Amúgy egyetlen szóval sem állítottam, hogy Lenin a kapitalizmus apologétája volna, hanem épp az ellenkezőjét állítottam! Csak hát az efféle paradoxonok már túl bonyolultak ahhoz, hogy a gyúcsány-óbányon élesre tompult nemzeti-polgári elmék is követni tudják azok furcsa fonalát.

Azon spekulálok – fórumpolitikai értelemben – h az egész Lenin-sztori a sajátosan furcsa fonalával igazából Kádár beszédének magyarázatát készítette elő. Vagyis ha Lenin, a szocializmus apologétája, már 1921 -ben az „itt és most realitása” talaján kapitalista eszközök igénybevételével akarta a szocializmust építeni, akkor ez legitimálja Kádár „racionális, és hatékony gazdálkodás feltételeit” megteremteni kívánó beszédét. Következésképp Kádár is az „itt és most realitás” talaján álló apologéta volt amikor eladósította az országot és lepapírozta a rendszerváltást. 

Bogár az előadásán megosztott velünk egy roppant érdekes történetet, amit személyesen a Valutaalap egykori elnökétől bizonyos Jacques de Larosière úrtól hallott (és amely történetet egyébként már megírt a Magyar Hírlapban):

„Az adósságszolgálati ráta 1978-ban elérte a negyvenöt százalékot, majd 1982-ben a hatvanat is meghaladta, miközben a tankönyvek szerint már a huszonöt százalék feletti szint is veszélyes. Az ország 1980-tól lényegében fizetésképtelenné vált, és az adott globális politikai klímában esélytelenné vált az addig követett finanszírozási gyakorlat fenntartása. Az IMF vezetősége világosan a magyar politikai vezetés értésére adta, hogy a túlélés egyetlen esélye, ha Magyarország belép a szervezetbe. És bár ezt a szovjet birodalmi logika opponálta, a magyar vezetés tudomásul vette a diszkréten megfogalmazott, de világos ultimátumot.

A tárgyalások egy bizonyos fázisában elkerülhetetlenné vált, hogy az IMF vezérigazgatója és Kádár János személyesen találkozzon, ami Larosière számára – mint azt tizenöt évvel később elmesélte –, módfelett elgondolkodtató, megrendítő eredménnyel járt. Az lett volna a feladata, hogy közölje a rendszer urával: a játszmának vége. És bár a rendszer formálisan továbbra is fennmarad, és a szovjet birodalmi keretek között üzemel, de a tartalmi utasításokat most már nem Moszkvából, hanem Washingtonból, az IMF vezérigazgatójától fogja rendszeresen megkapni.

Larosière arra számított, hogy feszült és drámai diskurzusban lesz része, ám a fejlemények egészen más irányt vettek. Kádár nemcsak hogy nem ellenkezett, hanem örömmel üdvözölte mindezt. Világossá tette, hogy nincs semmi meglepő abban, ami most bekövetkezik, hiszen ez már régen várható volt, és ő is azon lesz, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen. Eddig egy másik birodalmat szolgáltunk odaadóan, most pedig ezt fogjuk, van már benne gyakorlatunk, tette hozzá némi öniróniával. Hogy jelezze, mindez nem egyszerűen udvariassági gesztus vagy taktikai húzás, elmondta, hogy már zajlik is a kapitalizmus bevezetését megalapozó jogi struktúrák kiépítésének megtervezése.”

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kadarkapitalizmus.html