A Liberalizmus köpködi a népet

 

 

Mámoros bonni nyállal csulázza le Kelet-Európát: „A politika az ország jövője, nem tehetem meg, hogy ne érdekeljen. Más kérdés, hogy a politikai kultúra mai képe több mint elszomorító. Főként nekem, aki 1989-90-et, Budapest és az akkor még főváros Bonn között pendlizve élhettem meg: itt a rendszerváltás eufóriáját, ott az egyesülés mámorát. Kár, hogy ez a felhajtóerő nem vezette el Kelet-Európát a politikai kultúra megteremtéséhez”.

 

Vagyis az a „több mint elszomorító” a vastagon ordózott író és exminiszter számára („főként neki”!), hogy a „mámor”-ból nem lett „felhajtóerő”. Méghozzá olyan „felhajtóerő”, amely „politikai kultúra” „megteremtéséhez vezet”.

Kész. Ennél a fazonnál már csak az lehet röhejesebb, aki őt komolyan veszi.

Mint tudjuk: nagyon művelt, nagyon tudós ember is lehet nagyon buta. Amennyiben hittel hiszi – s jobbára az ő roppant tudásánál, műveltségénél fogva –, hogy a bab is hús, a fizika is metafizika…

Görgeyék is, Hellerék is szent meggyőződéssel vallják: valamely (filozófiai, közéleti) zsargon elsajátítása, parasztvakító forszírozása, illetve a városi-paraszt (Ungvári, Almási, Sziklai, Esterházy, Faragó stb.) engedelmes „vakulása” bizonyítja: az „elit-értelmiségi” akkor is tud mindent mindenről (pl. az állatok pszichéjéről), ha nem tud róluk semmit. És pontosan úgy, ahogyan mondom: semmit! Merthogy nem olvasott a dologról – semmit! Tehát nem csupán a von Haus aus tudós (vs. áltudós) hübrisze generálja az aktív butaságot (szalondebilitást), hanem az infantilis önhittségből fakadó tudatlanság is.

Tökéletes példa rá Görgey Gábor idézett szövege.

 

Merthogy Görgey is vitézül keveri ám a „politikai kultúra” fogalmát a „kultúráltság”, illetve a „politikai iskolázottság”, „politikai érzelmek”, a „politikai morál, viselkedés” stb. fogalmaival. Egyébiránt az idézett szavakat, kifejezéseket a komplett „újságíróelit”, illetve a hozzájuk „betelefonáló” Frász-Hun-Gatya megyei, lapos-agybüdösi rádióhallgató, tévénéző is eufórikusan zagyválja, miért épp egy mámorosan idvezült exminisztertől várnánk a tárgyban csöppnyi higgadtságot, hozzáértést? Görgey tudatlan. Mert nem ismeri pl. Gombár Csaba munkáit, noha illenék ismernie. Legalább elemi szinten. És nemcsak neki. Mindenkinek. Gombár könyvéről most csupán annyit (ennyit viszont mindenképp le kell írnunk!), hogy a szakértő-politológusi meghatározás szerint a „politikai kultúra” nem sollen-csinálmány, hanem történelmi képződmény. Komplexitás. Vagyis kialakultságában adottság, mely részint magában foglalja, részint meghatározza az ember viselkedésmódját, a „társadalom magatartásmintáit”, „értékszerkezetét”. Vagyis nem a veselkedésből lesz viselkedés, és különösen nem lesz a nagy, mámoros nekiveselkedésekből civil-polgári viselkedéskultúra, hanem épp ellenkezőleg! Vö. Hermann doktor híres (alapos, bizonyító erejű!) analízisével, mely szerint mindenütt a spontán kialakult munkakultúra determinálja a politikai kultúrát, sőt az ún. „művészi magas-kultúrát” is.

Mindezt viszont Görgey nem tudja. Egyszerűen nem tudja. Görgey nem ismeri a politológia, a politikai filozófia ábécéjét (sem), pedig budapestiül is, bonniul is elolvasható (Gombár: Politika – címszavakban, Hermann: Az értelemig és tovább!, Ancsel: Éthosz és történelem, Tőkei: A Naturwüchsigkeit fogalma Marxnál, vagy éppen horribile dictu K. Marx: Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája).

 

Olvasni nem szégyen. Míg a liberál-görgeyzmus a totális politikaelméleti tudatlansággal egyenlő.

És aztán ezek az emberek fennhéjáznak bőgatyáról, fütyülőbarackról; általában kultúrrasszista, míg némelyek (rabbi Landeszman, prof. Almási) par excellence faji alapon hörögve.

Ungvári Tamás naponta fröcsögi a képernyőre: „a műveltségbe még nem halt bele senki”, miközben rendszeresen tesz tanúbizonyságot arról, hogy ő maga számos vonatkozásban velőtrázón tudatlan, tájékozatlan, tanulatlan, s olyannyira, hogy sokszor még az alapműveltség szintjét sem üti meg; miként az ő nagy „kutyaszakértő” (továbbá Marx-, Lenin-, színház-, Shakespeare-, „fiúszerelem”- satöbbi-szakértő) Heller Ágnes barátnéja. Aki ugyebár (a művelt Ungvári professzor szerint) „írt 40 könyvet”, s amely könyvekbe (a művelt Ungvári professzor szerint) nem lehet „belekötni”, noha alig akad Hellernek olyan mondata, mely ne lehetne szarkasztikus glossza tárgya, szerény áldozata.

 

Mint tudjuk, Almási professzor szerint Heller Ágnesnek „originális etikája” van, mely erkölcstan centrumában a „szégyenlős háziállatokról” szóló bölcseleti paradigma áll (a hevesen zsidózó, svábozó, kulákozó recenzens ámulatára), nem szólva arról, hogy Heller Ágnes egyik híres könyvét (a 40 közül) maga a filozófus „nagyasszony” lógatja egy bulvár-fakutya szégyenlős testrésze elé, gondolván: a kifinomult entellektüel-humorba még nem halt bele senki.

És ami igaza is. Ám az is tény, hogy én 18 éves korom óta egyfolytában (pillanatnyi megszakítás nélkül!) dolgozom különféle felelős beosztásokban, tisztségekben, ezért én eo ipso rendelkezem fejlett humorérzékkel, ám még így sem tudom, még mindig nem tudom, miért épp A reneszánsz emberből lett „feminista” vétó, miért épp azzal takargatják a liberális sajtóban az „elnyomó, hímsoviniszta” macsó-bráner fitymazsíros mosolyát? Miért? Mi ebben a művelten humoros szellemesség? Ha Heller Ágnes immáron minden bulvárfeminista otrombaságra, gusztustalanságra kapható, miért nem például a Diktatúra a szükségletek felett című könyvét vette elő, stílszerűen: pinaszőr-száradtan zörgő amazonként, filozófiai ellendiktatúrával tiltakozva az „elnyomó férfitársadalom” ormótlan hímtagjai ellen? Sőt szerintem inkább illenék oda pl. az Ösztönök című Heller-alkotás; esetleg – többszörös asszociáció révén – a Jalta című könyv, vagy akár a Filozófiám története (vö. „alapjában véve egy hülye nő vagyok, tehát mint nő néha hülye vagyok, nem pedig filozófus, a férfiak [takart répájának – Gy. úr] vonatkozásában”). Tulajdonképpen bármit az inkriminálandó emberfasz elé lógathattak volna intellektuálisan, s én pont ezért nem értem, miért épp A reneszánsz emberrel rukkoltak elő? Mi benne a viccesen gondolatos, mi köze a „reneszánsz embernek” egy leplezett pöcshöz, illetve a leplezetlen pöcsöt elleplező furkó-feminizmushoz? Immár kerek egy esztendeje fogalmaztam meg ezt a kérdést először, nincs válasz. Illetve van válasz: „a műveltségbe még nem halt bele senki”.

Nem. És az iszonyú butaságba? Abba se, hiszen még megdicsőülni is lehet korlátoltság révén. Például az ATV-ben. A Mozgó Világban, a Kritikában, a Beszélőben, a Népszabadságban, sőt még a Magyar Narancsban is… Továbbá: a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a São Pauló-i Egyetemen, a New York, New School for Social Research egyetemen, a szegedi József Attila Tudományegyetem, az ELTE Esztétika Tanszékén és persze – folyamatosan – az idióta-baráti ömlengések révén (nota bene némelyeknél ez is faji alapon).

Míg Görgey Gábor ingázva dicsőült a történelem során (le-föl járkálva, mint Jobbikban a bántalom), ő ti. „1989-90-et, Budapest és… Bonn között pendlizve élhette meg: itt a rendszerváltás eufóriáját, ott az egyesülés mámorát”.

 

Vagyis innentől már csak az a kérdés, mi következik a mámor (a lerészegedettség, az alkoholos, kábítószeres illumináltság állapota) után? A Kossuth-díjas író szerint a mámorból keletkezhet „felhajtóerő” (ez szerintem agyrém), s amely „felhajtóerő” „elvezetheti” (újabb agyrém) a társadalmat a „politikai kultúra” „megteremtéséhez” (überagyrém). Ne röstelljük a dolgot, kérdezzük meg nyugodtan (a Kossuth-díjas írótól): a „felhajtóerő” vajon miként „vezet el” – bárkit bárhová? Különösen „megteremtéshez”. Hogyan? S ha nincs válasz (márpedig nem lesz válasz), akkor ezúttal jegyzőkönyvileg rögzítjük: eme stílbaromság is egy von Haus aus „értelmiségi” művész, közszereplő (finomabban fogalmazva: arisztokrata keretén) agyvelejéből bugyborékolt elő. Mert honnan máshonnan?

 

Maradjunk a mámornál! Melyből, sajnos, egyáltalán nem lesz (nem lehet!) „politikai kultúra” (értsd: klasszikus-modern polgári viselkedésrendszer), hanem épp ellenkezőleg! A mámorból szükségképpen lesz kijózanodás, abból kiábrándulás, olykor mélységes csalódás, abból primer indulat, harag, gyűlölet és így tovább, ami belefér; s persze még ennél is kevésbé „vezethet” a magyar „politikai kultúra” „megteremtéséhez” a német mámor „felhajtóereje”. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Maximum annyi, mint reneszánsz matrónának a bőrös mángorlóhoz, illetve hogy valamely primitív sznob elhenceghessen vele: ő hajdanán Bonn és Budapest között „pendlizett”! Bizony ám! Miközben semmit nem értett abból, amit Bonn és Budapest között látott pendlizés közben – ámde ő serényen pendlizett!

 

Az „eufória” megokolatlan jókedvet jelent, s ma már pontosan tudjuk (csak Görgey Gáborék nem tudják): még a nyugat-német mámor is kancsalul festett egekbe bámult. A német „eufória” ellankadásához, lehorgadásához elegendő volt egy közepesen erős gazdasági válság; sőt mi azt is tudjuk (csak Kertész Ákosék nem tudják), hogy a nyugati jólétről egykor „mámorosan” ábrándozó kelet-német állampolgárok lelkében ma rohamosan terjed, növekszik a látens antiszemitizmus, hovatovább a manifeszt nácizmus, s amely jelenség épp a valahai dicső „mámor”, „eufória” óhatatlan következménye.

 

Görgey Gábor a nyugat-európai, észak-amerikai „politikai kultúra” (értsd: polgári viselkedéskultúra) kialakulását úgy képzeli el, ahogyan azt – esetleg – vacak propagandafilmeken láthatta, vagy pl. ahogyan Delacroix híres festményét értelmezi: zúdul a forradalmi tömeg agresszív eufóriában, élén Szabadság néni átszellemülten hegyes dudáival (mint sajátos felhajtóerővel), majd a nagy diadal után mintegy varázsütésre válik mindenki kompakt Johann Buddenbrook-ká, az eufórikus barikádmozgalom mámoros folyományaként. A kiscsávó is a két pisztollyal. Hát persze! Ahogy azt gróf görgői Görgey Tasziló Móricka elképzeli. Nyilván még Sveháton innen. Mert odaát még ennél jobbat képzel. Világos, de ha mégsem úgy történik? Mert, mint tudjuk, 1848-49-ben, sőt 1956-ban sem pontosan úgy történt (hanem épp ellenkezőleg), volna miből tanulni, különösen egy sokat látott öregembernek. Ha pedig a történelem nem úgy viselkedik, ahogyan azt író úr elképzeli, akkor a Kossuth-díjas író úr (exkultuszminiszter) mélységesen „elszomorodik”; hᒠhiszen ő maga pendlizett Bonn és Bukarest között, hᒠakkó’ meg mᒠmi a fene van itten?!?! Mié’ nincsen még mindig „politikai kultúra” e nyomorút Bukurestibe?! Mié’?!?!?

 

Hogy konkrétan miért? Erről írok legközelebb.