Mottó: „Heller Ági… Hannah Arendt-ről, a nagy antikommunista filozófusról elnevezett tanszék vezetője New Yorkban… írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története [sic.], tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni!” (Ungvári Tamás az ATV-ben)

 

 

 

Nini, basznak a nyulak!

(forrás: dr. Veres Pál, az első magyar gubcsi-szexológus)

 

 

A „nagy antikommunista filozófusról elnevezett tanszék vezetője” írja a fenti antikommunista mottóban proponált antikommunista kiadvány 138. antikommunista oldalán: „A kommunista párt… totalitárius szerkezetű. A párt totalizálja az államot, majd az állam a társadalmat. (Az utóbbi nem mindenhol történik meg.) Írtam az úgynevezett ťfeed backŤ-ről (a besúgók rendszeréről, melynek tagjai a megrendelők szája íze szerint jelentenek), a hatalom nyelvéről, továbbá a kikényszerített konszenzusról. Majd rátértem a morálra és a pszichológiára. Itt köszönt vissza a régi kérdés, az én elmaradt írásom Lenin etikájáról. Lenin, írtam, utilitariánus szempontból vonta vissza a felvilágosodást. A terror szükséges, alkalmazni kell, mondta, de nem volt annyira jakobinus, hogy ezt erénynek nevezze. Idézem Lenin mondását, mely szerint ťmi nem ismerjük el a szabadságot, sem az egyenlőséget, sem a munkásdemokráciát, ha az szemben áll a munkának a tőkétől való felszabadulásávalŤ (értsd: velünk)”.

 

Tehát. Heller (1959-ben) besúgó lett, „a megrendelők szája íze szerint jelentett” (persze csakis a férje parancsára!), „majd” leírta, hogyan kell „a megrendelők szája íze szerint jelenteni” (hiszen, ha valamit jól ismer, akkor az a spicliskedés természete), „majd” fogta magát, és „rátért a pszichológiára”. Tudniillik ilyen egyszerű a zseni dolga. Jövő héten az agysebészetre fog rátérni. Arra „tér rá”, amire akar. Almási professzor meg is műteti magát vele. Ungvári professzor is. Sőt, amennyire a szövegeiket ismerem, már meg is történt a sikeres operáció, melybe mindkét páciens (agyilag!) belehalt.

 

Heller Ágnes „rátérése” a „pszichológiára” azt jelenti, hogy léleklátó lett a „nagyasszony”, beletekintett Vlagyimir Iljics lelkébe, meglátta, mi lakozik ottan pszichológiailag, „majd” diagnosztizálta a pszichológiai állapotot, „majd rátért” frissen szerzett pszichológiai tudásának ismertetésére, mely szerint: emberi gonoszság, illetve filozófiai („banális”) gonoszság, továbbá önös, önző, elvtelen, cinikus opportunizmus rejtőzik Lenin mocskos (komonista) lelkében.

Igen ám, csakhogy ez nem így megy. Persze nem a „pszichológiára” való „rátérés”, az tudniillik nagyon megy. A „filozófiára” való „rátérés” is könnyen ment annakidején. Merthogy általában is így van: aki nem ért semmihez, az arra tér rá, amire éppen akar, amihez nagyasszonyi kedve szottyan. Akár az etológiára is rátérhet. Ha akar. Például Almási professzor szerint Heller Ágnes „A szégyenről ír dolgozatot – aktuálisat és általánosat – amiből az marad meg az ember fejében, hogy mekkora katartikus szerepe van. Megint olyan fordulat, amit ő hozott be a filozófiába”.

És konkrétan mit „hozott ő be a filozófiába”? Szó szerint ezt a „fordulatot” hozta be a filozófiába, méghozzá katartikusan szerepelve: „a legtöbb affektus megfigyelhető az ösztönleépülésben előrehaladt magasabb rendű emlősállatoknál is. De a szégyen kivétel. Csak az embernél és az ember környezetében élő ťszocializáltŤ háziállatok, mindenekelőtt a kutya esetében figyelhető meg”.

Igen?! Megfigyelhető? Akkor figyeljük:

 

 

Ezek persze üregi nyulak, ezek a nyilvános gruppenszexet kedvelik, s természetesen nem röstellik magukat érte (úgy élnek, mint az állatok!), míg viszont „az ember környezetében élő ťszocializáltŤ” házinyulak jóval szégyenlősebben, szemérmesebben basznak (©Veres dr.), vagyis a házinyulak csak kettesben csinálják:

 

 

Na most, a legszocializáltabb, „ösztönében legleépültebb”, legszégyenlősebb házinyúl a kendermagos tyúkot kizárólag akkor hágja (feminista amazonként), ha Lenin nem nézi a bio-filozófiai aktust, nem nézi sem virtuálisan, sem élő szoborként (mint pl. a fenti képen).

 

 

Míg az alábbi ábrán vizuálisan is konceptuálódik, amint a kisnői filozófus „rátér” a nagymacsó férfitársadalomra. Szintén szégyenlősen.

 

 

A nagyasszony általában szégyenlős, akkor is, ha történetesen ő a kisebb, hic et nunc persze kevésbé szemérmes, bár az is igaz (sajnos), hogy ha nem az einsteini dimenziót vesszük alapul, gyakorlatilag mindig „hic et nunc” van, de mindjárt tegyük is hozzá (elsősorban önmagunk megnyugtatására), mindez egyáltalán nem baj, ti. alkalmanként az összes háziállat szégyelli magát. És főleg akkor, ha a sürgős, levélíró „affektus” a Központi Bizottság „környezetében élő ťszocializáltŤ háziállatok, mindenekelőtt” a revizionista, ellenzéki filozófuszsenik „esetében figyelhető meg”, konkrétan így:

 

 

Almási Miklós szerint az efféle affektusnak „katartikus szerepe van”, illetve Heller megfogalmazásában: „Az utolsó két és fél bekezdést, összesen egy oldalt írtam abból az ötoldalas szövegből, amelyet közöltek. Ettől függetlenül tudom, hogy mi van benne. Szégyelltem magamat már akkor is miatta, és szégyellem magam most is” (vesd össze).

 

Valljuk meg: Almási professzor se ért túlzottan az etológiához, így azután mindent benyal a jámbor, amit csak elolvas, beszopja azt is, amit a háziállatokról, azt is, amit Leninről hadovál a zseni. Persze, végül is, mindegy, ti. a liberális géniuszt az különbözteti meg a nem liberálistól, hogy a liberális zseni liberálisan süketel arról, ami épp a lángeszébe lobban.

Almási professzor Lenint sem ismeri. Ami nem baj! Sőt az sem baj, hogy Heller még kevésbé ismeri, Heller soha nem olvasta Lenint (a betűk nézegetése, majd elfelejtése, nem olvasás!), ez egyáltalán nem baj, s már csak azért sem, mert a zseni bármiről írhat, anélkül, hogy akár egy sort is olvasna értekezése tárgyáról (nota bene szólás- és véleményszabadság van!), hovatovább az sem baj, ha Ungváriék erősen csodálkoznak azon, hogy olykor-olykor kigúnyolják, kikacagják (az antiszemiták kifejezetten gyűlölik) őket, mindez nem baj. Az élet olyan, amilyen. Vagyis akkor van (némi) gond, ha már senki sem látja, hogy mi a valós helyzet az országban.

 

Ezen próbálunk most valamelyest korrigálni, ugyanis a következő történik: az egyik dilettáns „filozófus” ámuldozva véli (majd nevezi) zseninek a másik dilettáns „filozófust” (esztétát stb.), s kizárólag azon a tudományos alapon, hogy: egyik sem ismeri pl. Lenin szövegeit. Ettől lesz közülük a másik zseni. És hogy ez miként lehetséges? Egyszerű: a „szégyenlősebb” (értsd: gátlástalanabb) „filozófus” úgy tesz, mintha tudná, miről beszél (határozottan közli: „rátértem a pszichológiára” stb.), s ha például Almási professzor nem ismeri sem Lenint, sem a „pszichológiát” (ami egyébként nem baj!), akkor ugyebár csak zseniális lehet a Lenin lelkéről tett bármely helleri állítás. A tudatlan és buta ember számára szinte minden zseniális. Nyírő szerint Goebbels zseniális, Almási szerint Heller zseniális, Heller szerint Csurka zseniális (Csurkánál csak az baj, hogy nem „rendezett nagyszerű Shakespeare-t”, nincs, ami nála „felülírja az ideológiát”)… végtelen a sor; ezúttal arról a zsenialitásról beszélünk, mely szerint Lenin teoretikus volt: „visszavonta a felvilágosodást”. Így hát Almási professzor sem ütközik meg azon, hogy az egyik helleri állítás merőben tagadja a másik helleri állítást: Lenin „utilitariánus szempontból vonta vissza a felvilágosodást”. Öntagadás (a kontextusban). Ugyanis, ha Lenin utilitariánus (moralista teoretikus), akkor „visszavonhatja” a „felvilágosodást” (elvileg bárki visszavonhat bármit), ám ezt épp a „helleri-vajdai” Lenin nem teszi, az a Lenin, aki valószínűleg inkább utilitárius (hasonelvű, prakticista), vagyis politikus, ám így (értelemszerűen) nem teoretikus. Ha pedig nem teoretikus, akkor érdemben nem vonhat vissza semmit. Továbbá: Lenin akár utilitariánus, akár utilitárius (eldönthetetlen, hogy Heller valójában mire gondol), nem lehet sem ostoba, sem cinikus, s különösen nem egyszerre a kettő, mert – hosszúton – ez a két tulajdonság is üti egymást. Magyarán: Lenin eo ipso nem mondhatja, hogy „mi vagyunk a tőkétől való felszabadulás”, nem mondhat ilyet sem utilitariánusként, sem utilitáriusként, sem cinikus pragmatistaként, sem egoistakén, sőt fafejű hőbörgőként sem! Csak akkor mondhatná ezt Lenin, ha maga is annyira mélyre süllyedt volna (minden vonatkozásban!), mint Heller Ágnes.

Nem szólva arról, hogy ha a „filozófus nagyasszony” nem originális zseniként tetszelegne, riszálna különféle „pávatáncokat” a történelemben, hanem egyszerűen csak olvasna (horribile dictu), akkor tán’ maga is rájönne (originálisan), sikerült föltalálnia Karl Kautsky „marxista” valagában a szabadelvű, kormos lyukat. Nyilván azt is originálisan. Mert a következő a helyzet (tényszerűen), Lenin idézi azt a Kautskyt, aki a brosúrájában „ügyesen” (vagyis részint szó szerint, részint csonkolva, éppen a kulcsszót mellőzve) citálja Lenin egyik „áprilisi tézisét”, majd „pompás iróniával kiált föl”: „Csak az a kár, hogy ehhez a következtetéshez [ti., a lenini tézishez, mely szerint „a szovjetek köztársasága az egyetlen olyan forma, amely biztosítani tudja a legkevesebb megrázkódtatással járó átmenetet a szocializmushoz… a proletáriátus diktatúrája szempontjából”] csupán akkor jutottak el [a bolsevikok], amikor kiderült, hogy az alkotmányozó gyűlésben kisebbségben maradtak. Azelőtt senki sem követelte hevesebben az alkotmányozó gyűlést, mint Lenin”.

 

Írja Karl Kautsky. S mintha maga Alexander Alexandrovics Heller-Panangin mondaná. Ami nem baj, csupán megjegyzem illő tisztelettel: nem igaz. Tényszerűen áll szemben a valósággal. Sőt Lenin „hazugnak”, „semmirekellőnek” nevezi Kautskyt. Én viszont nem nevezem hazugnak, semmirekellőnek Hellert, ugyanis meggyőződésem: Heller (számos tekintetben, így Leninre vonatkozóan is) olvasatlan, faragatlan, műveletlen, tudatlan, tájékozatlan. Ignoráns – miként a magyarosan művelt latin elvtársak mondották.

 

 

Lenin, Kautsky „hazug” vádjára reflektálva, hosszan sorolja a tényeket, melyek bizonyítják: a bolsevikok nem az után tartják az egyetlen értelmes szocialista útnak a proletárdiktatúrát, „hogy az alkotmányozó gyűlésben kisebbségben maradtak”, hanem már jóval korábban írja Lenin (majd a sajtóban többször megismétli), „a Kommün típusú állam magasabb rendű, mint a burzsoá parlamenti köztársaság”.

Lenin így fogalmaz: „Kautsky úr, hogy a bolsevikokat elvtelen embereknek, ťforradalmi opportunistáknakŤ (ezt a kifejezést használja Kautsky valahol, nem emlékszem, milyen összefüggésben) tüntesse fel, eltitkolta német olvasói előtt [kiemelés: Lenin], hogy az [áprilisi] tézisek világosan utalnak „a  t ö b b  í z b e n  t e t t” [kiemelés: Lenin] nyilatkozatokra!”.

 

Vagyis Lenin nem emlékezett arra, hogy Kautsky milyen összefüggésben használja a „forradalmi opportunisták” inszinuációt, én viszont emlékszem rá: Heller a fenti összefüggésben használja a részint arendt-i, részint merőben „kautskysta” ihletésű, egészen ostobán, infantilisan „pszichologizáló” rágalmat, s amely így hangzik: „értsd: velünk”.

 

Tehát, ne legyen félreértés, nem Lenin és Heller (illetve Kautsky) „vitájáról” beszélek (Heller intellektuálisan nemhogy Leninnek, senkinek nem partnere!), továbbá nem az a kérdés (most), hogy igaza van-e Leninnek teoretikusan (vs. praktikusan) a „proletáriátus diktatúrája szempontjából”, hanem „csupán” arra utalok, hogy Heller nagyasszony totálisan tájékozatlan abban a témában, amelyről éppen fecsegni méltóztatik úrnői nagykedve szerint. Ettől persze még írhatna viszonylag értelmes szövegeket (föltalálván a valódi csőben a valódi lyukat), ámde Heller nem ír értelmes szövegeket. Hanem inkább marhaságokat ír. Ungvári professzor szerint: „be lehet kötni”. Mibe? Heller tulajdonképpen ezt állítja a könyvben: Lenin már akkor bodrigüle bádé, sőt intozen papedun a hőmeleréken, amikor a curbizi dagentén még csak kissé megpölájt. Pszichológiailag.

 

Ebbe kössünk bele? Hogyan?

 

Lenin írja: „Lehetséges, hogy az én megoldásom helytelen. Mi sem volna számunkra kívánatosabb, mint hogy elemzésünket egy kívülálló marxista szempontból bírálja. Kautskynak, ahelyett, hogy teljesen ostoba frázisokat (ilyen Kautskynál bőven akad) írna arról, hogy egyesek akadályozzák a bolsevizmus bírálatát [Hellernél ez így hangzik: „a párt totalizálja az államot, majd az állam a társadalmat], hozzá kellett volna fognia ehhez a bírálathoz. A baj azonban éppen az, hogy nem gyakorol bírálatot. Még csak fel sem veti egyfelől a szovjetek, másfelől az alkotmányozógyűlés osztályelemzésének kérdését. Ezért lehetetlen Kautskyval vitatkozni és eszmecserét folytatni, és csak azt tehetjük, hogy megmutatjuk az olvasónak, miért nem nevezhető Kautsky másnak, mint renegátnak” (Lenin kiemeléseivel).

 

Mutatis mutandis: ezért lehetetlen Hellerékkel vitatkozni, eszmét cserélni (nincsenek eszméik!), vagyis csak azt tehetjük, hogy megmutatjuk a fórumozóknak, miért nem nevezhető például Heller filozófusnak, miért nem nevezhető másnak, mint dilettánsan vartyogó grunca-professzornak.

 

 

Képzeljük el, mi volna, ha az ókori filozófiához, a klasszikus német bölcselethez, a posztmodern gondolkodáshoz is legalább annyira értenék, mint Leninhez, vagy épp a kutyákhoz! Ahogy magamat ismerem, legott kiderülne: Hellerék, ha de jure nem is, de facto mindenképp tolvajok, s a (de facto) bűnözésben tettestársuk az a „balliberális” kormányzat, amely ugye (ilyenformán) nemcsak liberálisnak nevezi magát, hanem szociálisnak is. Ne legyen félreértés, nem pusztán arról van szó, hogy visszatetsző gesztus, ha „szocialista” politikusok tömik súlyos százmilliókkal „szellemi” oligarcháik zsebeit, noha valóban csúnya (már-már elfogadhatatlan) dolog közpénzeket lenyúlni, s éppen válság idején! Magyarországon cca. 1985 óta súlyosbodó krízishelyzet van, s paradox módon épp azért, mert némelyek jól jártak a kapitalizálódással, tény ugyanis, hogy ma emberek par excellence pusztulnak éhen, par excellence akasztják föl magukat a padláson, míg ezt mások tehetetlenül (vs. cinikusan) nézik. Egyébiránt ez a szociális válság lényege. De most nem erről beszélek, sőt ez akár demagógiai is lehetne. (Persze nem az.) Nyilván nem arról van szó, hogy „nincs szükség filozófiára”, „minek ennyi filozófus” stb., ti. még válságban is kell a filozófia (sőt akkor kell igazán!), hanem csupán arra utalok, hogy az nem filozófia, amit ezek a szélhámosok művelnek. Aki tehát állami pénzt juttat Helleréknek (jogszerűen), az maga is rabló, mi több: ő az igazi haramia! Kérem, lukratíve még Babarczy Esztert is filozófusnak nevezik, nota bene nem csak a Mozgó Világnál, a 168 Óránál, hanem (a „túloldalon”) a Heti Válasz is ezt írja: „Babarczy Eszter filozófus”. Az a Babarczy Eszter, aki filozófusként írja a szintén filozófus Beszélőben: „Hogy a lélek készenlétéhez kell némi aszkézis, ezt a sztoikusok találták ki”.

Tehát a „filozófust” nem zavarja, hogy a sztoikusok nem az aszkézist „találták ki”, hanem annak épp az ellenkezőjét, így hát már ezért a filozófia-teljesítményért is bőven járna Babarczynak (miként a bácsikájának) néhány száz milliócska állami pénzből. Sztoicizmus-kutatásra. Epikurosz-fordításra. De csakis jogszerűen! Ráadásul mindez semmi, ugyanis az „originális” „filozófus” és „eszmetörténész” még a szimpla hülyeséget sem képes viszonylag normálisan pertraktálni, ti. szerinte a sztoikusok úgy találták ki az aszkézist, hogy „sokan kitalálták már előttük is, utánuk pedig újra és újra megint”.

És ez így is van: sokan kitalálták. Egyedül a sztoikusok nem.

Vagyis Babarczy azt sem tudja igazán, amit nem tud. Heller sem tudja: „Talán Arendt volt az első, de ha nem az első, akkor is egyike az elsőknek, aki a holocaust, majd pedig a Gulág tényével szembesülve a gonosz ősrégi metafizikai és morálfilozófiai rejtélyét kezdte firtatni”.

 

 

Ősfilozófiai kérdés: Hannah Arendt nominálisan hányadik volt a Nagy Firtatásban? Az első? Nem az első? A zseni nem tudja. Ergo kapjon rá plusz másfél milliárdot a kft.-je, s azt ossza szét igazságosan, liberálisan! Persze akkor sem fogja tudni, hogy Arendt hányadik a sorban, de nem is érdekes, ti. az a döntő, hogy végre „nálunk van a jó sok lóvé”!

 

Mit tudnak ezek az emberek? Túl azon, hogy filozófusoknak, fizetett filozófuszseniknek minősítik (s időnként följelentgetik) egymást. Oda-vissza, Gyurcsány-kézzel Orbán-kezet mosva, közpénzből vásárolt szappannyal.

 

Hellerékről, Tőkéczkiékről nem tudjuk, professzionista (értsd: bekartonozott három per valahányas) spiclik voltak-e, vagy csak alkalmanként gyakorolták a besúgást, dörgölődzést (itt-ott-amott, sub rosa, titkári, igazgatónői irodákban stb.), s hogy azután autentikusan „írjanak az úgynevezett ťfeed backŤ-ről”, nem tudjuk, csupán gyanítjuk: szar spiclik voltak (miként a már lebukottak: az Esterházyk, Pokornik, Csurkák, Szabó Istvánok…), azt viszont biztosan tudjuk, hogy Hellernek, e zseniális filo-gruncának egyetlen érvényes bölcseleti mondta nincs. Vagy van? Ha van, tessék ideírni! Nyilván nem Leninről, nem Marxról (merthogy róluk Hellerék akkor is marhaságokat beszéltek, amikor nagy „marxista-leninisták” voltak), hanem bárkiről. Bármiről. Mondjuk, a vadmacskákról, ti. a házimacskákról – ez idáig – nemigen sikerült.

 

Faragó Vilmos azt mondta (nekem), hogy Heller Ágnes „okosabb, mint mi ketten [ti. Faragó és én] együttvéve”.

Hát akkor tessék, hic Forum, hic salta, tessék ideírni egyetlen okos Heller-mondatot!  De nem azt ám, gyerekek, hogy a „Heller Ági filozófuszseni” (mert ezt különben is a Csintalan mondta a tévében), hanem magától Hellertől! Egyetlen legalább közepes nívójú mondatot! S én teszek rá (haladok egyre följebb és följebb a licit-számmal!), rakok rá 500 azaz ötszáz jó, kifejezetten szellemes komonista-Hermann-mondatot!

Zsírozzunk!