Kitérő a pályaívemen

 

 

Javítással kell kezdenem: a „megkérdezhetni Vásárhelyi Mária…” így helyes: „megkérdezhetné Vásárhelyi Mária…”, s aki egyszersmind megkérdezhetné azt is, miért éppen őt gyomrozom itt, immár meglehetősen hosszú ideje. A feleségem szerint azért, mert szexuális perverzió lappang az aurámban (na, de kiében nem?!), a nejem szerint elfajzást pötyögök a számítógépbe, márpedig a nejem mindenkinél jobban ismer, ergo valószínűleg igaza van, úgyhogy… akkor most: buzi leszek! Perverz köccsög. És alapvetően azért, mert a hímivarú Megyesi Gusztáv szellemi attitűdje – lényegileg – megegyezik Vásárhelyi filozófiájával (biszex mozzanat!), az ugyanis nem mentség, hogy az ember jól fogalmaz, sőt inkább súlyosbító körülmény!

 

Megyesi azt írja a Népszabadságban, hogy a kormánypárti népség hülye. És amiben igaza van, ti. a kormánypárti népség épp annyira hülye, mint amennyire az ellenzéki népség, abban különböznek egymástól, hogy az egyik a másikat, míg a másik az egyiket tartja ostobának, korlátoltnak, „agymosottnak”, ilyesminek. Megyesi természetesen a kormánypárti tüntetőkön ironizál: „a választások óta a levitézlett libsik és mindenféle nevetségessé vált kommunisták azon agyalnak a sajtójukban, hogy lehet ugyan egy ideig mellébeszélni, ígéreteket semmibe venni, világot fenekestül felforgatni, ám amikor majd az emberek a saját zsebükön érzik, hogy világnagy blöffről van szó, utcára vonul a nép, s akkor a jó isten irgalmazzon. De nem. Szíriát nem számolva, Magyarország az egyetlen hely, ahol tömegek a kormány mellett vonulnak az utcára, mintegy jelezve, hogy a blöff helyettesítheti a tényeket, sőt maga a valóság. Hűséges és lelkes jobboldali kommentelőinknek itt jelezzük, hogy az eddig leírtakat nem szó szerint kell érteni, tehát ha legközelebb elkurjantják magukat a piacon, hogy seggfej Barroso, attól még nem lesz olcsóbb a tojás, mi ezt csak metaforikusan értettük”.

 

Megyesi szerintem minden idők legjobb magyar publicistája (Bálint Györgyöt is beleszámítva), ám, ha így folytatja, tökön rúgom!

Megyesi is azért képzeli magát okosabbnak, értelmesebbnek, fölvilágosultabbnak, tájékozottabbnak… a „hűséges és lelkes jobboldali kommentelőknél”, merthogy valójában ő sem érti, miről van szó. Elképzelni sem tudja. És most nem is arról beszélek, hogy Megyesi buta (nagy valószínűséggel az, s amitől még lehetnek jók – művészi erejűek! – az írásai), hanem arról beszélek, hogy a „hűséges és lelkes jobboldali kommentelők” sem korlátoltabbak Megyesi Gusztávnál. Ugyanis, amikor a „kommentelők” azt „kurjantják a piacon, hogy seggfej Barroso”, akkor gyakorlatilag ezt kurjantják a kommentelők a piacon: „mocskos zsidók”.

Mármost az antiszemiták mindig is respektálták a zsidót, így ma is elismerik „Barrosót” (vesd össze), csak éppen gyűlölik. Ahogyan kell: feneketlenül; tudniillik a kettő (a gyűlölet, illetve a respektus) nemhogy nem zárja ki, de – bizonyos vonatkozásban – föltételezi egymást.

 

Alapkérdés: feneketlenül ostoba-e, aki feneketlenül gyűlöl?

Megyesi szerint igen, Megyesi szerint minden, ami rossz, kártékony stb., a butaságból fakad: „az igazság az, hogy az üres beszéd és a feneketlen butaság tényleg csodákat tud tenni”.

 

Nem ez a valódi igazság!

 

Sem abban a formájában, amiként Vásárhelyi jeleníti meg a Mozgó Világ hasábjain („kádári mentalitás”, „közgazdasági analfabéták”, „bornírtság”, „korlátoltság”, „felelőtlen infantilizmus”), sem pedig Megyesi megfogalmazásában („feneketlen butaság”), de még a fogalom helleri alakzatában sem: „ők gyűlölnek bennünket, mi megvetjük őket”, ez „csak egy paraszt csaj” stb.

Megyesi megkérdezhetné (ha tudna kérdezni): jó, ámde a gyűlölködők vajon miért gyűlölik azokat, akiket amúgy respektálnak, nincs ebben valami feneketlen ellentmondás?

Válaszolok a kérdésre: nincs. Helyette paradoxon van. Például jómagam sem kedvelem Megyesi Gusztávot. Nem gyűlölöm (Vásárhelyit még kevésbé!), csakhogy én különleges ember vagyok, mondhatni, unikum ilyen értelemben. Elismerem Megyesi tehetségét (mely ugyebár a legmagasabb kategória, a tehetség a hajlam, adottság, rátermettség, képesség, képzettség, készség/ek sajátos fúziója, egy József Attila-i parafrázisasal szólva: aki tehetséges, az legtehetségesebb), miközben Megyesit, mint embert, nagyon nem szeretem. Hogy miért nem? A legegyszerűbben talán így fogalmazhatnám meg: a pökhendisége miatt. Megyesi szánalmas gőgje abban nyilvánul meg, hogy (ő is) nagyságrendekkel értelmesebbnek, okosabbnak tartja-hirdeti magát a „jobboldali kommentelőknél”. Miközben egyáltalán nem értelmesebb. Nagyon fontos: nem arról beszélek, hogy Megyesi legalább annyira (feneketlenül) buta, mint a „jobboldali kommentelők”, hanem arról beszélek, hogy mindahányan közepesen suvernyákok. Középszerűek.

 

A gyűlölet torzít, de nem butít. Illetve fordítva is: a feneketlen butaságból nem szükségképpen következik feneketlen gyűlölet.

Sok jámboran buta embert ismerünk, miközben sok (kifejezetten) értelmes, jó eszű antiszemitát, vagyis olyanokat, akik nem feneketlenül buták, noha feneketlenül gyűlölik a fenekes zsidót. Többen közülük olyannyira feneketlenül, hogy nem „csak” az általuk ismert „konkrét zsidókat” gyűlölik, hanem általában a zsidót. Farkasházy Tivadar nemrég így fogalmazott az ATV-ben: „Fischer a világ egyik legokosabb embere s a világ legnagyobb antiszemitája”. Na most, Farkasházyt se az eszéért szeretjük (idézett szövegéből az derül ki, hogy szerinte valaki mennél okosabb, annál antiszemitább), viszont jól jelzi a probléma lényegét: a gyűlölet szuverén.

 

Újra leírom, ti. naponta elámulok rajta: manapság éppen a Fidesz-párti média-szereplők: újságírók, politikusok, szakértők, elemzők s persze a „hűséges és lelkes jobboldali kommentelők” nyomatják a legnagyobb erővel a Vásárhelyi-féle, Bauer-féle „ortodox”, „fiskális”, „libsibibsi”, miegyéb szöveget, ugyanis most ők vannak kormányon, tőlük követelik a lóvét, amelyből ugyebár „csak annyi van, amennyit megtermelünk”. Persze a fideszesek nem „közgazdasági racionalitásként”, hanem „forradalomként” verbalizálják a maguk közhelyeit; ezt nevezzük „un-ortodox un-analfabétaságnak”.

 

Kérdés: a „jobboldali kommentelők” 2006 ősze és 2010 tavasza között azért tüntettek a kormány ellen, merthogy rosszabbul éltek, mint négy (illetve nyolc) évvel azelőtt? Nem éltek rosszabbul, ahogyan ma sem élnek jobban. Így azután ma is tüntetnek. A kormány mellett. Tudniillik pro forma köcsög a Barroso. De valójában nem ezért tüntetnek a kommnetelők. Hanem azért, mert a Megyesi köcsög! Szerintük. S szerintem is, csak én nem ezt a terminus technicust használom. Egyébként ezért látszom talányosnak, ezért kérdezik itt (némelyek), „jobboldali-e vagyok”.

Barroso is metafora. Mumus-metafora. Mint a Kun Béla. Vagy a Károlyi Mihály. De főként a kettő együtt.

A „baloldali kommentelők” (Ormos Máriák, Krausz Tamások, miegyebek) közkeletű tévedése szerint Károlyi gyűlölői „nem ismerik a történelmet, nem ismerik benne Károlyi szerepét” stb. Tévedés. Pontosan ismerik. Vagyis azért Károlyi a főmumus, mert Clemenceau nem lehet (több okból). Fernand (Jegyzék) Vixről már nem is szólva, hiszen ki tudja, melyik a manus igazi keresztneve, a Fernand-e, vagy inkább (a magyar névhelyesírás szerint) a „Jegyzék”, s még egy ledöntendő emlékműve sincs a Kossuth-téren. Vesd össze: kísértet járja be Trianont, a Vörös Gróf kísértete. A vörösök bronz-kísértete. Plusz a Barroso, s ez a lényeg (!), merthogy a Károlyi is csak addig lehet mumus-metafora, amíg el nem cipelik a szobrát végleg. Valahová. A revizionista fenébe. Melynek lehet a földrajzi iránya: Varga-Siófok, lehet Vona-Orgovány, tulajdonképpen lehet bármi, csak már vigyék!

 

Határozott meggyőződésem: nem feneketlen butaság érhető itt tetten. Hanem feneketlen gyűlölet.

 

Vásárhelyi Máriából is égbeszökő a gyűlölet, miközben reá illik a tudatlan jelző is. Mint ismeretes, Vásárhelyi így „zsidózik” a maga liberális módján a Mozgó Világban: „a rendszerváltás óta eltelt tizennyolc év alatt, ahelyett, hogy kigyomlálódott volna, egyre mélyebb gyökereket eresztett az emberekben a kádári mentalitás, az illúzió, hogy ťmindent lehet, csak akarni kellŤ, hogy csupán a hatalom, illetve az állam akaratán múlik, hogy mennyi jut a lakosságnak a javakból”.

Legutóbb megkérdeztem itt Vásárhelyi Máriától, tudja-e, mi a „kádári mentalitás”, tudja-e, miről beszél, tudja-e, mondjuk, legalább annyira, mint a Károlyival „zsidózó” faszista revezionicsták. Nincs válasz. Ezért mondom: valójában Vásárhelyi is „zsidózik” + komonistázik; tehetetlennek érzi magát (olyasmibe ártózott, amihez nem ért), s ezért átkozza a „kádári mentalitást”. Amely egyébként se nem több, se nem kevesebb, mint az eredeti tőkefölhalmozás magyar változata. Amely eleinte kistőke-fölhalmozás volt: háztájizás, fusizás, maszekolás, géemkázás, végéemkázás (illetve a belőlük nyert megtakarítások), majd következett a közép- és nagytőke gründolása, mindenekelőtt a „spontán privatizáció”, végül: a direkt államtalanítás (ti. ez is a „kádári mentalitás” része, „utónyúlványa”). Tehát Vásárhelyi döntően azért „zsidózik”, „kádározik”, mert nem érti a folyamatot, talán nem is látja. „Történelmi analfabéta”. Még annyira sem érti, mi megy végbe közvetlenül az orra előtt, mint a faszisták „Károlyi történelmi szerepét”.

Elmesélem, a következő történt: az Édesapa (Vásárhelyi Miklós, szintén doktriner) 1989-ben „tisztességgel eltemette” azt a Nagy Imrét, akit 1958-ban vagy elárult, vagy nem (ez nézőpont kérdése). Továbbá: Vásárhelyi Miklós a Hősök terén (Orbán voodoo-tűkkel döfködve a Gorbacsov-babát) elűzte Hazánk földjéről a „zsidókat”. Kiket ő akkoriban (Orbán-hangján) „szovjet csapatoknak” nevezett. Mindettől pedig Vásárhelyi Mária elámulva (cociológusi Babaházában ábrándozva) azt hitte, hogy hát akkor most már itten olyan, de olyan kapitalizálódás lesz (az Óriás Papa s az ő Viktorkájának heroizmusa nyomán), amilyen még nem volt soha, sehol a világon. Ugyanis az eredeti tőkefölhalmozás mindenütt és mindenkor minimum lopás (eo ipso nem mehet végbe másként a dolog, ti. még az önkizsákmányolás is lopás), de leginkább – értsd: történelmi léptekkel haladva – az eredeti fölhalmozás kedves kis népirtásokkal tarkított rablógyilkosságok sora. Még a kapitalizmus minta-országában is így történt. Döntő kérdés: mindezt Vásárhelyi Mária nem tudja? Tudja (az ötvenes években a Papa is ezt tanította a népnek), Vásárhelyi mégis azt hiszi (a mai napig!), hogy az olyan eredeti tőkefölhalmozás, melyet anno az ő Papája, az ő Férfipapája kezdeményezett a Hősök terén, majd forszírozott az SZDSZ parlamenti képviselőjeként, valójában nem kapitalista, hanem „demokratikus cocialista”, „cociális piacgazdálkodási” fölhalmozás, vagy legalábbis nagyon annak kell lennie (sollen), hisz’ az ő Papája erős Férfi, aki, ha akarja, seggbe rúgja még a történelmet is! Vásárhelyi Mária bögyösen rábukott (mint pulyka a takonyra) a „szociális piacgazdaságról” szőtt primitív mítoszra, ezért hívő ma is, noha szerintem legalább annyira tudja, hogy a Papa illúziója sehová nem vezet, miként a faszisták is tudják, hogy a posztmodern revizionizmus sem vezet vissza a Történelmi Nagy-Magyarországba (maximum a matricás tótpukkasztások erejéig). Vásárhelyi Mária ezért csalódott, és ezért „zsidózik” ő is.

 

Szögezzük le: Vásárhelyiék (az Öreg is, a Leányka is!) pont oly primitív szobordöntögetők (voltak), mint amilyenek (most) Orbánék, Vonáék, Tarlósék.

Vásárhelyi Mária Marxnak egyetlen állítását sem tudja megcáfolni (ezért „zsidózik”), a bibóista Papa is gyöngécske volt ilyen értelemben, ámde tenniük kellett valamit (politikailag hiperaktívak mindketten), így azután fogták, és jól ledöntötték Marxék szobrát, mely intellektuális pótcselekvés – egy kitűnő kubista műalkotásról lévén szó – művészetgyalázás is egyben. Károlyi szobrának szétcincálása is művészetgyalázás, tehát Vásárhelyiék, illetve Orbánék-Vonéák között ebben a vonatkozásban sincs különbség.

Kérem, én ott voltam Marxék „szoborbúcsúztatóján”, tanúsíthatom: nemhogy Vásárhelyiék, nemhogy Vitányiék, a neofita Faragóék, P. Szűcsék, nemhogy Kovács Lászlóék, Gyurcsányék, de még az „öreg bolsik” sem jöttek el, mindenki elvszerűen fosott. Csak néhány éles eszű „marxistát” (értsd: Marx-olvasót, Szerdahelyit, ilyeneket) láttam a Jászai Mari téren. És most ezért vélem hatványozottan érvényesnek a szegény jó Ignotus Pál által mélyen meg nem értett József Attila sorait: „Ma kommunisták [Marxék] életét [szobrát] akarják kioltani [ledönteni], mikor a szociáldemokrácia, a fasizmus, a hitlerizmus, nemzeti radikalizmus, a bethlenizmus, a liberalizmus hívei szabadon vallhatják és terjeszthetik meggyőződésüket. Holnap más [a köztársasági] politika [eszme] válhat halálosan veszedelmessé a mai viszonyokra s akkor mások [Károlyiék] kerülhetnek akasztófa [szobordöntés] alá”. És így tovább… Nem akarok senkit riogatni, ám a tény, tény: nem Károlyi az utolsó ember Magyarországon, miért éppen vele zárulna a József Attila-i logika?!

Na most, Vásárhelyiék még ezt a banális „közgazdasági összefüggést” sem értették meg (a mai napig nem értik!), ezért „zsidóznak”, ezért nevezik a „kádári mentalitású” népet analfabétának, illetve „feneketlenül butának”.

 

Maga Megyesi így „zsidózik”: „A felmondásukat épp a napokban összetépő rezidensek szerint a régi tankönyveket e tárgykörben is el lehet dobni: példának okáért az emberi szervezet táplálékigényét nem biztos, hogy az eddig megszokott táplálékokkal kell kielégíteni. A rendszeres napi uniózás, világbankozás, judeobolsevistázás bőven fedezi a fehérjeszükségleteket…”.

Gyűlölettel nem „fehérjeszükségleteket fedezünk”, barátom, hanem a lélek hasadékát igyekszünk betapaszolni. Tenéked magyarázzam, mire van a judeobolsevistázás, vagyis – a ti oldalatokon – a feneketlen butázás?! De haladjunk sorjában, lépdeljünk Megyesi Gusztáv fenekes okosságának fonala mentén: a „judeobolsevistázás bőven fedezi a fehérjeszükségleteket, a délutáni szunyókálást követő, pohár bor melletti tradicionális zsidózás, bankárok, oligarchák és egyéb idegenek ócsárolása szeretteink körében felér egy vitaminkúrával, sőt Martin Schulz szocialista frakcióvezető napi háromszori leköcsögözése akár még hízáshoz is vezethet (ha Schulz neve nem jut eszünkbe, Károlyi Mihály bármikor bevethető), amivel csak azt akarjuk jelezni, hogy mindezzel nemcsak hogy jól lehet lakni, de földi hívságokon túli, transzcendens világba kerülünk általa, ahol kozmikus játékunk véget ér, és immáron minden előfordulhat” – közli Megyesi Gusztáv. Hogy szerinte „minden előfordulhat”. És közli ezt az a Megyesi Gusztáv, akivel bizony előfordult, hogy igencsak speciális címmel közölt feneketlenül okos szakcikket (már nem emlékszem, vagy a Hócipőben, vagy a szintén fenekes Gyárfás lapjában), mármint hogy Megyesi szerint: „Huhogni jó!”. Itt jelezzük a „hűséges és lelkes baloldali kommentelőknek”: a leírtakat szó szerint kell érteni, vagyishogy Megyesi nem ironizál, hanem a fodbal-lelátón történő barom-ordibálás (sőt hungaro-rasszista huhogás) apoteózisát fogalmazza meg. Részint kisnemzetileg, részint Fradi-szinten áttüzesedve. És teszi ezt a feneketlen butaság: a par excellence rasszizmus, obligát nigger-gyűlölet okán? Nem! Hanem Megyesi (az Üllői úti lelátón) az effektív huhogást is (mikor pl. Kluivertnál, Davidsnál vagy Seedorfnál volt a labda, a kocsog-nigger Kanuról már nem is beszélve!), illetve később a huhogás apoteózisát is az ő kismeberi korlátoltsága okán vitte végbe. Perszonális középszerűséggel (ismétlem: ettől még lehet jó művész, a művészi írás nem intellektus, hanem ihlet terméke).

Ki merem jelenteni: a gyűlölet valójában érzékenységből fakad. Vagyis csak a bunkó nem gyűlöli például a mocskosgazdag ajax-hollandokat (a koccsög majmaikról már nem beszélve!), így nyilván a zsidó-, cigány-, komonista-, buzi-gyűlöletnek, a „genetikusan alattvaló” pirézek rühellésének is a sértettség, megbántottság, illetve a vele járó tehetetlenségérzet a lényege, s nem annyira a butaság. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: sértett, sértődött, megbántott ember csak az lehet, aki érzékeny valahol a lelke mélyén. Paradoxon: a fasizmus – mint olyan – suttyó, baltásan bunkó (ezt egyedül Almási professzor vitatja), miközben a fascio milliónyi hajlékony, „érzékeny” fűzvesszőből (Vásárhelyiből, Vonából, Megyesiből, Morvaiból…) tevődik össze. Lásd még Kosztolányi Dezső: Édes Anna! De Musil alapregényéből is világosan kiderül: aki csak kvázi individuum, Musillal szólva: „tulajdonságok nélküli ember”, az bizony soha nem tudhatja, hogy a legvégén melyik oldalon köt ki, mint rendteremtő, szobordöntögető stb. tovaris (vö. a zsidó-antiszemitizmussal).

 

Ne legyél, baszki, tulajdonságok nélküli filiszter! Ez a megoldás. Baszki.

 

S én írom mindezt nem haraggal (én a kádározó, butázó gyöngék gyűlöletét is értem, elfogadom), hanem írom mindezt borderline-buziként: Megyesi Gusztáv különféle keltezésű és minőségű szövegei kapcsán. Ismétlem: Megyesinek vannak jó írásai, melyek viszont nem az eszétől származnak. Míg Vásárhelyi Máriának se intellektusa, se ihlete. Csak a vérig sértett (és sértegető) középszerűsége. Vásárhelyi Mária is tulajdonságok nélküli ember. Erről írok legközelebb, s immár újra hetero-perverz aurába burkoltan, merthogy elbűvölő homoszexualitásom, miként azt Tojás Gáspár Miklós írta volt a maga elfajzottságát („jobboldaliságát”) magyarázgatva annakidején: „csak egy kitérő volt a pályaívemen”.