"nekem akár ötéves is mutathatja"

Ötévesen nekem is. Tizenötévesen már várja meg, mig én nyújtok kezet!

Annó, 9 évesen kezet nyújtottam a leendő tanítónénimnek. Aztán anyukám elmondta nekem a kézfogáshoz tartozó illemszabályokat. Egyszer. És azóta ehhez tartom magam. Ha már a saját kisgyerekkorommal dicsekedem, akkor egy másik emlék. Elsős koromban - még nem volt ellenörző könyv - hazaküldtek az iskolából a szülőknek egy papírt, rajta meghívóval a szülői értekezletre. Megmondták, hogy irassuk alá a szüleinkkel és másnap vigyük vissza. Odahaza anyám épp valami konyhai munkát folytatott, amikor én - tudásomra nagy büszkén - felolvastam neki a levelet. Mondta, hogy majd ha végzett a munkájával, akkor aláírja. Erre én nagy lelkesen, ott előtte kezdtem ráírni a papírra a nevét. Nem győzött leállítani és utána elmagyarázta az aláírás jelentőségét.

Szóval nekem csodaszüleim voltak, vagy én vagyok zseni, csak nem még jöttem rá?