Gyurica úr Creative Commons License 2012.02.23 0 0 212

Kriptoklerikális kozmopoliták

 

 

Vásárhelyi Mária: „Eörsi Istvánnal nagyon sok mindenben nem értettem egyet. Gyakran haragudtam rá igazságtalan és feleslegesen durva véleményeiért, amelyekkel sokszor a hozzá legközelebb állókon ejtet sebet. Lehet, hogy csak csekély mértékben értettünk egyet a közélet kérdéseinek megítélésében. Ahogy ő Adyról írta, én róla tudtam mindig is, hogy ő Valaki, ami ebben a senkik által determinált világban nem kevés”.

 

Vásárhelyi Mária Eörsi Istvánnal oly „sok mindenben nem értett egyet”, hogy még abban sem értett vele egyet, amiben „egyetértett” vele. Például abban, hogy Eörsi úgy „írja” Adyt „Valaki”-nek, „ahogy”-an Vásárhelyi Mária „mindig is tudta”, hogy Eörsi „Valaki”.

Hogyan „tudta” ezt „mindig is” Vásárhelyi Mária? A válasz egyszerű: sehogyan. Vásárhelyinek fogalma nincs arról, hogy ki Ady, ki Eörsi, mi a kettejük viszonya, de még azt sem tudja, hogy miről szól az az Eörsi-esszé (Ady időszerűsége), amelyről ugyebár valamicskét hallott harangozni.

„Még könnyebb volna Adynak, e nagy költőnél is nagyobb Valakinek időszerűségét innen-onnan kiemelt idézetekkel igazolni.”

Miről beszél itt Eörsi István? Hogy Ady egy Valaki?

Sose felejtem el – s amíg élek, idézni fogom valamilyen formában, valamely apropó nyomán –, amit Faragó Vilmos mondott nekem Heller Ágnesről. Előzmény: „buta ember”-nek tituláltam Hellert Faragó lakásán, „szalondebil”-nek. Azt mondja erre Faragó Vilmos: „Heller Ági, ez az okos nő, okosabb, mint mi ketten együttvéve”. Szó szerint ezt mondta. Azóta merengek rajta: (1) miként adható össze két okosság, mert a műveltség, olvasottság még csak-csak, ám az okosság hogyan, illetve (2) mivel méretik az okosság? Butasággal? Ha Faragó nem okosabb (még velem együtt sem) Heller Ágnesnél, milyen mérce alapján állítja, hogy Heller okos? Honnan veszi? Faragó honnan tudja, hogy Heller érti, helyesen érti azt, amit ő nem ért, illetve annyira semmiképpen, mint amennyire Heller? A törpe láthatja, hogy az óriás nagyobb nála, a buta viszont nem tudhatja, hogy ki okos, ki nem, s épp ezért van, hogy (általában) a buta a butát véli okosnak. Faragó honnan tudja, hogy Heller okos filozófus? Onnan, hogy nagydoktorija van? Vagy valaki mondta, hogy Heller filozófus? Ki mondta? Lukács György? Értem, viszont személyesen Faragó szerkesztette, közölte Papp Zsolt azon cikkét, melyben a szerző világosan leírja: Falus Róbert opponens (klasszikafilológus szakember) Heller disszertációját gyöngének tartotta, alkalmatlannak a doktori cím elnyerésére, ti. Falus szerint az aspiráns klasszikafilológiailag hasal, süketel, zagyvál. Mire – Papp Zsolt leírása szerint – Lukács az Akadémián megtámadta az opponenst (személyeskedve), viszont nem védte meg Heller szövegét. Legalábbis nem filozófusként. Lukács a tanítványát „védte” (sajátos módon), s nem annak tárgyi munkáját, szellemi teljesítményét. Erről tudósított 1988-ban a Faragó Vilmos által helyettes-főszerkesztett Élet és Irodalom.

Mitől filozófus Heller? Mitől „okos nő”, mitől „okos ember”?

Nincs válasz.

Mitől „Valaki” Eörsi István?

Vásárhelyinek sincs válasza. Valaki, és kész! Ő ezt mindig is tudta.

 

Mitől „Valaki” Ady Endre Eörsi szerint? Nézzük újra a konkrét a szöveget! „Még könnyebb volna Adynak, e nagy költőnél is nagyobb Valakinek időszerűségét innen-onnan kiemelt idézetekkel igazolni.”

 

Vagyis itt a „Valaki” szó semmi különöset nem jelent. Illetve azt jelenti, hogy Ady valaki. Egy illető. Személy. A szó a stílszerűség okán íratott nagy V-vel, ti. Ady művészi eszközei közé tartozott a főnevek kiemelése, pl. az „Én” szót is gyakorta írja nagybetűvel, vagyis Eörsi szövegében a „Valaki” nem egyéb, mint az Ady-Én egyszerűsített változata. Eörsi nem azt mondja, amit általában a senkik (a nagy senkik), hogy Ady egy valaki, hanem arról beszél, hogy Ady egy olyan valaki… Nos? Milyen valaki?

A „nagy költőnél is nagyobb valaki”. Világos. Csak épp nem mindenki számára. Milyen az a költő, aki még a nagy költőnél is nagyobb? Eörsi itt szemérmes, és pontosan azért, amiért szemérmetlenül, sőt gátlástalanul pökhendi például egy Faragó Vilmos, egy Vásárhelyi Mária, vagyis az olyan valaki, aki hivatottnak érzi magát a másik valaki en bloc megítélésére. Mert nem azt mondják például, hogy Heller, Eörsi valamely szövege szellemes, izgalmas stb., hanem hogy az adott személy (a maga komplexségében) „Valaki”. Az „Életmű megalkotója”, miként a nagy buták által szokás mondani tudálékosan.

 

Mondom, Eörsi ennél jóval szerényebb (nem szerénykedőbb, hanem mértéktartóbb!), Eörsi arra céloz, hogy Ady zseni (a nagynál is nagyobb költő), s hogy miért nem mondja ki? Egyszerű. Nem érzi rá magát fölkentnek. A zsenit (vö. okosság) csak a zseni ítélheti meg autentikusan. Illetve én is megítélhetem, ámde, tessék megmondani, őszintén, mi a különbség!? Köztem és a zseni között…

Lehet ellenőrizni: Eörsi könyvében kilencszer fordul elő a „zseni” szó, s mind a kilencszer képzett alakban: „zseniális”, „zsenialitás”.

Eörsi zseniális stiliszta. Mert vagy tudja, vagy „csak” érzi (teljesen mindegy), hogy a „zseniális” szót földi halandó is használhatja, míg a „zseni”-hez kizárólag úgy viszonyulhatunk, miként az istenhez: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi” (Mózes II., 20.7).

 

Én vagyok az Úr! Minden Uraknak Ura. Ezúton „büntetem” Vásárhelyi Máriát, ki Ady és Eörsi nevét „hiába fölvevé”.

 

Eörsi szerény, de nem szerénykedő, egyértelműen utal Ady zseniségére, pl. amikor – sajátos Eörsi-logikával – Hatvany Ady-bírálatát idézi. A tudós-mecénás szerint „Adyból »hiányzik a concentratio, a nagyszerű tehetség megmunkálása«. »A szerencsés genie, a goethei, minden életkorban új. Te még mindig a Vér és aranyt írod«. Erre született meg, válaszképp, a Hunn, új legenda” – írja Eörsi István.

 

Másolja ám el életét a gyönge,

Fúrja magát elélten a göröngybe,

Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.

 

Ha ki király, Sorsának a királya,

Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,

Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.

 

Mármost, ha Ady (ez a „Valaki”) azt állítja, hogy ő szarik Goethére tulajdonképpen, sőt Aranyra is, Petőfire is, pontosabban: nevezettek „megmunkálására” szarik, akkor ez, bizony, jelent valamit. Hogy mit jelent? Nyilvánvalóan nem habókos hangicsálást, hanem viszont azt jelenti, hogy a „másolás”, a „gyönge szabályokhoz” való „elélt” igazodás általában sem üdvözítő, míg itt, a „Tisza-parton” végképp nem az. És épp ezen a ponton cáfolja Eörsi, Ady (e két „Valaki”) a szimplán „valakiző” kis senkiket, a bambákat, az álom-bakókat; részint a Bayer Zsolt-féle „lótej daliás”, „zsidópüfölő, frázisgyártó hazaffyakat”, részint az Ungvári Tamásokat, Vásárhelyi Máriákat, azokat a (jórészt neofita) „kozmopolitákat”, akik most éppen polgári-piaci „göröngybe fúrják magukat elélten”. Például az eminensen „kozmopolita” Vásárhelyi Mária szerint „az elmúlt több mint másfél évtized során egyáltalán nem sikerült az emberekkel megkedveltetni a demokráciát és a szabadságot, meggyőzni őket arról, hogy ezek olyan alapvető értékei jelenlegi társadalmi berendezkedésünknek, amelyekre… büszkék lehetünk”.

 

Hogyan alapozzák a „kozmopoliták” ezt a blődséget Adyra? Ügyesen. Mint, ahogy mindent „ügyesen” csinálnak. Megcsonkítják Adyt, e roppant „Valakit”, például ennyit idéznek belőle:  „A leghatározottabban tiltakozunk ellene, hogy a kozmopolita címet lefoglaltassák a zsidókkal! Hohó! Ha a tudományos haladás, tisztult gondolkodás, modernné válásra törekvés és kultúra ... kozmopolitaság ... akkor vagyunk itt még többen kozmopoliták! ... Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázisgyártó hazaffyaknak...” (Ungvári Tamás idézete és „szerkesztése”).

 

Szegény buta Ungvári professzor a saját idézetét sem érti (hogyan értené a teljes Adyt?!), nem veszi észre, itt a költő (ez a „Valaki”) magát (mint alanyi „kozmopolitát”) megkülönbözteti a „zsidótól” mint tárgytól (s ami a zsidóra nézve nem túl hízelgő, lássuk be!), ám azért Ungvári buzgón bégeti a csonka kánont.

 

Mindenekelőtt olvassuk el az Ady-szöveg kontextusát, benne kiemelésekkel jelzem, miként mocskolja meg Ady Endrét Ungvári professzor, miután a kisgatyáját ismételten telefosta „civil kurázsival”, „kozmopolita bátorsággal”, ti. Ungvári úgy „szerkeszt”, hogy következetesen hagyja ki Ady szövegéből a klerikalizmusra vonatkozó, pejoráló megjegyzéseket: „Mit akarnak hát a zsidókkal a klerikális nacionalisták? A leghatározottabban tiltakozunk ellene, hogy a kozmopolita címet lefoglaltassák a zsidókkal! Hohó! Ha a tudományos haladás, tisztult gondolkodás, modernné válásra törekvés és kultúra kozmopolitaság a klerikális szemekben, akkor vagyunk itt még többen kozmopoliták!

Nem vagyunk talán elegen, de ha az Idő és Sors ezt a kis országot fenn akarja tartani, ha van vele valami céljuk: leszünk még nagyon sokan. Mindenesetre pedig lesz köztünk elég zsidó is, mert ez a nemes és intelligens fajta egy országban sem segítette szebben és erősebben a haladást és kultúrára térést, mint a mi országunkban.

Bömbölhet hát nyugodtan a klerikális ágyú. Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffyaknak...”.

 

Továbbá: Ungvári Tamás a „kommunizmusban” nem írta le az alábbi professzori gondolatot (talán meg sem fordult a fejében), most viszont buzgón körmöli, merthogy engedi (sőt megköveteli tőle) a mai klerikális-nacionalista kurzus: „A kommunista hatalomátvétel, az orosz megszállás, meglehet, cudarabb világot hozott ránk Horthyénál”.

Vagyis a „kommunista hatalomátvétel, az orosz megszállás” után nem félmillió, hanem annál („cudarabbul”) jóval több embert gázosítottak el Magyarországon, ráadásul fajvédő alapon (s ezt nem csak mondja valahol fecsegve a marha professzor, hanem le is írja, tegyük hozzá: ilyen mélyre még a kulákrajongó Almási sem süllyedt!), miközben Ungvári Tamás Ady szövegéből csinovnyik hazaffysággal gyomlálja ki a nacionalisták klerikalizmusára vonatkozó kitételeket, sőt még a „nacionalizmus” szót is mellőzi: „Ha a tudományos haladás, tisztult gondolkodás, modernné válásra törekvés és kultúra ... kozmopolitaság ... akkor vagyunk itt még többen kozmopoliták!”.

 

Így csak egy szarházi idézi Adyt. Ama posztmodern három „K”. Ungvári professzor kripto-klerikális-kozmopolita. Minden rezsimben gyáván, konformistán bűzlő hasmenés-lotyadék. Kérem, a mondat, mint fentebb olvasható, így hangzik eredetiben: „Ha a tudományos haladás, tisztult gondolkodás, modernné válásra törekvés és kultúra kozmopolitaság a klerikális szemekben, akkor vagyunk itt még többen kozmopoliták!”.

Kimaradt a „klerikális” szó, vagyis az egykor (a Csillagnál) bőszült ateista Király-kegyenc ma a Turulmadár püspökfalatját illeti ínyenc nyelvével. Na de, könyörgöm, ez éppen nem kozmo-polita, hanem kleriko-polita archimédeszi vágypont: mutassatok végre egy fix segget, s én kinyalom helyéből a világot!

 

Miért fogalmazok ily karcosan? Mert nem mentség, hogy „a klerikalizmus momentán nem probléma”, ugyanis ez nem igaz. A mai antiszemitizmusnak („kozmopolita”-ellenességnek) a klerikalizmus (pl. az Orbán-féle „antimetodizmus”) éppoly meghatározó mozzanata (ha nem meghatározóbb!), mint az „ázsiai lótej-hazaffyság”, vagy épp a Thürmer-szerűen idióta antikapitalizmus. És Eörsi pontosan ezért idézi csonkítatlanul az „időszerű Ady” időszerű szövegét: „Bömbölhet hát nyugodtan a klerikális ágyú. Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffyaknak...”.

Ne feledjük: ezt Eörsi 1991-ben írja, amikor a ma-klerikális Orbánék – Andrásfalvy miniszter szerint – még így rikoltoztak a parlamentben a klerikalizmus felé: „Csuhások! Térdre, imához!”.

Mármost nagyon úgy tűnik, Eörsinek van igaza, mégpedig azért, mert Ady für alle Fälle „kétfejű magyar sas”-ról beszél, azt írja: a huszadik századi Turul „egyik fejét nevezzük nacionalizmusnak, a másik fej határozottan klerikalizmus. Akármelyik fejét bíznák a kezünkre, levágnánk minden tétova, minden tusakodó lelkiismereti harc nélkül. De szívesebben a nacionalizmus fejjel bánnánk el”.

„Szívesebben”. Ám ez a szó a magyar nyelvben nem azt jelenti, hogy „csak”. Míg Ungvári professzor azért vágja ki Ady szövegéből a keresztény-turul „klerikalizmus-fejet”, hogy azt az alattvaló magyarság kozmopolitizmus-kobakja mellé illessze. Így alkot a leleményes tudós Ady „kétfejű sas”-ából duplikált fejű hungaromicsurin liberálbirkát. A nyaló-nyelvet maga növesztette hozzá egy hosszú életen át ennen professzori szájpadlása alatt. És én ezt is értem, teljesen logikus, csak azt nem értem, minek mindehhez Ady Endre. Nélküle nem gördül a félneofita hipokrízis? Nem gördül, ez is világos, miközben makacsul marad a kérdés: miért hamisítják Adyt? Érti ezt valaki? Szükségük van Adyra, mert nélküle agyilag gyönge a kriptoklerikális kozmopolitizmus, míg viszont ahhoz van erejük, leleményük, hogy „korrigálják, tökéletesítsék” Adyt.

 

Persze mindez lehet ízlés dolga. Ami bizonyos: Heller, Ungvári, Almási, Vásárhelyi, Faragó, P. Szűcs… intellektuális, morális cenkek. (Élő tanúja vagyok: Balassa Péter nem tudott akkorát rúgni P. Szűcs Juliannába, hogy az ne csókolt volna néki érte kezet reszkető térdekkel.) Tehát csupán arról beszélek, hogy Eörsi nem keverendő a hugyos kis karrieristák, fostos neofiták közé, ezért Eörsi nevét ne nagyon tessenek szennyes, liberál-turulszájakra venni! Hanem sokkal inkább gyalázni tessenek őt, primitíven piszkolni, magukhoz méltó módon; igen, mocskolni szabad, azt megengedem.

 

Vásárhely: „Ahogy [Eörsi] Adyról írta, én róla tudtam mindig is, hogy ő Valaki… ebben a senkik által determinált világban”, míg „a lakosság jelentős része… közgazdasági analfabéta, nem sajátította el a legalapvetőbb ismereteket sem ahhoz, hogy élni és boldogulni tudjon a piacgazdaság viszonyai közt”, s amely „piaci viszonyok”-ra, „jelenlegi társadalmi berendezkedésünkre… büszkék lehetünk”.

 

Már hogyne lehetnénk büszkék?! Viszont. Vásárhelyi Mária sokfejű hidra-liberalizmusának: stréber kapitalistaságának, „büszkélkedő”, sőt másokat is büszkélkedésre buzdító, primitíven piachívő kozmopolitizmusának, steinmanni demokratizmusának Adyhoz, Eörsihez nincs köze. Méghozzá lényegileg semmi köze. Hogy miért?

Erről írok legközelebb…