Mottó: „Az efféle összehasonlítgatás káros…” (Magyar Narancs)
Aczélos antikádáristák
Mindenekelőtt képileg ültetem pellengérre a magyar „baloldal” legsunyibb és legbugrisabb (jelenleg egyszerre, egyazon súllyal antihorthysta és antikádárista) neofitái közül azt a hármat, akiktől különösen iszonyodom (személyes és egyéb okok miatt).
Három fő. Ennél persze jóval több „baloldali” csúszómászót ismerek; ők azért nincsenek a képen, mert a széles Hortobágyon sem férnének el, ha egyszer összesereglenének mind, ahányan vannak. Jegyezzük meg: a humanista-liberális történészprofesszor itt is azt vizslatja hívő szakértelemmel (nem véletlenül balra sandítva!), hogy hát kuglisodik-e már a magyar arc, illetve serken-e még annyi magyar hajszőr a magyar koponya magyar két oldalán, amennyi rendes-magyarosan ráfésülhető, rázselézhető, rálegitimálható az immár centrálisan demokratikus hungaro-golyó legtetejének legközepére. Tudniillik, ha kihullik az a kevés is (ami még megvan), Ormos történészprofesszornak sietnie kell a tévébe, hogy a Vitányit is legyalázza Hajas Henrik tabudöntögető műsorában, ti. nincs kivétel, a hülye gyalázkodás az elittörténészi logikából szükségképpen következik, vagyis nem Ormos Mária szubjektív, személyes bugrisságról van itt szó (mint ahogy azt szerénységem gondolja), hanem objektív törvényszerűségről.
Na most (a pellengér után) nézzük a teljes dicsőségtáblát:
Ennyi. (Nem sok.)
Eörsi nem szemforgató. Ezt írja például P. Szűcs Julianna demokratikussá centrumálódott Gyurcsány-folyóiratában: Richard Rorty „belefoglalja a békét, a jólétet és a szabad időt a szabadság fogalmába, de nem bizonyítja be [kiemelés – Gy. úr], hogy az egyenlő szabadság osztálytársadalomban lehetővé teszi-e mindenki számára a jólétet és a szabad időt. (Az »osztálytársadalom« szó helyett mondhatnám, hogy »korunkban« vagy »a globalizáció korában« stb. De mivel sok konzervatív és liberális tökfej [pl. Révész, Heller, Vajda, Faragó, Vitányi, Almási, Ormos, Vásárhelyi, Kornai, Bauer, Niedermüller – Gy. úr] azt szeretné hinni, hogy a szovjet típusú társadalmak bukása az osztályok fogalmát is megbuktatta, kitartok provokatív terminológiám mellett, annál is inkább, mert eléggé pontos.)”
Ezt írta Eörsi István a Mozgó Világban. Majd kisvártatva (többszörös kerülő-úton) „üzenetet” kapott a folyóirat főszerkesztőjétől, úgy nagyjából ez volt a gyáva, sunyi „üzenet” tartalma: Eörsi István kitiltatott a Mozgó Világ szerzői, interjúalanyai közül.
Hogy miért? Nos, a költő-publicista úgy hagyta el P. Szűcsék, Vitányiék szép új, mozgón-globalizált neovilágát, később az árnyékvilágot is, hogy nem derült ki számára elmaratásának valódi oka. Legalábbis nekem ezt mondta, így azután magam is csak sejtem: a főszerkesztőnek egyszerűen fogalma nincs arról, hogy hát ő ugyebár miket össze nem főszerkeszt néha a legendás folyóiratban, így nyilván szólt valaki P. Szűcsnek (Vitányi?, más?, nem tudom), mindegy, valaki biztosan mondta: „már régen nem az a vonal, drága Julika, hanem épp az ellenkezője a vonal, és különben is, nem veszed észre?, Eörsi bennünket nevez liberális tökfejeknek – tehát a megoldás: kirúgni!, hadd lássa a piszok: nem vagyunk mi akkora tökfejek, mint amekkoráknak gondol bennünket, Eörsi tanulja meg egy életre: nyalni (föl), rugdalni (lefelé) mindig jól tudtunk!”.
Hangsúlyozom: magam is csak sejtem, hogy valahogy így hangzott el az intelem, s azért az idézőjel, mert biztos vagyok abban, hogy jól sejtem.
Sőt! Szerintem P. Szűcsék még a „liberális tökfej”-ezésnél is erősebben borzadnak Eörsi másik lényegi állításától, mely szerint: Rorty „nem bizonyítja be”.
Rorty sem bizonyítja be; ti. a Mozgó Világban (Rortyt követően) Babarczy sem, Almási sem bizonyított semmit.
A Vitányi-féle bucska-tovarisok erősen ódzkodnak minden bizonyítástól, persze mi egyebet tehetnének, hisz’ jókora tökfejek. Plusz szemforgatók. Vitányiék ma is a puszta véleményüket hangoztatják; manapság természetesen a korábbiakkal ellentett értelmű „megítéléseikkel”, „én úgy gondolom”-jaikkal hozakodnak elő mindegyre. Mintha az bármit is jelenthetne. Vásárhelyiék, Bauerék (tőlük kissé távolabb: Tojás Gáspár Miklósék) szent meggyőződése: nem csak országló jelentőséggel, egyenesen bizonyító erővel bír valamely (szerényen „vélemény”-nek nevezett) szimpla kinyilatkoztatásuk, hiszen ők ugyebár „véleményformáló, vezető értelmiségiek”! Bizony!
Kérdés: igaza van-e Eörsinek elméletileg?
Ez a kérdés (illetve általában az elméleti, logikai igazságra vonatkozó fölvetés) a neofitákat gyakorlatilag nem érdekli, a mindenkori szemforgatókat csak a mindenkori politikai „vonal” érdekli; ti. arra kell a „vonal”, hogy legyen mihez igazodniuk. Jól látható: helyezkedés, igazodás, farolás, könyöklés, állhatatos nyalás, hívő rugdosódás nélkül a honi „individualista közgondolkodó” nem képes talpon maradni. Sem mentálisan, sem egzisztenciálisan, intellektuálisan pedig végképp nem.
Ezt igyekszem most bizonyítani.
Kezdjük Révész Sándor neoliberálisan neovonalas (neo-Mozgó Világbeli) szörnyülködésével: „Vásárhelyi Mária 2009-es kutatása szerint a 18–30 éves fiatalok csaknem fele csaknem kritikátlanul pozitív véleménnyel van a Kádár-korszakról, nem egészen harmaduk nevezhető antikádáristának, aki tud róla, hogy a Kádár-korszak diktatúra volt, amely gazdasági összeomlásba vezette az országot, a többiek véleménye pedig ambivalens vagy meghatározhatatlan”!
Tehát Révész és Vásárhelyi szerint kizárólag az „antikádáristák” tudhatnak arról, hogy „a Kádár-korszak diktatúra volt”, s mint tudjuk, diktatúra az, amit Révészék diktatúrának minősítenek. Így azután (például) én vagy antikádárista vagyok, vagy nem tartom en bloc diktatúrának a „Kádár-korszakot”. Mint tudjuk: a „Kádár-korszak” az, amelyet Révészék Kádár-korszaknak minősítenek.
Tessék elhinni: nagyon nem jó ám, hogy a Révész-féle „uszító vén marhák” a (felnőtteknek szellemileg kiszolgáltatott) fiatalokat újra és újra „istákra” kontra „anti-istákra” osztják!
Az orrba-szájba stigmázással általában sem értek egyet, míg a fiatalok afféle megbélyegzésével, mely szerint csak az „antikádáristák” tudhatják, mi igaz, mi nem igaz a történelemben, különösen nem. Ugyanakkor viccesnek (vs. gyomorforgatónak) tartom az egykori „diktátorok” (Faragó Vilmosok, P. Szűcs Juliannák) általi bőszült diktátorozást.
Továbbá: azt állítani (méghozzá ex cathedra), hogy „a Kádár-korszak diktatúra volt, amely gazdasági összeomlásba vezette az országot”, több vonatkozásban dilettáns dolog. És nem is annyira az 1984-es Mozgó Világ 1968-as Nyers Rezsője miatt (nevezhetjük ezt is „csupán” roppant viszolyogtató P. Szűcs-gesztusnak), hanem elsősorban azért, mert a történelemfilozófia egyszeregyéhez tartozik: valamely ország gazdasági modernizációja, racionalizációja számos esetben csak (sokszor véres katonai) diktatúra révén mehet végbe. Vesd össze Urbán László előadásaival, politikai-gazdasági fejtegetéseivel, Kerekes György szakkönyveivel, vagy éppen Waldemar Gurian vonatkozó elemzéseivel. Már közepes olvasottsággal is tudható: a szociológus elemzőként is eltökélt demokrata Gombár (híres kiskátéjában) egyértelműen különbséget tesz a „hatalomösszpontosítás racionalitása” („diktatúra”), illetve a „tirannizmus”, „autokrácia”, „autoritarianizmus”, „totalitarizmus”, „terrorizmus” (rémuralom) fogalmai, kategóriái között. Továbbá szintén a történelemfilozófia egyszeregyéhez tartozik: Vásárhelyiék, Révészék nagy idoljai, az ún. „chicago boys” (M. Friedman és A. Harberger), bizony, Pinochet kolléga szakértő-megbízottjai voltak annakidején, vagyis (mérvadó elemzők szerint) a könyörtelen diktatúra s a „chicagói fiúk” gyümölcsöző, „neoliberális” együttműködésének terméke nem egyéb, mint az ún. „Chile Projekt”, „chilei gazdasági csoda”. Na most, mindezzel szemben a primitíven, tudatlanul neoliberális Vásárhelyiék, Révészék így teszik föl „tudományos kutatásaik” során a primitív kérdést a (még nem eléggé primitív) magyar fiataloknak: Tudjátok-e egyáltalán, ti, magyar fiatalok, hogy mennyire, de mennyire mocskos volt a mocskos Kádár-korszak mocskos diktatúrája, vagy nem tudjátok ezt?
Hadd butuljon a fiatal! Már a szociológusi kérdéstől is. Merthogy a Vásárhelyi Máriák, a Révész Sándorok, a P. Szűcs Juliannák a permanens butításra születtek, ma is ebből élnek!
Mint tudjuk, az ide-oda Mozgó P. Szűcs Julianna sötéten Világ-os Révész Sándorkája szerint: Nagy Imre antiszemita volt. Mármost, ha helytálló, amit Révész Nagy Imre szövegeiről állít (nem tudom, nem olvastam), akkor a mártír miniszterelnök valóban antiszemita, míg ugyanazon P. Szűcs Julianna Ormos Máriája szerint Rákosit a zsidó „kuglifeje” miatt gyűlölte a magyar nép, miközben (a Révész szerint antiszemita) Nagy Imrét a „rendes magyar arca” kedveltette meg a rendes magyar lakossággal 1953 és ’56 között. Ez derült ki a múltkor a rendes magyar ATV-ből. (Tegyük hozzá: csupán föltételezhető, hogy Ormos szerint Rákosiban a randa zsidót rühellte a magyar, ti. Ormos gyakorta fogalmaz egészen idióta módon, vagyis a szövegeiből nemigen tudható, mire is gondol valójában.)
S hogy miként csöppen ide éppen P. Szűcs Julianna? Ez a kérdés? Megmondom. Főszerkesztőként csöppen ide, ti. Ormos Mária is, hol másutt közölné a legnagyobb marhaságait, mint a Mozgó Világban, ahol például ezt írja: „A 20. század elején kiformálódott egy meglehetősen stabilnak látszó képlet, amelynek értelmében a baloldalon tömörültek a szocialisták (szociáldemokraták, munkáspártiak), valamint a polgári demokraták és liberálisok egy része, a jobboldalon foglaltak helyet a csoportokra tagolódó konzervatívok, és a két szél között a közepet foglalta el mindenki más: centristák, nemzeti liberálisok, mérsékelt demokraták stb.
Ez a formátum azonban az első világháború után szétrobbant. A robbantást kétfelől hajtották végre: a szélsőbalon és a szélsőjobbon. Mindkettőnek voltak bizonyos előzményei. Eredetileg a szocialista/szociáldemokrata pártok többnyire (nem mindegyik) forradalmat hirdettek, ám a vezető csoportok egy része a 19. század végétől kezdte meggondolni magát, és úgy vélekedett, hogy az általa képviselt munkás (esetleg más dolgozó rétegek) jobb egzisztenciális helyzetének megteremtését és jogaik kiterjesztését parlamentáris eszközök segítségével is biztosítani lehet, és ezért a forradalmi célkitűzést bízvást el lehet ejteni. Ennek az álláspontnak megvolt a maga filozófiai és történelmi érvrendszere is, amely lényegében Marx alapvető téziseinek a bírálatát és elvetését foglalta magába, de ezzel a kérdéssel ezúttal nem foglalkozom. A dolog lényege, hogy ezzel a fordulattal a szocialista/szociáldemokrata vezetők nem csekély része messzemenően nem értett egyet. A pártokban napirenden voltak az elkeseredett viták, sor került kizárásokra, és olykor a »balosokat«, máskor a revizionistákat távolították el a pártból. Ezek a »balos«, az eredeti marxi elveket fenntartó, a forradalmi gondolatnak elkötelezett szocialista/szociáldemokrata csoportok lettek a pártrobbantás élharcosai, és közöttük a legjelentősebb szerepet az oroszországi szociáldemokrácia balszárnya játszotta el, amely Vlagyimir Iljics Lenin körül gyülekezett. Egyébként a világon senki sem hitte még 1917 elején sem, hogy a nemzetközi terepen elég jelentéktelennek vélt Leninnek Európa legelmaradottabb országában sikerülhet végrehajtania egy olyan rendszerváltást, amelyet a proletariátussal alig rendelkező országban »proletárforradalomnak« mer elnevezni.”
Telis-tele elképesztőbbnél elképesztőbb sületlenséggel, s persze az elmaradhatatlan „összehasonlítgatással”, már, hogy a fenti mottó liberális szerzőjének is tetsződjék e liberálisan tudományos szöveg.
Részletezzük! Elemezzük! (Legközelebb.)
