról, illetve olyan kutató-kapirgáló vak tyúkról, kinek sikerült Gorbacsov baromfiudvarán lelnie egy történelmi zabszemet, s amely gabonaféleség valójában a professzor fenekébe szorult anno, majd onnan pottyant ki harcosan. Persze még mielőtt megtalálta volna.

Mi az, hogy a „kutatási terület gyakorlatilag megszűnt”? Ha megszűnt a „kutatási terület”, megszűnt a gondolat is?

Devecseri (Domérosz) Gábor írja:

 

Ott állt hát a faló, körülötte zavart fecsegéssel
ültek a trószok: a szándékuk háromfele oszlott:
vagy hegyes érccel a ló üregét átütni azonnal,
vagy fölvonni a csúcsra, lelökni a sziklatetőről,
vagy bűvös bálványként adni az égilakóknak;
végül is ennek kellett mennie teljesedésbe:
végzete volt ugyanis, hogy vesszen Trója, ha egyszer
ezt a lovat befogadta, amelyben a legderekabbak
ültek, csúnya halált s vészt víve a trójaiakra.

 

Kérdezem: megszűnt Homérosz „kutatási területe”, már ami a konkrét trójai faló konkrét valóságát illeti? Olyannyira nem szűnt meg, hogy maga Homérosz sem az Íliászban, hanem az Odüsszeában taglalja a „trószok” „zavart fecsegését”, szellemi hányattatottságát. És Kornai élete is ezzel telt, mutatis mutandis: nem tudta eldönteni, mi legyen a tőke-falóval: burzsuj „üregét átütni azonnal? „Vagy bűvös bálványként adni az földilakóknak”? „Végül is ennek kellett mennie teljesedésbe”. Miért? „Végzete volt ugyanis, hogy vesszen a Föld, ha egyszer ezt a tőkét befogadta, amelyben a legderekabbak ültek [vö. Marx: „A burzsoáziának a történelemben felettébb forradalmi szerepe volt… alig százéves osztályuralma alatt tömegesebb és kolosszálisabb termelőerőket hozott létre, mint valamennyi letűnt nemzedék együttvéve”, majd] csúnya halált s vészt víve a földilakókra”.

 

A gondolat (ha az valódi gondolat) örök!

 

 

Kornai „kutatási területe” 1945 után: hogyan lesz a tőkés gazdaságból „szocialista gazdaság”? Majd, miután a tudósra rátörtek az orosz tankok: miért nem lehet a tőkés gazdaságból „szocialista gazdaság”?

 

Tanúim vannak rá, már huszonegynéhány évesen tudtam: nincs „szocialista gazdaság”. A kommunizmus nem azt jelenti, hogy a „kapitalista gazdaság” „szocialista gazdasággᔠalakul át, s különösen nem úgy, hogy a „magántulajdon megszüntetésének” eszmei ürügyén szimplán konfiskálják a burzsoázia üzemeit, gyárait, a birtokosok földjeit stb., ti. Marx valóban zseniálisan fogalmazza meg (csak épp Kornai nem éri föl ésszel a „szellemi géniusz”, a „zseniális elme” gondolatát), miszerint a valódi változás nem a „kapitalista gazdaság” átalakítása „szocialista gazdasággá”, hanem a munka szublimálódása. 

 

Kornai ezt egyáltalán nem érti. És miért nem? Mert a liberálisok között „originális zseni” ül a falóban. Legalábbis Sziklai professzor szerint Heller Ágnes Marx-„interpretációja” „önálló kritikai analízis. ťNem tudtam kibékülni azzalŤ – olvassuk [ti. Hellernél – Gy. úr] –, ťhogy Marx a ’termelőerők fejlődésében’, azaz végső soron a technológiában és annak kezelésében látta a történelmi haladás független változóját. Bár marxistának vallottam magamat, ezt az elméletet igyekeztem nagy ívben elkerülni.Ť

Heller Marx-analízise – folytatja Sziklai – gondolkodásának ťradikális originalitásárólŤ tanúskodik. A termelés marxi paradigmája számára problematikus lett, és elméletileg is lényegesnek tartotta a szükségletek és az érdekek megkülönböztetését, amely már az 1957-es egyetemi jegyzeteiben, ťszemben a Csernisevszkij-könyvvel, szintén fontossá váltŤ. Könyvében tehát alternatívát kínált, mivel szerinte Marx igazi paradigmája nem a termelés, hanem a szükségletek paradigmája volt.”

 

Tökéletesen jellemzi ezeket a sunyi és korlátolt embereket Heller idézett kijelentése: „Marx a ťtermelőerők fejlődésébenŤ, azaz végső soron a technológiában és annak kezelésében látta a történelmi haladás független változóját”.

 

Marxnál a „termelőerők fejlődése” messze nem azonos „a technológiával és annak kezelésével”. Még „végső soron” sem. Egyébként Heller éppily alattomos módon (a maga agyalágyult „azaz”-ával, „értsd”-ével) „azonosítja” Lenin értékorientált dialektikáját a szimpla (s épp a Hellerekre, Kornaikra jellemző) önös, bornírt cinizmussal. Heller: „Idézem Lenin mondását, mely szerint ťmi nem ismerjük el a szabadságot, sem az egyenlőséget, sem a munkásdemokráciát, ha az szemben áll a munkának a tőkétől való felszabadulásávalŤ (értsd: velünk)”.

Vagyishogy Lenin világos, egyértelmű állítását úgy kell „érteni”, ahogyan azt egy sunyi kis vakarcs, egy orbitálisan lebukott spicli előírja. Mármost pontosan így válik a „termelőerők”-ből „technológia” a liberális „filozófiában”: egy hülye-helleri „azaz” révén.

Tehát az originális falovat körbeszaglászó „trószok”, Sziklaiék, Kornaiék, Almásiék „számára” a „termelés marxi paradigmája” igen „problematikus” lett az idők folyamán, s küszködtek is a „problémával” erősen, végül pedig (ahogyan Szegő Iván Miklós fogalmazza) „megszűnt a kutatási területük”.

Igen, csakhogy valójában a hadova, a szellemi (plusz egzisztenciális) hohmecolás az, amely a Kornai professzorok, Heller professzorok „kutatási területe” (attribútuma), ez viszont nem szűnt meg, vagyishogy annak, amit Hellerék Marx „paradigmájáról” állítanak, Marxhoz semmi köze.

A tőke ismert sorai szerint „Minden eddigi elsajátításnál egyének tömege maradt egyetlen termelési szerszám alá besorolva; amikor majd a proletárok sajátítanak el, termelési szerszámok tömegét kell mindegyik egyén alá, a tulajdont pedig valamennyiük alá besorolni. A modern egyetemes érintkezés nem is sorolható másként be az egyének alá, csak úgy, ha valamennyiük alá sorolják be”.

 

Tehát Marxnál nem a „termelési technológia” államosítása, „szocialista gazdasággᔠalakítása során, hanem az „egyetemes érintkezés”, „az egyének teljes egyénekké való kifejlődése” révén változik a munka „öntevékenységgé”.

Sziklai: Heller Ágnes „alternatívát kínált, mivel szerinte Marx igazi paradigmája nem a termelés, hanem a szükségletek paradigmája volt”.

Marx persze nem erről beszél, hanem éppen arról, hogy a „szükséglet” elvont fogalma, mint minden üres absztrakció, értelmetlen, hasznavehetetlen. Például a tőkés konkrét, „Gyapotra irányuló szükségletét [kiemelés – Gy. úr] lényegesen módosítja az a körülmény, hogy ez a szükséglet valójában csak profitszerzési szükségletét takarja” – írja Marx doktor, ám mindez a liberális professzorokat nem zavarja. Továbbá, Marx elidegenült munkáról beszél, illetve annak „öntevékenységgé” való „átváltozásáról”, s persze az „alternatívákat kínálgató” kapitalista „kritikusokat” ez sem zavarja, mint ahogyan a tények általában és egyáltalán nem irritálják őket. Boldog emberek. Lágyak, szőkék és másfél mázsásak.

 

 

 

Az egyik Heller, a másik Kornai. Imbolygón göndör a mosolygásuk. Marxi „paradigma” helyett a „szocialista építésnek”, „szocialista gazdálkodásnak” nevezett sztálinista-államkapitalista alternatívát „kínáltak”, majd most – miután a „kutatási területük gyakorlatilag megszűnt” – szellemesen, leleményesen liberális kapitalista „alternatívát” röfögnek felénk.

Kornaiék egykori (sztálinista) ügyködését („szocialista építőmunkáját”) nevezzük eurázsiai tőkefölhalmozásnak. Milliók döglöttek bele, főként a Szovjetunióban. Nota bene nem a „kominizmus bűneibe”, hanem a Kornaiék által (ma is!) „szocialista gazdálkodásnak” képzelt államkapitalizmus eredeti (állami) tőkefölhalmozásába, melynek lényege (a klasszikus kapitalizmusban is!) az erőforrásoknak a mezőgazdaságból az iparba történő (erőszakos) átirányítása.

Hellerék önfenomenológiája így hangzik (persze az én megfogalmazásom szerint): 1953-ig (vs. 1956-ig) nagyon hülyék voltunk, ám pontosan ennek fölismerése garantálja, hogy most viszont már nagyon okosak vagyunk. Méghozzá végelegesen.

Igen, csakhogy ez nem így van! Aki butának született, az a „megvilágosodásai” után is óhatatlanul marad buta.

A különféle eszmék, elméletek legszörnyűbb rákfenéi a neofiták, így a jobb sorsra érdemes liberalizmus hátán is gigászi púp az egykori vicsorgó sztálinisták (ma liberálisan vicsorgó) tömege.

 

Egyébiránt az ember által „szocializált” „boldogság” legendásan okos állat. Tekintete értelmet sugároz.

 

 

A disznó értelmes jószág. Már, ha nincs ember a közelében. De csakis akkor! Vagyis az emberközeli Kornaiék ma sem értik: a szovjet gazdaság lényegileg a tőkelogika alapján működött, mégpedig (az ún. „hadikommunizmus” rövid időszakát leszámítva) az első pillanattól fogva mindmáig.

Kornai professzor így röffenti elő professzori „nézetét” a Mozgó Világban: „Nézetem szerint az intellektuális és politikai tisztesség megköveteli a lelkiismeretes szembenézést a kérdéssel: mi köze Marx gondolatainak a megvalósított szocialista rendszerekhez?”.

 

(1) A „politikai tisztességnek” és a „lelkiismeretnek” semmi köze a logikához, a gondolkodáshoz (az egyik jonatánalma, a másik zerge-patanyom), illetve (2) akkor tudhatjuk meg, hogy mi köze „Marx gondolatainak a megvalósított szocialista rendszerekhez”, ha megismerjük „Marx gondolatait” és megismerjük a „megvalósított szocialista rendszereket”. Csupán ez szükséges hozzá.

Na most, Marx gondolatait nem ismerjük, ti. tökfejek vagyunk hozzá, míg a „megvalósított szocialista rendszerek” szintagma annyiban jelenthet valamit, amennyiben a „politikai tisztességnek” köze lehet a logikához (mint olyanhoz). Magyarán: semennyiben. Vagyis Kornai „nézete” nem jelent semmit. Továbbá mindennek (az egész marhaságnak) úgy van köze „Marx gondolataihoz”, mint ahogyan az „ember közelében szocializált háziállatnak” a „szégyenkezéshez”.

Almási professzor szerint Heller Ágnes „A szégyenről ír dolgozatot – aktuálisat és általánosat – amiből az marad meg az ember fejében, hogy mekkora katartikus szerepe van. Megint olyan fordulat, amit ő hozott be a filozófiába”.

Belehozta. Szó szerint így: „a legtöbb affektus megfigyelhető az ösztönleépülésben előrehaladt magasabb rendű emlősállatoknál is. De a szégyen kivétel. Csak az embernél és az ember környezetében élő ťszocializáltŤ háziállatok, mindenekelőtt a kutya esetében figyelhető meg (…) az affektusok közül a szégyen, egy vonatkozásban csupán, de egyedülálló: csak az ember és az ember környezetében élő háziállat – a kutya – tud szégyenkezni”.

Kérdezem: a vakond az ember közelében szocializálódik? Igen, valahol ott, a veteményeskert alján. És mégsem szégyenében búvik a föld alá, hanem azért, mert a vakondnak van annyi esze, hogy ott keresse Kornai professzor eszme-közlekedésirányító rendőr-gumibotját, ahol az elveszett (erről bővebben alább).

 

 

Egyelőre tehát maradjunk az ismeretelméleti kérdéseknél: igaza van Marxnak? Átalakulhat a „munka” elidegenülés-mentes „öntevékenységgé”? Válasz: vagy igaza van, vagy nincs, vagy átalakulhat, vagy nem. Ez voltaképpen mellékes, legalábbis ami a „topik tárgyát” illeti, tudniillik itt arról beszélünk, hogy Heller, Kornai, Sziklai (továbbá Almási, Bence, Vajda és a többi tudós-lótuszfaktusz) nem félreérti Marxot, hanem (többszörösen meggyőződtem róla) ezek a jóemberek semmit nem értenek az egészből. Taplóagyú professzorok, akik a zsenit megközelíteni sem tudják (értelemszerűen), így csupán papagájmód hangicsálnak, például arról, hogy Marx „szellemi géniusz”, „zseniális elme” – ámde nem eléggé, ezért a Marxénál zseniálisabb, originálisabb „paradigmára” van szükség. Vagyis amiről Sziklai és Heller süketel, nagyon hosszan és nagyon összevissza, azt a „rendmániás” Kornai professzor a Mozgó Világban lakonikusan fogalmazza meg: „Marx politikai gazdaságtana nem adott semmiféle eszközt a kezembe”.

Pedig hát nagyon kellett volna néki az eszköz kezébe.

Jó, de minek?! Hiszen maga Heller adta Kornai kezébe („alternatívát kínált”), míg Lukács György Heller kezébe adta annakidején, nyilván veregetni a kis (bolsevik-ortodox) eszközt (legalábbis erre célozgat az öregasszony a könyvében, meglehetősen szánalmasan).

Míg Marx szerint az ember nem csupán a sliccét gombolja ki (olykor), hanem „levet magáról mindent, ami addigi társadalmi helyzetéből rajta ragadt. Csak ezen a fokon esik egybe az öntevékenység az anyagi élettel, ami megfelel az egyének teljes egyénekké való kifejlődésének és minden természetadta jelleg levetkezésének; és ekkor felel meg egymásnak a munka átváltozása öntevékenységgé és az eddig feltételektől megszabott érintkezés átváltozása az egyének mint olyanok érintkezésévé”.

 

Döntő kérdés: lehet ez a Marx-szöveg „valamiféle eszköz” egy (doktriner) közgazdász „kezében”? Nem lehet. És? Akkor ez mit jelent? Hogy Marxnak nincs igaza? Nem azt jelenti. Azt jelenti, hogy a közgazdász lüke. Mert ott forszírozza az „eszközt”, ahol az eo ipso nincs.

Dr. prof. Rendőr professzor a gangon keresgéli a gumibotját. – Hol vesztetted el? – kérdi a másik rendőrprofesszor. – A pincében. – Akkor mér’ itt keresed? – Mert itt világosabb van. 

 

Persze a pincében is fölkapcsolható a villany, én mégis azt mondom: ne Marx „zseniális elméjében”, mély gondolatiságában keresgéljük a világosságot, pislogó piláccsal a „zseniális elmét”, hanem a sajátunkéban! Tudniillik akkor talál(hat)juk meg Marxéban is. A „gumibotot”. Egyébként pedig biztosan nem!

 

 

Amikor Kornai Marxon reklamálja a „használható eszközt”, az olyan, mintha Moszkvába (ma nyilván New Yorkba) akarna utazni vonattal, s fölszállna egy űrrakétára, majd az indulás után kikukkantana az ablakon, s látván, hogy nem odatart a jármű, amerre ő menni szeretne, riadtan kiáltaná el magát: hohó!, az űrhajó mozdonyvezetője „zseniális elme”, ámde alapvető tévedése, hogy nem tudja merre kell menni (vagy Moszkvába vagy New Yorkba!), azt pedig végképp nem tudja, hogy milyen közlekedési eszközzel utazzunk! Így zörög a Mozgó Vlágban a tudós Kornai professzor.

Noha ma már minden gyerek tudja: a marxi „űrhajó” nem a „szocialista gazdaság” felé zötyögő vicinális, az „űrhajó” arra hivatott, hogy egy másik galaxisra repítse az olvasót. Nagyon nem ugyanaz a kettő. Míg Kornaiék bravúrosan ismerték föl reformista „kutatásaik” (mondjuk inkább így: katatásaik) során, hogy Moszkváig ugyan el lehet jutni vasúton, ámde Csoptól már szélesebb a sínpár nyomtávolsága. Ennyi. Ezt sikerült fölfedezniük, s ezt Bauer Tamás is ügyesen megfogalmazta, mégpedig abban a Mozgó Világ-számban, melynek (botránya) nyomán lehetett főbakternő P. Szűcs Julianna a komonizmus idején, vagyishogy az alábbi Bauer-mondat miatt váltották le Kulin Ferencet a Mozgó Világ éléről: „Nyilvánvalónak látszik, hogy a nyolcvanas években megfontoltabban kell alakítani azokat a kapcsolatokat, amelyek a magyar gazdaságot a világgazdaságnak ehhez a válsággal küszködő régiójához [ti. a KGST-hez] fűzik. Csak így lehet, hogy Magyarország a stabilitás olyan szigete legyen Kelet-Európában, amilyennek sokan – megalapozatlanul – máris látni vélik”.

 

Az idézett második Bauer-mondat második felének dacára ez az állítás olyannyira sovén, dögnacionalista, neohungarista baromság (mindenféle jobbikos, neonáci agyrém szellemi genezise, inspirálója), hogy attól kódulunk a mai napig. Ugye?! Bauer Tamás már 1982-ben így hőzöngött: majd mi megmutassuk Kelet-Európának, mi leszünk itten a „stabilitás szigete”! Sőt Orbánék, a baueri harci-logika mentén, magát a Mestert is túlhaladva, egyenesen azt szorgalmazzák, hogy a magyarság ne csupán Kelet-Európának mutasson mintát, hanem az egész világnak. Illetve Matolcsyék jelenleg ott tartanak (néhány szerénységre intő kontra-saller után), hogy inkább Kelet-Európa legyen az, persze csakis a felcsúti magyar nép vezéreltével, amely kokakóla-mámorban fetrengő Toldi Miklósként mutatja az utat Nemoda-Budára a demokráciában fuldokló, hanyatló Nyugatnak.

Bauer így szónokolt 1982-ben: „megfontoltabban kell alakítani azokat a kapcsolatokat, amelyek a magyar gazdaságot” a Szovjetunióhoz és a KGST-hez „fűzik”.

Jelentem: ez megtörtént! Ma már egy deka nyírségi almát sem tudunk eladni, sem kukacosat, sem gálicosat, sem Oroszországnak, sem a Nyugatnak. De még Kínának, Azerbajdzsánnak sem, sőt még a chilei cseresznye is a nyakunkon rohad. Hogy, hogy nem, ma ott tartunk (mi, Bauer-pökhendi, Matolcsy-peckes minta-magyarok), hogy nem csupán Oroszországnak, Lengyelországnak, Csehországnak, Szlovákiának, hanem hovatovább Romániának is hátulról szagoljuk a „válságokkal küszködő” alsó „régióját”. Ne legyen félreértés, mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a orbánizmus (radikálisabb változatában a bayer-bogárizmus) voltaképpen az 1982-es bauerizmussal kezdődött, és amely húgyagyú pökhendiség ma az egyik oldalon a vona-babarczysmusban, a másik oldalon a pészűcs-kornaizmusban kulminál.

Hogy durva az analógia? Akkor nézzük még egyszer! Szó szerint idézem azt a Bauer Tamást, aki ma P. Szűcsék, Vitányiék, Vásárhelyiék gyurcsányista Koalíciójának egyik tudós-megmondóembere. 1982, Mozgó Világ: „Magyarország a stabilitás… szigete legyen” [kiemelés – Gy. úr].

És ezt ugyebár egy originális antimarxista, urbánus-ellenzéki, liberális közgazdász írja! Gyakorlatilag a vasfüggönyt reklamálja. A „sziget” köré. Ugyanis csak így lehet értelme annak, amit leírt. Körkörös gazdaságvédelem – 1982-ben. Deutsch-Bauer-Für Tamás. Vagyis csak ismételni tudom: oly nagyon krahácsiak ezek az emberek (Kornaitól Baueren Maltocsyn át Bogár Lászlóig), mondhatni buták, mint ama Turul-tompor, amely a Liberál-szigeten fénylik; s azért fénylik (máig sugárzón!), mert Bauerék, Estrerházyék, Czakó Gáborék, Kocsis Zoltánék már 1982-ben kumiszba áztatott meceszgombóccal vikszolták (brixolták) azt antikomonistán hungarocsillogóra. A Mozgó Világban. És nem csak a Kulinéban, mutatis mutandis a P. Szűcsében is!

 

Még egy szó szerinti idézet, de már nem a kulin-bauerista, hanem a gyurcsány-bauerista (kornaisan) Sziget-Mozgó Világából: „… és mi ábrándított ki a marxi gondolatokból [sic.]

Ahogy haladtam előre az olvasásban, mindinkább lenyűgözött a mű éles logikája, a gondolatmenet és az érvelés szigorúsága, a fogalmak használatának precizitása.

Most ugrok az időben. Az előbb a háborút követő első évekről szóltam, akkori szellemi arcképemet próbáltam visszaidézni”.

 

Nagyjából itt áll meg az ész. Kornai professzor (korábban már vizuálisan idézett) „szellemi arcképénél”.

 

 

Hogy miért éppen itt? Erről írok legközelebb.