Sajna ezzel nem lettem sokal okosabb: "Amikor locsoltam a többi növényt is, ő is kapott,"
Kiültetés után rendesen megkell locsolni, kb. 2 nagy vödör víz a tövéhez, majd. kb. 10 naponta egy vödör víz ha nem esik az eső.
"Amikor a többi növény is kapott", míg gondolom a cserepeseket akár naponta is lehet locsolni 1-2 liter vizzel, addig a kiültetett növényeket, jóval ritkábban, de akkor kiadósabban, hogy leázzon a gyökeréhez kell locsolni. Az sem mindegy hogy mivel locsolod, mert ha nagyon kemény a víz felétek azt nem igazán szereti. Esővíz a legjobb, ha tudsz gyüjteni. Egyébként csak az első évben a begyökeresedés alatt kell locsolni rendszeresen, utána maximum a nyári kániikulában. Én az enyéimet már egyáltalán nem szoktam locsolni. csak amit az égből kapnak.
Mindenestre, ha tudsz vegyél vasgálicot (egyébként is jó ha időnként teszel alá, meghálálja) és 10 liter vizben kb. 8-10 dkg-ot felodva locsold meg a növényt.
Reméljük, hogy megerősődik és nem lesz semmi baja, azt nem lehet várni, hogy 1 hét alatt rendbe jön.