aacorto Creative Commons License 2012.06.21 0 0 2808

A Kamov század volt az alakulat krémje, ez kétségtelen :)

Híres volt pl. a "Kamov-alakzat", azaz olyan gyalogos haladás, amikor a csoport az alakiság teljes mellőzésével, az út teljes szélességében lődörgött.

Szegény Dzsekszon. Öklömnyi fejére asszem még kiképzés alatt tettek egyszer egy rohambilit, és körbeforgott rajta. A bocskai sapkáját tényleg össze kellett varrni hátul. Rémlik az is, hogy később a Kamov bemotorozásához használt sűrített levegős palack nyomását egyszer majdnem úgy ellenőrizte, hogy bele akart hallgatni a rászerelt tömlőbe, de szerencsére surcitársak idejében ráförmedtek, mielőtt a 80 atmoszféra keresztülfújt volna a fején.

Az olajkályha tetején nagyon jól lehetett kaját csinálni. A piroson levő Kamovos körletben is így készült 85 őszének legbrutálisabb lecsója, az ebédnél minden alegység által meghagyott és a leleményes kamovosok által összekoldult csípős paprikából és a piros szélén levő rejtélyes ültetvény kerozin- és benzingőzben érlelt, mutáns paradicsomaiból, 100%-os anyaghasznosítás mellett (értsd: nem volt hulladék, minden bele lett aprítva a lecsóba, a csutkával együtt). Az illata fenséges volt, az ereje letaglózó.

Előzmény: metwo (2793)