"És egy hülyeségnek tartom a katonásdit.
De.
Meg fogom védeni a szeretteimet."

Bélám kedves... te szart se fogsz megvédeni.
Tudod ugyanis a háború az attól háború, hogy a pakliba gyakorlatilag minden belekerül, ami rosszat el tudsz képzelni (meg még az is, amit el se).
Aztán abban a káoszban senki nem garantálhat semmit. Még a Rambó 14 se, hát még te... te esernyővitéz. :p
Legfeljebb azt, hogy megpróbálod, oszt vagy elég, vagy nem.
És jellemzően nem szokott elég lenni, mivel a harcoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy eladdig tartanak, amíg mindenki nem veszít eleget ahhoz, hogy már ne akarjon háborúzni.
Érted? Mindenki. Te is.

Egy kis matematika: Egy ember ismeretségi köre kb. 100 másik ember (rokonok, barátok, ismerősök).
1%-os veszteségnél ebből a száz emberből egy meghal. Lehet, hogy a sose szívlelt nagynénikéd, de az is lehet, hogy épp te. Vagy a férjed. Vagy az egyik fiad.
5-10%-os veszteségi rátánál (20-10 emberből egy) már valszeg minden családban (távoli, de inkább közeli rokonság) akadni fog legalább egy halott. 30%-osnál (3-4 emberből egy) a legszűkebb családi körök is érintve lesznek.
Szóval lehet náculni, meg verni a habot orrbaszájba, csak annak - ha sikerül* -, akkor kemény ára szok lenni, akár győz az ember, akár veszít.

Innentől meg nem az a kérdés, hogy meggondolod-e, hogy náculj, hanem hogy kidet áldozod be addig?


*Ha meg nem sikerül, akkor meg eleve minek, ugye...