A klasszikus belenyúlási sorrend:

kézirat formájában: szerző, rovatszerkesztő, olvasószerkesztő, korrektor

ekkor az anyag elnyeri helyét a betördelt újságoldalon, ilyenkor: lapszerkesztő vagy más, arra járó, kóbor felsővezető, újabb korrektor, végül a revizor (zsenge kortomban még láttam szuperlektort is, aki a tördelt oldalakon egerészett, és nagy lexikonokból ellenőrizte a neveket, évszámokat, adatokat)

Ebből aki szerkesztő, az a tartalomra és a nyelvhelyességre fókuszál, a korrektor a helyesírásra, a revizor arra, hogy nyomdai hiba se legyen az oldalakon.

Ugyanez manapság, a napilappiac válsága közepette:

szerző, rovatszerkesztő, tördelt formában rénéz egy kóbor, arra járó felsőbb szerkesztő, majd jön a korrektor, végül a revizor.

Az olvasószerkesztő volt a klasszikus külső szem, aki rákérdezett, ha valami nem volt világosan megírva, összefésülte, hogy aki a cikk elején Béla, az a végén se legyen Géza, foglalkozott a férfinek-férfinak problematikával, etc. Az én munkahelyemen úgy egy évtizede szüntették meg ezt az ellenőrzési szintet.