A szeles és a szélcsendes viszonyok hatásának megítélésében megtévesztő az a körülmény, hogy az emberi test hőt termel és 36,5 fok környékén működik. A komfortérzet azt igényli, hogy a külső körülmények támogassák ennek a belső hőmérsékletnek a fenntartását. Az ehhez képest alacsony hőmérsékletű, nagy sebességgel mozgó levegő (szél) jóval nagyobb hőelvonást eredményez az emberi testből, mint az annál, Celsius fokban kifejezett, akár jóval alacsonyabb hőmérsékletű levegő, amely mozdulatlan és engedi az öltözetünk által magunk körül létrehozott "hőburkot" érvényesülni.

A növények "hőmérőként" működnek. Nincs saját maguk által termelt hőjük. Az elfagyás azért következik be náluk, mert, amint tudjuk, a víz sajátos anyag. +4 fokon a legnagyobb a sűrűsége és ettől a hőfoktól pozitív és negatív irányban is eltérő hőfok mértékében terjeszkedik. Fagypont felett a növényi sejtekben (nyugalmi állapotban is) tárolt vizes oldatok nyugodtan terjeszkedhetnek, hiszen cseppfolyós voltuk miatt nem tudnak roncsolni. Nulla fok alatt azonban a negatív hőmérséklet mértékének arányában szilárd állapotban terjeszkednek és fajonként/fajtánként eltérő kritikus értékeken ez az expanzió olyan módon zúzza szét a növényi sejteket, mint ahogy a szétfagyó vízvezetékcső esetében történik. Ez az "elfagyás". A korlátozottan tél/fagytűrő fajok esetében értelemszerűen ez már viszonylag magasabb hőmérsékleten bekövetkezik, ahhoz képest, mint a jó tél/fagytűrésű fajok esetében