Nekem a CTE a kedvenc albumom. Persze zeneileg, technikailag, üresjárat-nélküliségben a RIP sokkal jobb (csak hát az a fos, kásás, analóg hangzás, relatíve gyenge vokál ne lenne), ezt viszont a letisztultsága, a hangzása, kiegyensúlyottsága, vokálja miatt szeretem. Állatira bejön ez a hangolókkal ellenőrzött, tökéletesen kiherélt, fémesen csillogó, steril hangzás. Persze a hangzás és a keverés messze nem hibátlan, de mégis nagyon állat, kár, hogy nem próbálkozott más zenekar is ilyesmi hangzással, de még csak utánzással sem nagyon.

Abban egyetértek a cikkel, hogy a címadó dal túl poppos. Szerintem a High Speed Dirt, a Psychotron is töltelék, de előbbit a jó hangzás miatt (főleg a végén az a blúzos belassítás atomkirály, de a szóló sem semmi), az utóbbit a jó riff és Marty-szólók miatt szerettem meg. Ezen kívül még a Architecture of Aggression volt az, amit kicsit mindig is laposnak találtam, de hallgatható, bárcsak minden albumon legfeljebb ilyen "gyenge" számok lennének. Ez a lemez mindig is alapmű lesz, örökzöld klasszikus, akár csak a RIP. Poppos íz is bejön, abszolút nem lettek tőle nyálgépek. Sok nem rocker ismerősömnek mutattam ezt az albumot, és azt tapasztaltam, hogy első hallgatásra oltárira tetszett mindenkinek (hurrá, milyen dallamos, tiszta hangzás), de aztán ahogy kimegy a poprágó aromája (a dallamok és a vokál mögé látnak), visszamarad a fémes íz, egyből visszaköpték, hogy pfujj, ez túl kemény nekik, ilyet ők nem, hőjj.

Én is a CTE-vel ismertem meg a bandát, majd nem sokkal rá Youthanasia jött, aztán haladtam visszafelé a régi anyagokhoz. Akkor még nem jelent a CW, meg beszerezni is nehezebb volt a cumót, ha az embernek nem volt ilyen zenét hallgató ismerőse.

Elolvastam a Talicskáék fekete albumára emlékező cikket is (linkelve volt a CTE-s cikk alá), azzal nem értek egyet. Nem vagyok ellene, még most is előszedem, de szerintem a fekete albumot erősen túlértékelik. A 83-88-as albumok messze időtállóbbak, az idő be fogja bizonyítani. A CTE keresztben-hosszában veri.

s4tch-nak meg még egyszer kösz a Duke Nukem Theme-t, oltári nyakizomlázat lehet tőle kapni. Mellé mostanában Panterával zörgetem a dobhártyáim, az is mekkora klasszikus már. Faszom már, hogy mostanság nincsenek ilyen zenék, csak az igénytelen szarság, meg húgy megy. Legfeljebb egy-két legendás banda ad még ki lemezt, de azok sem emlékezetesek.

(Atom-anti)