Nem kell sokáig keresni az okokat. 2007-ben ott voltunk 50-en a kupaelődöntőn (lehet picit többen is), a PVSK ellen. Egyrészről reális esélyünk volt döntőbe jutni, másrészről az egész csapat körmendiekből állt, egy olyan csapat mögé mindenki szívesen odaállt, utazta át az egész országot. (A bajnokságban hatodikok voltunk.)
Aztán ezen felül van az, hogy az Ultras most már minimálisan foglalkozik a kosárlabdával, csak a szurkolói szempontból érdekesebb meccseken jelennek meg, továbbá néhány nem közéjük való elem leválása után létszámban ők sem izmosodtak.
A Devils idősebb szekcióját pedig egy tuti vereséges kupaelődöntő finoman szólva sem hozza lázba.
Körmenden nagyon nehéz azt lenyomni az emberek torkán, hogy 1-2 éve még gyakorlatilag ismeretlen játékosok rohangálnak Körmend-mezben, és a végre valahára jól megkapott pénzükért még ráadásul azt adják elő, amit. Ezen felül egyre több csalódást okoznak a korábban igazi ikonként tisztelt, sőt istenített emberek.
A rájátszásra azért úgy-ahogy rendben leszünk szerintem, aztán majd a döntőben 300-an megyünk Szolnokra. :)