aacorto Creative Commons License 2012.06.29 0 0 2826

Bajtársak, még további pontosításokat, ebben a szellemben :) köszönöm az eddigi pontosításokat, kiegészítéseket!

Ha jut rá időm, rajzolnék majd egy újabbat, kicsit nagyobb méretben, pontosabb feliraozással (pl. észrevettem utólag, hogy a hemónak és a nagy hangárnak is H jelet sikerült adnom, sebaj :) )

 

Közben akinek az egyes objektumokról van további infója, ne tartsa vissza :)

A D (=Disznó) üteg története is megérne egy misét, mármint ha összekaparnánk. Én csak annyit tudok róla, hogy az alakulatok önellátásának részét képezte (a 80-as években is), gondolom úgy képzelték a főelvtársak, hogy amikor a gonosz NATO megszállja a fél országot és elvágja az utánpótlási útvonalakat, akkor a legénység számára naponta leböknek egy jó kövér disznót, ami marad, abból meg lesz hurka, kolbász télire.

Meséltek nekünk anno valami terven kívüli állománycsökkentési esetről (éhes sorállomány bajonettel), de nekem csak a szokásos moslékhordás jutott, meg még kiképzés alatt mehettünk oda páran disznóólat ácsolni belülről, egy több mázsás, kicsit ingerült hízó társaságában (a másik alternatíva a vigyázzmenet földúton történő gyakorlása volt). De érdekes lenne tudni, hogy vajon már a régi időkben is voltak-e ott disznók, és mi lett velük a 90-es évekre.

Beugrott most az is, hogy a röfiken kívül birkák is voltak, valahol a piros külső felén, az egykori háborús füves reptéren. Biztos volt valami értelme, csak nem tudom, mi (azon kívül, hogy szépen megnyírva tartották a reptér füvét). Elképzelem a korabeli stratégiát és scenariót, ahogy mi, büszke Kamovosok szakállat eresztve a piroson lakozunk, a gépeink utaskabinjában málhazsákon alszunk, a NATO egységeit precíz AMD sorozatokkal megfutamítjuk a kerítésnél és délben-este birkasültet silózunk disznópecsenyével.

Vagy például ott a VV raktár (amiről egyáltalán nem biztos, hogy ott volt, ahol én a térképen képzelem), ami a VV cuccainkat juttatja eszembe. Soha nem használtam a magamét. Eskü után egyszer kíváncsiságból ki akartam hengeríteni a köpenyt, érdekelt, hogyan néz ki kinyitva, de az idők során kicsit beszáradt, így az első tekerésnél eltört. Nem erőltettem utána már ezt a dolgot :)

A csúzliról meg az jut eszembe, hogy egy időben ki tudja miért, 2 db AMD-m volt, legalább is papíron, de csak egyet használtam a szolgálatokhoz, nyúgözőként. Ez is milyen értelmes dolog volt: a világ seggében elásott Börgönd kellős közepén, nappal, a gépek között fegyveres nyűgőrséget adni. Minek? Ki ellen? Hirtelen megbolondul valamelyik seregélyesi gazda és besiet a földek felől, hogy elkössön egy gépet? (Még az volt a szerencse, hogy csak 1 tár húzta az ember vállát.) Viszont a szét- és összeszerelés annyira megmaradt – gondolom, mindenkinek –, hogy valsz még ma is meg tudnám csinálni, ha elém tennének egy AMD-t.

És hogy is volt, hogy lendítésből fel lehetett húzni a súlyzárat a jól kikopott példányokon? Meg csővel lefelé a csőszájfékre letámasztva megállt a kövön? :)

Kantin. Állítólag az ősidőkben a seregben a katinban adtak sört is, a mi időnkben nem. Kávét viszont, úgy rémlik, minden alegységnél főztek (a folyosók végén voltak ilyen szárítóra emlékeztető szobák, asszem azokban, és jutányos áron adták az arra rászorulóknak. Mintha az őröknél is főztek volna és egész jót, de elhet, hogy erre nem jól emékszem. Arra viszont határozottan, hogy a hangárosoknál ...
– a mi időnkben a nagy hangár helikopter szerelőműhely funkciót töltött be, a sarkában egy rettenetes, minden ízében torz iszonyúság is állt, amit csak sok évvel később azonosítottam, egy Mi-1-es helikopter volt, ha minden igaz –

... szóval a hangárosoknál készült úgy a kávé, hogy 2 élére állított téglára tették a kávés edényt, és alája befordítottak egy forrasztólámpát. A katona találja fel magát, hm.

 

A tiszti étkezde is érdekes kérdés. Nekem is úgy rémlik, hogy (85-ben) _nem_ egy helyen volt a legénységivel, hanem valahol másutt, a kapun belépve jobbra. De simán lehet, hogy tévedek, illetve hogy az idők során ide-oda költöztek az egyes helyek a laktanyán belül.

 

Az akadálypálya ezek szerint valóban nagyjából ott lehetett, ahol sejtettem. Tűzakadály nem rémlik, pontosabban rémlik valami romos fal, amit napalmmal bekentek és begyújtottak (kihagytam), de hogy hol lehetett, az nem ugrik be. Viszont az most előjött, hogy az akadálypálya felső végén, valahol a sportpálya sarkában mintha görgős fém gömbvázak is lettek volna, ilyen űrhajós pörgettyű, amibe beszíjaznak terpeszben és magastartásban, meglódítanak és aztán a tér mindhárom síkja mentén forogsz, amíg valaki meg nem állít. Lehet, hogy a hajózókat kínozták ezeken valamikor?