Mikor fűrészeltétek le?
Az utóbbi 2 hétben, vagy korábban?
Ha az eddigi telek ellenére meg tudott nőni lábszárvastagra is, akkor 90 %-ra teszem a valószínűségét, hogy most is csak az 1-2 éves részek fagytak el, a vastagabbak nem, vagyis jókora kárt okoztál magadnak.
Ahogy Arth ur is írta, május legvégéig, sőt még később is kihajthatnak az idősebb részek, amik május első felében még halottnak tűntek. Nálam is megmaradtak az 5 cm-nél vastagabb ágak, tavasszal csak a vékonyakat metszettem le, amiken látszott az elfagyás, mostanában fogom levágni a vastagabb elfagyott részeket. De a bokor törzsei megmaradtak, tele vannak 1-10 cm-es hajtásokkal.
Persze, szebb lesz a majdani bokrod, ha az új törzsek a föld alól indulnak, nem egy vastag csonkról. Más jelentősége nincs, hogy melyik hajtásokat hagyod meg.
De most ne 3-5 hajtást hagyj, mert ezek rettenetesen fognak nőni, és ősszel esetleg nem állnak le időben, nem tudnak beérni, így el fognak fagyni még egy enyhébb télen is. Maradjon legalább 10-15 hajtás, a csonkokon lévők csak akkor, ha azokat akarod véglegesre, mert azok lesznek valószínűleg a legerősebbek.
Amiket nem akarsz meghagyni, azoknak a hegyét esetleg csípd vissza 1 m-es korukban, hogy egyelőre nőjenek erősen a kiválasztottak, utána ami még konkurálni akarna velük, azokat később is fogd vissza.