A Solaris mítosz megoldása dióhéjban: Minden utóprojectből az hiányzik, ami a másikban megvan...

Kollár Attila - klasszikusság, finomság, műveltség, esztétika

Erdész Róbert - kisérletezés, sokrétűség, agyafúrtság

Pócs Tamás - tettrekészség, tökösség, lendület

és persze a hallhatatlan Czigi - monumentalitás, révedezés, melankólia, misztikum

Ez együtt olyan elegy, ami páratlan + egymás felé olyan fegyelmezőerő, ami nem engedi egyik zseni túlzásokba esését sem. És persze ez a nehéz út, mert egyedül mindenki könnyebben boldogul, de nem biztos, hogy a végeredmény jobb, sőt biztos, hogy nem!!! Önmagába mindenki túlzásbaesni látszik az én szememben... Attila már olyan finom, hogy nem elég karcos, Robi olyan kísérletező, hogy örökké csak "laboratóriumi", nyilvánosság elé nem kerülő anyagokat gyárt, Tamás meg olyan lendületes, hogy nem elég megfontolt, kiérlelt...

Most úgy érzem, elértem a nyersesség határát, úgyhogy abbahagyom! de azért érdemes elgondolkodni...