Alapvetően igazad van, csak épp előző hozzászólásod erősen a 2010 utáni "rendszerre" szorítkozott.
Nem tudom mit értesz rezsim alatt. Ezt a kormányt kiszolgáló Parlamentet 2010-ben megválasztották, és nem kérdés az ellenzék számára sem, hogy megválasztanák ma is. Innentől az az áldemokratikus, ha diktatúrát emlegetünk, ez inkább csak a savanyú a szőlő effektus. A nép amúgy hülye, és kádárkorból itt maradt hülyeséggekkel van tele a feje, de hát nem kellett volna a baloldalnak ennyire lenulláznia magát morálisan és szakmailag egyaránt.
Én spec tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ezek a nagy pártok polgaz maffiák és hol együttműködnek hol nem. Mint ahogy a 2006 X 23 -án meglőtt ember mondta miután megjárta a Parlamentet, akik bent az ülésen egymást kommunistázzák és fasisztázzák azok kinn a folyosón közös vállalkozásukról beszélgetnek.
Az LMP szánalom, annak is vártam őket, de jó lett volna tévedni.
A Jobbik megtalált alapigazságokat és nem félt leleplezni hazugságokat, de sokszor kommunistábbak a kommunistáknál. A "multik haza" meg a "fizessenek a gazdagok" meg az "államnak minden irányítást" szlogenek nem adnak megoldást semmire, csak visszavisznek a zsákutcába, azt mutatja, ez a párt nem áll két lábbal a földön, valószínűleg nem is akar. Persze nehéz úgy feltűnést kelteniük, hogy Orbánt alázza a félhülye Európa, muszáj mellé állniuk.
Ebben a felhozatalban és figyelembe véve hogy én messze vagyok attól a magyar balos alapállástól, hogy mindig az idegen segget kell nyalni mert az a biztonságos, bárhonnan is jött az a segg, és mert azon középosztály tagja vagyok aki még ma is futtatja ezt a kócerájt amiben csak 30 % dolgozik és ebből is 670 000 közszolga tehát őket is én fizetem, azt kell hogy mondjam, ebből a palettából a fidesz áll legkevésbé messze tőlem. Ha amúgy tele van gazemberekkel akkor is, mert a többi párt még kevésbé vállalható.