Nos, talán bizonyítania kellene ama hazug állítások igazságát, amit egy szekta teológusai hittételként hirdetnek önkényesen szőlőlének és nem erjedett bornak!
A szöveg egyértelműen erjedett italt takar, kár minden erőltetett demagóg egészségügynek beállított, avagy a józan paraszti észre apelláló butaságokért, miszerint vegetáriánusság az emberi létfentartás ösztönös eledelsége Istentől rendelve és nbbene nincs semmiféle állati eredetű étel!, avagy az alkohol tartalmú italok tíltva lettek volna Mózesnek, avagy Izrael népének, esetleg bárkkinek!
Valódi alkoholmentesnek tekinthető must csak friss gyümölcsök rpéselésénél volt, a tartósságot tekintve alkoholos folyamatoknak tették ki, mert az fertőtlenített is egyben!
A szezsz, avagy alkohol szó sem bibliai, ezt jóval a bibliai idők után, kutatók munkáinak köszönhetően fogalmazódtak meg!
A bódultság kis mennyiségű szeszes ital nélkül is megvolt az akkori helyhez illő palesztini-egyiptomi melegségben!
Mivel anno semmiféle gasztronómiai tudással nem rendelkeztek, orvosilag, kémiailag, de biológiailag sem, így mondvakreéált egyházi tudatforműálo agymosott visszaéléssel állunk szemben, ez jellemző a szektákra, hogy visszamenőlegesítik ötletelt igazságuknak a modern kor tudományos vívmányait!
az a baj, hogy minden igeverset kiforgattok egy EGW és követői demagóg képzeletének erjesztett fantáziált gondolmányaiért!
" És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében), 10. És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala. 11. És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha! 12. Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr előtt: Éli figyel vala az ő szájára; 13. És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg. 14. Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól. 15. Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. "
Akinek szíve megkeseredett, lelkében fájdalom van és belűlről kifelé valami elementáris erővel tőrnek ki rajta a szavak, Anna ilyen "bódult" állapotot mutathatott!
Olvasnaátok egy pszichiátriai tanulmányt, de erre képtelenek vagytok, de hantáziálni annál inkább hajlandóak vagytok, csakhogy meggyőzzétek az igazakat is hamisságaitokról!
Éli gondolt rosszat, egy templom papjaként, mert a Templomba nem illik részegnek lenni, avagy részegen Isten házába menni!
Ezért szól Annára, de tévedése kiderült, de nálatok még mindiog ott szajkolál, kötitek teóriátok karóihoz!
Meddig még?
Te még nem voltál olyan imádkozási állapotban, mint egy részeg?
Akkor barátom te nem is imádkoztál soha igazán szívből, mert nem volt mit, nem voltak sohasem problémáid!
Te önkényes haszonleső vagy, aki azt hiszi, ha betart valami baromságos egyházi írott és íratlan szabályokat akkor magas jutalomba részesülsz, ha nem itt élve, akkor halálod után!
Önmegváltásnak hívnám!
Nem sokban vagy különb egyháűzad tagjaival egyetembe, ha ilyenek, mint a pogány woodoobuatoengek!
Tudtad, hogyha sok vizet iszol egy órán belül, akkor attól meg is lehet halni, avagy ha félrenyelsz fulladozól, de ha elüt egy autó, nyomorékká lehetsz, avírusokról ne is szóljak, szerinted mennyire egészségesek és mond, ha szesz annyira fájdalmas, akkor bibliailag sem kell fogat mosnod.... a szeszes kefír ivása után, avagy a szílvára kenyert is ehetsz, nem tiltja senki, hisz ettől gyártod az alkoholos erjesztett piát a gyomrodban, nemde?