Mottó: „Az efféle összehasonlítgatás káros…” (Magyar Narancs)

 

 

 

Sűrűn őszinte nénikék

 

 

Ott tartottunk tehát, hogy Ormos Mária szerint a kommunizmus és a fasizmus azért „robbantotta” szét a „meglehetősen stabilnak látszó képletet”, ráadásul „kétfelől”, mert „mindkettőnek voltak bizonyos előzményei. Eredetileg a szocialista/szociáldemokrata pártok többnyire (nem mindegyik) forradalmat hirdettek, ám a vezető csoportok egy része a 19. század végétől kezdte meggondolni magát, és úgy vélekedett, hogy az általa képviselt munkás (esetleg más dolgozó rétegek) jobb egzisztenciális helyzetének megteremtését és jogaik kiterjesztését parlamentáris eszközök segítségével is biztosítani lehet, és ezért a forradalmi célkitűzést bízvást el lehet ejteni. Ennek az álláspontnak megvolt a maga filozófiai és történelmi érvrendszere is, amely lényegében Marx alapvető téziseinek a bírálatát és elvetését foglalta magába, de ezzel a kérdéssel ezúttal nem foglalkozom”.

 

Pedig nem ártana. Otthon persze, mondjuk így: autodidakta módon. Mert hát egyelőre nagyon úgy tűnik, Ormos professzor számára sem egészen világos: Marxnak nincsenek „alapvető tézisei”! Semmilyen tézisei nincsenek. Úgynevezett „Feuerbach-tézisei” vannak, azok viszont nem tézisek a szó Ormos Mária-i értelmében. Például ezt írja Marx: „A legtöbb, amire a szemléleti materializmus képes, vagyis az a materializmus, amely az érzéki világot nem gyakorlati tevékenységnek fogja fel, az egyes egyének szemlélete a polgári társadalomban”.

Ez tehát Marx doktor „alapvető (9.) tézise”. „Bírálták”? „Elvetették”? Nemhogy nem vetették el, még csak nem is bírálták. Vagy igen?  Ha igen, akkor tessék, ide lehet írni: ki az, aki szerint a „szemléleti materializmus” az érzéki világot gyakorlati tevékenységnek fogja fel? Ki állítja, hogy a „polgári társadalomban” nem az egyén, az individuum szemlélete érvényesül? Révész Sándor?

Jó, akkor így kérdezem: ki (és mivel) cáfolja pl. a Kommunista kiáltvány megállapítását, mely szerint az individualizáltság a „polgári társadalomnak” nemcsak az ereje, hanem a gyöngéje is egyben? Mennél teljesebb az individuum (egyén, nemzet stb.) szabadsága, annál reménytelenebb az emberiség jövője. Ma a „G20”-tól a Római Klubig számos intézmény léte, tevékenysége, erőlködése igazolja Marx híres, 11-es („alapvető”) „tézisét”: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”.

Netán nem ez a feladat?

A Római Klub „alaptézise” így hangzik: „Célunk a közös gondviselés és felelősség az emberiség jövőjéért”.

Mi indokolja a Római Klub híres jelszavát? Az indokolja, hogy a „polgári társadalom” lényegét kifejező „egyén-szemlélet” nem mindenható. A polgári liberális krédó szerint az individuum szabadságra törekszik, s a szabadság (mint „láthatatlan kéz”) szükségképpen tereli üdvözítő irányba az „emberiség jövőjét”. És ami szépen hangzik, csakhogy messze nem elegendő, vagyis mindegyre nyilvánvalóbbá válik: tudatos „megváltoztatásra” (Marx), „közös gondviselésre” (Római Klub) van szükség. Míg Révész Sándorék szerint nincs szükség sem „közös gondviselésre”, sem a Római Klubra, Révész Sándorék szerint a „globalizáció” szabadsága mindent megold, minden bajt spontán kiküszöböl, s ami persze elvileg lehetséges, míg viszont (pl. ezen a topikon is) többször bebizonyosodott: Révészék primitív dogmája (miként számos egyéb állításuk) nem ér semmit.

Egyébiránt az első nagy „relativizálók” egyike, Élie Halévy  filozófus is az ember lényegi (mint individuum s mint közösségi lény) ellentmondását feszegeti, csakhogy a puszta feszegetéssel gyakorlatilag ő sem jut semmire. Illetve még a semminél is „többre”, ti. Halévy  egyenesen odakonkludál, hogy nem csupán a „gonosz bolsevizmus” (Lenin stb.) gonosz, hanem minden szocializmus, még a nagy-revizionista Bernstein kis-revizionista tanítómestere (Ferdinand Lassalle) is gonosz. Halévy szerint, ha Lassalle nem „zsidónak születik”, akkor a nácik Lassalle eszmeiségét követik értelemszerűen. Hitlerék viszont nem Lassalle-t választották elődül, ugyanis az ormosi „szocialista/szociáldemokrata” gonoszt még a zsidószármazás sem szublimálhatja. Legalábbis Goebbelsék szerint semmiképp. Tudniillik Hitlerék sem olvasták a Magyar Narancsot! Miként, sajnos, Élie Halévy sem olvasta, így azután senki sem tudja, hogy „az összehasonlítgatás káros”. S én pontosan ezért érzem úgy, hogy alapvető missziót teljesítek (itt), amikor Kálmán C. György „alapvető tézisét” ismételgetem.

 

Tegyük hozzá: nem Marxnak vannak „alapvető tézisei”, hanem „Marx elvtársnak” (messze nem ugyanaz a kettő!), pontosabban: „Lenin elvtársnak”, illetve még pontosabban: „Sztálin elvtársnak”.

Ormos Mária bármelyik mondatához nyúlunk, egyre bizonyosabbá válik: Ormos (miként Révész stb.) menthetetlenül sztálinista. Sztálinistának született, s már úgy is fog meghalni (a korrektség kedvéért: nagy valószínűséggel, s ami azt jelenti, hogy teljesen biztos vagyok benne).

Ráadásul a történésznek valójában nem is az „álláspont érvrendszerével” kéne „foglalkoznia” (ahhoz ugyanis nem ért, Ormos abszolúte tök a logikához), hanem a történésznek (ha valóban történész) az általa lelkesen firtatott „álláspont” történetét illenék ismertetnie. De minimum ismernie. És akkor (talán) nem hinné magát entellektüel úristennek, „véleményformáló elitértelmiségivé” maszkírozódott ítéletalkotónak (ami számára oly jó érzés lehet, mintha négynapos pelyhes kislibával simogatnák a hasát), illetve ha a történelmi tényekkel foglalkozna a történész, akkor nem látná őt az olvasó (konkrétan: kedves személyiségem) megbőrösödött agyú, liberál-bőndörös tovarsinyicának. Hisz’ minden „érvrendszer” érdektelen („érvelni” mindenki tud, lám, még Ormos Mária is!), ezzel a történelmi tényeke érdekesek, például: Marx „alapvető téziseivel” kapcsolatosan nem „a 19. század végétől kezdték meggondolni magukat” némelyek, hanem már jóval előbb. Méghozzá lényegi-eszmei vonatkozásban. Később vált a dolog utilitárius pártüggyé.

 

Hogy egészen világos legyen: Marxnak nem tézise a forradalom szükségszerűségére vonatkozó megállapítás, hanem (az antik, fölvilágosodáskori, klasszikus német filozófia, illetve a tudományos, darwini stb. gondolkodásmód elsajátítása révén kialakult) következtetése: a világban (az élő és élettelen világban egyaránt) minden változás evolúciós és revolúciós jellegű. Egyébiránt ez akkora banalitás, hogy akár egy háziasszony is tudhatná. Sőt még egy akadémikus háziasszony is (persze fakanállal a kezében!), de tán’ még Révész Sándor is (ennen szőrbőrös nyelével a kezében), voltaképp mindenki tudja: ha kifut a leves a rezsón, akkor az a leves ott ki van futva. Tudniillik a levesnek pontosan ez a (hérakleitoszi-zénóni-kanti-hegeli) természete. Marx szerint. Hiába hiszi azt Révész (Fukuyama, Heller stb.), hogy a levesnek kizárólag szabadságra van szüksége ahhoz, hogy békésen rotyogjon a tűzhelyen az idők végezetéig, bizony, sajnos, sajnos a konyhai gyakorlat merőben cáfolja e szépséges ideát.

József Attila idéz egy versrészletet („A történelem levese / már emelgeti a fedőt”), majd elkezdi híres műelemzését: „A leves emelgeti a fedőt – ennek nincsen társadalmi jelentése, tartalma, tehát nem is müvészet. ťA történelem levese – emelgeti a fedőtŤ. Itt a társadalmi tartalom csak látszólagos, mert nem meghatározott. Ezért nem müvésszet. Azonban a ťmárŤ időhatározó szócskával a társadalmi tartalom határozottá válik, adott korunkat és a kort megelőző, sőt létrehozó történelmi társadalmi folyamatokat idézi, tartalmába fogja és igy a két sor müvészivé válik. Nyilvánvalóan forradalmár szemléletéből fakad. Ellenforradalmivá ugy tehetjük, ha a ťmárŤ helyett azt mondjuk, hogy ťmégŤ.

A történelem levese / még emelgeti a fedőt.

Miért gyöngécske igy és miért nem érezzük müvészinek? Mert ha az időhatározó szócska nélkül az előbb a társadalmi tartalom határozatlansága miatt vesztette el müvészi mivoltát, ugy most a társadalmi tartalom hazugsága fosztja meg a müvészettől. Sőt, ha jobban belenézünk, azt látjuk, hogy egyáltalán nem rendelkezik valóságos társadalmi jelentéssel, mert hiszen éppen a valóságos társadalmi vonatkozást akarja eltakarni. Müvészi tartalom tehát nem lehet társadalmilag hazug. Amit nem kell azzal a bolondsággal összekeverni, amely a müvésztől őszinteséget kiván. Hiszen őszinte és ellenforradalmár lehet valaki azért is, mert szellemileg korlátolt és ostoba és mégsem alkothat müvet, éppugy mint a sürün őszinte nénikék sem alkothatnak.”

 

Tehát: Ormosék, Hellerék sem nem forradalmárok (ma már), sem nem ellenforradalmárok (soha nem is voltak azok, noha jól láthatóan korlátoltak és ostobák!!!). Hanem viszont liberálisok; s épp azért, mert korlátoltak és ostobák. Közöttük a „legsűrűbben őszinte nénike” maga Heller Ágnes, aki már olyannyira (sűrűn) őszinte, hogy kifejezetten szégyelli magát érte (jobban, mint az ember közelében szocializálódott gumimaci), így akár „egyházat is lehet rá alapítani” (vesd össze). Ormosék, Révészék, Hellerék szerint a történelem nem „emelgeti a fedőt”. Sem „már”, sem „még”. Szerintük a történelmi főzés „véget ért”, vagyis minden úgy van jól, ahogyan van (vö. Bismarck, Ferenc József stb.), immáron kellemesen liberális illat árad a fazékból – csak az a két büdös gonosz ne volna hozzá: a komonisták meg a faszisták!

Esküszöm, Kálmán Olga is így mondta a múltkor a tévében: „Nyírő egy faszista”; s amely bájos-műsorvezetői nyelvecske-gubancocska ugyebár vagy liberális nagybuzgóságra, vagy szexuális túlmotiváltságra utal. Freud-lapszusnak nevezi a Lux Elvira-i tudomány. Édes asszony makkal álmodik. Ezúttal persze nem a tölgy, hanem a nyír sajátos történelmi terméséről. Szőcsileg porítva, jól kikövérítve, táskás kiszerelésben. Szerintem ez egyáltalán nem szégyen! Ha nő volnék, magam is rágerjednék, de minimum annyira, hogy azt se tudjam már, hogyan mondjam ki a nagy szót: fasiszta?, faszista? Majd persze valahogyan csak eltalálnám, mert azért lássuk be: a kettő nem egészen ugyanaz! Míg a ravaszabb, rutinosabb amazonok feministát mondanak ilyenkor (könnyebb artikulálni), képileg pedig faszatillát. Az ominózus faszpista helyett.

 

 

 

Mindezt nyilván csak az a zseniálisan unikális, originális feminista nénike teheti meg, aki elért már egy meghatározott filozófusi életkort, írt 40 könyvet, plusz egy levelet. A Központi Bizottságnak.

 

Tessék nekem elhinni: Marxot (értsd: a marxi logikát) érdemben nem cáfolta senki! Sem a 19. század legvégén, sem előbb, sem később. Sem Bernstein, sem Höchberg, sem Kautsky, sem Bloch, sem Blumberg, sem Kolakowsky… Az történt (s történik ma is), hogy Marx megállapításait „tézisekké” nyilvánítják (miként tette anno a sztálinista Ormos, s teszi ma a sztálinistán-antikomonista Ormos), majd a saját sütetű elmekreatúrákat tagadják ügyesen. Nem cáfolják, hanem tagadják. Nagyon nem ugyanaz! Vagyishogy nem Marx, hanem „Marx elvtárs” „téziseit bírálják” azok az „elvtársak”, akik amúgy (agyilag) semmiben sem különböznek azoktól az „elvtársaktól”, akik viszont tűzön-vízen át kitartottak „Marx elvtárs” igaz „tézisei” mellett, s akik dicső elődeiről Marxék ezt írták annakidején: „Magunkfajta emberek, akik úgy menekülnek a hivatalos pozícióktól, mint a pestistől, hogyan is illenének egy ťpártŤ-ba? […] minek nekünk egy ťpártŤ, azaz szamarak bandája, amely esküszik ránk, mert hasonszőrűeknek tart bennünket? Valóban nem veszteség, ha nem tartják többé rólunk, hogy ťigazi és adekvát tolmácsaiŤ vagyunk azoknak a korlátolt állatoknak, akikkel az utóbbi években összeverődtünk”.

Ilyen a történelem. Marxékat csak Gorbacsovnak sikerült – nagy sokára – megszabadítani a szamarak bandájától. De akkor aztán nagyon. Ormos Mária azt mondta tegnap a tévében (a szintén „zenész” Rónai Egonnak), hogy ő (történészként) megfejtette végre a világ titkát (könyvet is írt róla!), miszerint: a történelmi szituációk változnak, ám „az ember minősége nem változik”.

Hát nem. Neofitaként ugyanolyan hülye marad, mint amilyen volt. És amilyenné lett a változó történelmi idők változása folyamán.

Mondok egy példát. Ormos professzort tavalyelőtt születésnapján köszöntötték tisztelői a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, s ahol a méltón megünnepelt akadémikus történész köszönetképpen elmondta: „úgy vélem, az emberi minőséget nem a beosztások szabják meg”.

Tudniillik ez a heppje az öregasszonynak. Az „emberi minőség”. Mindenütt erről beszél. Ami persze nem csoda, ugyanis minden hitvány léleknek az általában vett minőség a mániája. Na most, egy konkrét kérdésre („hogyan került a professzorasszony az MSZMP KB munkabizottságába a rendszerváltás előtt?”) Ormos professzorasszony (ugyanazon lélegzettel) ekként válaszolt: „lendíteni” akartam, Berend T. Ivánnal együtt, s a közös lendítés során kiderítettük: „Vas Zoltán az 1957. december 28-i KB ülésen azt mondta, hogy ťEz nem volt ellenforradalom, olyan megmozdulás volt, amely nemzeti ünneppé válik majdŤ”. (Ezt egyébként Ormos Mária leírta a Társadalmi Szemlében is.) Vagyis a történész-értelmiségi professzor szerint 1956 több mint harminc esztendőn át ellenforradalom volt. Miért? Merthogy a Marosánék „az 1957. december 28-i KB ülésen azt mondták”, hogy ellenforradalmi bandák garázdálkodtak meg minden. Majd amikor kiderült, hogy Vas Zoltán viszont nem ezt mondta (ugyanazon a KB-ülésen), akkor, de jó!, onnantól már az elitértelmiségi történelemfilozófus (Széchenyi-díjas történész, Pulitzer-díjas intellektus) számára sem ellenforradalom az ellenforradalom.

Mi volt 1956 (mint történelmi esemény)? Forradalom? Ellenforradalom? Népfölkelés? Szabadságharc?

Egyik sem!

„Nemzeti ünnep”! És ezt onnan tudja a történész, mint „minőségi ember” (plusz értelmiségi minőség), hogy a Vas Zoltán megmondta neki („az 1957. december 28-i KB ülésen”): „ünneppé válik”. Míg viszont Heller Ágnes (szintén „zenész”) azt írta, levelét az 1959-es KB-ülésének címezve, hogy viszont: ellenforradalom volt. Na, kérem, most döntse el a dolgot történész!

 

Senkinek sem könnyű az élet, s különösen nehéz a sorsa egy közmegbecsülten kitüntetett minőségi embernek!

Például Ormos Máriának. Aki sajátosan újsütetű (lukácsi) nyulacskaként immár nem az internacionalista „Himalája” csúcsán, hanem a szép Szent Gellérthegyünk sűrűn őszinte ormán ugrabugrál liberális értelmiségiként, a Nemzeti Kiemelkedés legtetején pipiskedve „bírálja” („veti el”) immár a teljes „Himaláját”. És ezt joggal teszi! Hiszen, akik az „eredeti marxi elveket tarják fenn”, azok „ťbalosŤ pártrobbantók”. „Élharcosok”. Legalábbis ez jelent meg róluk a Mozgó Világban, s mint látjuk majd, úgyszintén Pulitzer-díjasan jelent meg: „a ťbalosŤ, az eredeti marxi elveket fenntartó, a forradalmi gondolatnak elkötelezett szocialista/szociáldemokrata csoportok lettek a pártrobbantás élharcosai [vagyis a Pulitzer-bizottság szerint nem a harcosok tömörülnek csoportba, hanem a csoport válik élharcossá – Gy úr], és közöttük a legjelentősebb szerepet az oroszországi szociáldemokrácia balszárnya játszotta el [míg a történészprofesszor a becsületét „játszotta el”, ha volt néki egyáltalán – Gy. úr], amely Vlagyimir Iljics Lenin körül gyülekezett. Egyébként a világon senki sem hitte még 1917 elején sem, hogy a nemzetközi terepen elég jelentéktelennek vélt Leninnek Európa legelmaradottabb országában sikerülhet végrehajtania egy olyan rendszerváltást, amelyet a proletariátussal alig rendelkező országban ťproletárforradalomnakŤ mer elnevezni.”

 

Szóval, ilyen az, amikor a József Attila-i „őszinte nénikék” buzgón-mozgón belekalamolnak a történelemfilozófiába (ráadásul ezúttal Vas Zoltán-i, Vitányi Iván-i vezérfonalak nélkül, csak úgy, a saját eszükre támaszkodván!); ennél ugyanis – intellektuálisan – nincs lejjebb, ez pontosan ott van, ahol a Kiszel Tünde bugyigyűjteménye.

Hogy miként jön ide érdemben, tartalmilag, történelemfilozófiailag (vagyis nem szimpla metaforaként) a par excellence bugyigyűjtemény? Erről írok legközelebb.