Megjöttünk a kis kiruccanásból. Jelentem, a pálmák többsége kibírta, egyedül a parti sziklák közé ültetett egy vagy kettő magonc pusztult el valószínűleg. Ezek sem a hideg miatt, hanem mert kaptak tengervizet a télen rendesen. Pedig lefele menet aggódtam, a Neretva deltában több fél méter törzsátmérőjű hatalmas pálmát láttam kipusztulva.

Hazafelé viszont nem volt kedvünk a Neretván jönni, hanem Ston után délnek fordultunk és Dubrovni-Trebinje-Foca-Gorazde-Rogatica-Podromanija-Vlasenica-Kladanj-Tuzla-Zupanja útvonalon jöttünk haza. Ez így 16 óra vezetés volt egyhuzamban. Focától már ismertem az utat, de Glacko és a Sutjeska nemzeti park között durva volt az út. Egy sáv, 50 méterenként kitérőkkel, hogy a szemejövő elférjen, 8453 db. kanyar. De gyönyörű! Az út fele1000 feletti magasságban megy, a legtöbb helyen fennsíkon (az ember órákig vezet sík, dimbes-dombos helyen, ugyanakkor fent van egy hegy tetején). Míg a tengernél meleg koranyári napsütés volt, tavasz, virágzott minden, itt fent a hőmérséklet szintén magas volt (10-14 fok), de mindenhol 1 m vastag hó volt még mindig. (az út tiszta volt és száraz, csak néhány helyen volt átfolyás, igaz olyan, mintha patak folyt volna keresztül) Forgalom szinte nulla volt. A gyerekeim jól tűrték az utat, az elején a nagyon kanyargós részen volt egy kis rosszullét, onnantól még óvatosabban vezettem, ezért is értünk haza lassan. Hihetetlen, hogy mit ki nem bírnak a gyerkőcök, ha hozzá vannak szokva. Mások panaszkodnak, hogy a Balatonig nem jutnak el velük.