Hódmező Vásárhelyi

 

 

Vásárhelyi Mária szerint Eörsi István „Nem így képzelte a rendet…”.

Elhiszem. Na, de akkor hogyan?

Van válasz a kérdésre. Mindenekelőtt azt nézzük meg, maga Vásárhelyi Mária miként képzeli a rendet!  Vásárhelyi szerint akkor van rend, ha a rendes, tisztességes értelmiségiek halottakat inszinuálnak. Vagy „csak” inkriminálják őket, ezt nem tudom, mert nem ismerem Eörsi Vásárhelyről kialakított véleményét; kérdeztem itt korábban (ezen a fórumon), az író hol, mikor, mivel bántotta meg igazságtalanul pl. Vásárhelyi Máriát, nem kaptam a kérdésre választ. Vagyis nagyon valószínű: a liberális publicista blöfföl. Nem „csak” vádolja, támadja, hanem egyenesen rágalmazza a halott (védekezésképtelen) Eörsit. Hogy világos legyen, miről beszélek, nézzük a konkrét szöveget, mely eredetileg az Élet és Irodalomban jelent meg: „Van úgy, hogy egy temetésen az embernek eszébe jut a profán gondolat: milyen kár, hogy akitől búcsúzunk, nem lehet jelen [ez nem profán, hanem banális „gondolat”, szinte minden temetésen mindenkinek eszébe jut – Gy. úr]. Számomra ilyen volt Eörsi István temetése. Nem azért, mert sokan voltunk, és sok ťfontos emberŤ is megjelent, inkább azért, mert azok közül is sokan eljöttek, akiket Eörsi – sokszor igazságtalanul és durván – megbántott. Ezek közé tartozom én is [vagyis a kvázi „gyászoló” szerint „profán” dolog, szentségtörés, kegyeletgyalázás volt, hogy ő is elment Eörsi temetésére – Gy. úr]. Ám pontosan emlékszem, hogy akkor is kíváncsi voltam a véleményére, arra, amit írt, amikor érintkezésünk a köszönésre korlátozódott. Mert akkor is tudtam, hogy egy komoly és művelt intellektus, egy független elme, egy megvesztegethetetlen és a vakmerőségig bátor ember véleményét olvashatom. És ma már azt is tudom, hogy pótolhatatlan űrt hagyott maga után [a „pótolhatatlan űr” randa pleonazmus, ezt az irodalmi hetilap főszerkesztőjének mondom – Gy. úr]. És mindeközben azt is megértettem, hogy kik és miért gyűlölték őt oly nagyon. Legfőképpen azok, akiknek a véleménye nem fontos, akiknek a véleménye senkit nem érdekel [tehát, amikor Vásárhelyi és Eörsi „érintkezése” a „köszönésre korlátozódott”, Vásárhelyi vagy nem gyűlölte Eörsit, hiszen köszönt néki, vagy gyűlölte Eörsit, de nem mondta, hogy gyűlöli (für alle Fälle köszönt), mert Vásárhelyi nem a gyűlölet, hanem a „gyűlöletbeszéd” elvi ellensége – Gy. úr]. Akiknek a hatalom szélvédett árnyékából kell beszólniuk ahhoz, hogy odafigyeljenek rájuk, és akkor is csak azért, mert szavaik a hatalom üzenetét közvetítik. Szavaiknak nincs önsúlyuk [Vásárhelyi szavának van „önsúlya” (súlya nincs?), hiszen ő köszönt Eörsinek akkor is, amikor vagy gyűlölte, vagy nem – Gy. úr], és csupán miniszterelnökök háta mögül kibeszélve, a hatalom üzenetét közvetítve válik figyelemre méltóvá, amit mondanak. Nem csodálom, hogy gyűlölték [sőt nem is köszöntek néki! – Gy. úr] azt, aki egy szál egyedül állva több figyelmet tudott kivívni, mint ők a mögöttük álló teljes hatalmi gépezettel [a „hatalmi gépezet”-nek ehhez semmi köze, itt az ún. „karámok”, „aklok” birkái bégetnek, illetve különféle kennelek snaucerei vicsorognak egymásra a toportyán Eörsivel szemben – Gy. úr]. Eörsi Istvánnal nagyon sok mindenben nem értettem egyet [többször kértem (az ún. Vásárhelyi-topikban), egy ilyet mondjon a szerző, ne sokat, csak egyet – Gy. úr]. Gyakran haragudtam rá igazságtalan és feleslegesen durva véleményeiért, amelyekkel sokszor a hozzá legközelebb állókon ejtet sebet. Lehet, hogy csak csekély mértékben értettünk egyet a közélet kérdéseinek megítélésében. Ahogy ő Adyról írta, én róla tudtam mindig is, hogy ő Valaki, ami ebben a senkik által determinált világban nem kevés.”

 

Tehát Vásárhelyi Mária szerint Eörsi „Valaki”. Eddig egyetértek. Ám Vásárhelyi szerint Eörsi olyan valaki, aki „igazságtalanul és feleslegesen durván” sérteget másokat; s itt mindegy is, hogy „a hozzá legközelebb állókon”, vagy a tőle távol állókon „ejtett”-e „sebeket”, ugyanis eleve kizárt, hogy „Valaki” lehessen egy olyan ember, aki igazságtalan és fölöslegesen durva.

Eörsi igazságtalan. Ezt Vásárhelyi két ízben is fontosnak tartja hangsúlyozni: „akiket… sokszor igazságtalanul…”, „haragudtam rá igazságtalan… véleményeiért”; vagyis itt Vásárhelyi logikája úgy bicsaklik meg, hogy azonmód eltaknyol tőle a szöveg, s amely csak generális újrafogalmazással volna korrigálható, ám amennyire tudom, Vásárhelyi Máriának ezt esze ágában sincs megtenni.

Tehát, csupán költői kérdéseim lehetnek: Eörsi István mikor, hol sértett meg bárkit igazságtalanul? Helyesebb, ha így fogalmazunk: igaztalanul. Kit sértett meg Eörsi István? P. Szűcs Juliannát? Vásárhelyi Máriát? Mikor? Mivel? Miben nincs Eörsinek igaza? Például Vásárhelyi Máriával szemben? Döntő kérdés, s érdemi válasz hiányában kimondhatjuk: Vásárhelyi idézett szövege részint gyönge nyafogás, részint alattomosság.

 

Sandaság, mert az Eörsit kegyesen „levalakiző” Vásárhelyi Mária, nem sokkal az író halála után (a Mozgó Világban), már teljesen kimutatta bölcsességfogának liberálfehérjét: „súlyos gondnak tartom, hogy az értelmiség, illetve ennek a médiához hozzáférő és a médiában megjelenő része az elmúlt években nem tekintette feladatának (tisztelet a kivételnek), hogy a társadalmi progresszió élére álljon, nem tett különösebb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a társadalom megértse és elfogadja azokat a változásokat, amelyekről mindannyian tudjuk, hogy elkerülhetetlenek”.

 

Egészen bizonyos: az értelmiségnek nem az a dolga, hogy „erőfeszítéseket tegyen”. Esetleg a klotyón, merthogy ebbéli vonatkozásában az értelmiség sem kivétel természetesen. Tehát Vásárhelyi Máriának is javallom a keserűsót, patikában kapható, csikarásmentesen indítja meg az aufklérista ihletet. Szóval nem az az értelmiség feladata, hogy erőlködjék, hanem hogy gondolkodjék.

Persze nincs kétség: az értelmiségnek (mármint a valódi értelmiségnek) a társadalom „élén” a helye, de csakis akkor, ha azzal foglalkozik, ami a dolga. Például elemzéssel. Vagy például, hogy hibátlanul megfogalmazott mondatokat ír a Mozgó Világba, s nem olyanokat, amilyeneket pl. az Eörsit inkrimináló Vásárhelyi Mária: „a lakosság jelentős része… közgazdasági analfabéta, nem sajátította el a legalapvetőbb ismereteket sem ahhoz, hogy élni és boldogulni tudjon a piacgazdaság viszonyai közt”.

 

Vagyis Vásárhelyi Mária úgy akar a „társadalom”, sőt a „társadalmi progresszió élére állni”, hogy nyilvánosan minősíti analfabétának a társadalmat, a „lakosság jelentős részét”. Világos, merthogy Vásárhelyi (megejtő pleonazmussal) nem a társadalom, hanem a „progresszió” élén képzeli el a helyét: „hogy a társadalmi progresszió élére álljon”. Vagy nem? Mindenesetre nem derül ki a mondatból, hogy Vásárhelyi önostorozó-e, hitvány értelmiséginek tartja-e magát, vagy pedig a „progresszió” jobbágyának, aki arra vágyik, hogy álljon már végre az a lusta – erőfeszítéseket nem vállaló – értelmiség az élcsapat élére, és mutassa néki (ti. Vásárhelyinek) az utat! Illetve a progressziónak. Amely azonos Vásárhelyi Máriával, akkor is, ha az élenállók élén áll, akkor is, ha „csak” követi a progresszió elejét. Szerényen.

Szerintem az a legvalószínűbb, hogy Vásárhelyi Mária nem tud semmit. Esetleg közgazdasági analfabétának nevezni a lakosság jelentős részét.

Miért is mocskolódik Vásárhelyi a Mozgó Világban? Merthogy szerinte a lakosság „nem sajátította el a legalapvetőbb ismereteket sem ahhoz, hogy élni, boldogulni tudjon a piacgazdaság viszonyai közt”.

 

Nos, egészen biztos: nem a lakosság, hanem az ilyen „értelmiségi” az „analfabéta” valójában. Még a szalondebilség szintjét sem üti meg, Mikszáthot sem olvassa, mert, ha csak a Noszty fiút ismerné, tudná: egy egyszerű pipafaragóból minden különösebb közgazdasági „ismeret” nélkül lehet „kifli-király”, amennyiben van a vállalkozáshoz érzéke. S a végtelenségig sorolhatnánk a példákat, Jókaitól Cyril Abrahamig, vagyis nem kell különösebben értelmiséginek lennünk ahhoz, hogy tudjuk: a vállalkozáshoz („a piacgazdaság viszonyai közti boldoguláshoz”) csak szerencsés esetben elegendő az üzleti érzék (gátlásmentesség stb.), alapvetően tőke szükséges hozzá. Plusz némi szerencse. Na most, ezek irdatlan közhelyek, ám a „lakosság jelentős részét” leköpködő „értelmiségi” még ennyit sem tud. Ő ugyanis harcolni akar, háborúzni. A progresszió élére állni. Tudniillik ő már látja a probléma súlyát, velejét: „A legsúlyosabb problémának […] azt tartom, hogy az elmúlt több mint másfél évtized során egyáltalán nem sikerült az emberekkel megkedveltetni a demokráciát és a szabadságot, meggyőzni őket arról, hogy ezek olyan alapvető értékei jelenlegi társadalmi berendezkedésünknek, amelyekre nemcsak büszkék lehetünk, hanem amelyek megvédése elemi érdekünk”.

 

Vagyis: a szabadságot Értelmiség apánk, Progresszió anyánk hivatott „megkedveltetni” Lakosság gyermekével. Ráadásul ezt egy olyan „liberális értelmiségi” írja, aki gyakorta szerepel a médiában, vagyis akinek a hangjából, intonációiból, egyéb gesztusaiból az a szabadságtalan sorvadás, frusztráltság, bántottság, görcsös tudálékosság „jön át a képernyőn”, amely az írásaiból is kiszaglik: a többszörösen frusztrált Vásárhelyi óvó néni puszta szövegeléssel, hisztikézéssel, olykor sértő szavakkal igyekszik szabadságra nevelni az infantilis lakosságot.

 

Vásárhelyi Mária a Mozgó Világ hasábjain is toporzékol. Nem tudni, miért. Mi baja lehet? Az a bánata, hogy nem hallgat rá ez a büdös-kölök-lakosság? Vagy inkább az a baja, hogy éppen ő az, aki nem képes elsajátítani (Ancsel Éva szerint: „átsajátítani”) a szabad emberektől (az Eörsi Istvánoktól) a szabadság „tudását”? Merthogy nagyon nem szabad ember Vásárhelyi Mária, ez minden mondatából, megnyilvánulásából világosan kiderül. Szabadságot prédikál, miközben az olvasója, nézője óhatatlanul gerjed destruktív indulatra, azt mondja magamnak: ha ez a szabadság, ha ilyen a szabad ember, akkor én nem akarok szabadságot. A faszomat inkább! Rab maradok életem végéig! Nem akarom „megkedvelni” azt a szabadságot, amelyben hol egy Lovas István, hol egy Vásárhelyi Mária, hol egy Bánó András, hol egy Bayer Zsolt, hol egy Heller Ágnes, hol egy Tőkéczki László vicsorog rám szinte mindenünnen. Míg Vitányiék szerint „szélsőbalos” vagyok. Vásárhelyi szerint „közgazdasági analfabéta”.

 

Megsúgom a nagy titkot: a lakosság nem analfabéta. Pontosan tudják a tanárok is, az orvosok is, a hivatalnokok is, a nyugdíjasok is, hogy „csak annyit lehet elkölteni, amennyit megtermeltünk” stb. Tudják. Ám azt is tudják (a szociológiailag valóban analfabéta Vásárhelyivel szemben), hogy nem vállalkozhat mindenki. Egy történelemtanár, orosztanár, ápolónő, vasutas nem viheti az áldott piacra a tudását, ismereteit. Márpedig néki is élnie kell, néki is etetnie kell a gyerekeit. A lakosság ezért tartotta üdvözítőnek annakidején a „kétszer száznapos programot”, s nem azért, mert analfabéta. Tegyük hozzá: a „kétszer száznapos programot” a Mozgó Világhoz igen közel álló Vitányi Iván is megszavazta. Majd a Vitányi Ivánhoz közel álló Mozgó Világban leanalfabétázzák a népet. Merthogy nem a Vitányiék, hanem a nép fundálta ki közgazdaságilag, majd szavazta a Medgyessy-programot. Hát hogyne!

Vásárhelyiék, Buerék, Kovács Zoltánék, P. Szűcsék, Vitányiék szerint Eörsi István igazságtalan, durva, míg a „lakosság jelentős része közgazdasági analfabéta”. Okos értelmiségiek.

 

Bauer Tamás ezen nagybecsű szavakkal indokolta kilépését az SZDSZ-ből 2007-ben: „fontos politikai kérdések egész sorában vált számomra elfogadhatatlanná a jelenlegi pártvezetés álláspontja és gyakorlata. A párt vezetőit, korábbi és jelenlegi kormánytagjait súlyos felelősség terheli azért a gazdaságpolitikáért, amely az előző parlamenti ciklusban a pénzügyi csőd közelébe juttatta az országot. Magam rendszeresen szorgalmaztam ennek a politikának a megváltoztatását, de eredménytelenül. A párt vezetői mindmáig nem látják be, hogy hibáztak.”

 

Vagyis Bauer 2002 és 2007 között, öt hosszú éven át, „rendszeresen szorgalmazta” a politika „megváltoztatását”. Türelmes fazon. Noha már 2002-ben jeleznie kellett volna (nyílt oppozícióval, kilépéssel, ezzel-azzal), hogy a Medgyessy-program révén alapvetően és évtizedekre szóló hatással lett „elkúrva” (így is mondják még: „kényszerpályára állítva”) a nemzeti gazdaságpolitika. Kérem, a „kétszer száznapos programot” nemcsak a Fidesz, nemcsak az SZDSZ parlamenti frakciója szavazta meg (két kézzel), hanem – ami a dolog politikai, illetve a Vásárhelyi által reklamált aufklérista részét illeti – megszavazta a SZDSZ elnökségének azon tagja is, akit ugyebár Bauer Tamásnak hívnak. Az pedig, hogy ő (esetleg) mit morgolódott, mit nem, sub rosa, a „páholyon” belül, teljességgel érdektelen. Ugyanis Vásárhelyi Mária azt a „buta népet” (©Faragó) átkozza (Vitányi Mozgó Világában!), amely „nem sajátította el a legalapvetőbb ismereteket sem ahhoz, hogy élni és boldogulni tudjon a piacgazdaság viszonyai között”.

Jó, de hogyan sajátíthatta volna el, amikor Vásárhelyi Mária sem szólt, Bauer Tamás sem szólt, hogy hát cseréptörés van, gyerekek, az SZDSZ-frakció baromságot szavazott meg a parlamentben?! Egyöntetűen. Bauerék politikai fölhatalmazásával! Hogy viszont maga Bauer házon belül vitázgatott is egy kicsikét, tyütyüm-pütyüm? Először is, ez bizonyítatlan (könnyen elképzelhető, hogy Bauer is csak utólag nagyokos), de ha vitázott is, ki tudott róla?! Márpedig a demokráciában illenék nyilvánosan (s nem kamarilla-sundám-bundám) állást foglalni, általában is, de a legönsúlyosabb nemzeti sorskérdésekről mindenképp. Vagy ha nem, ha a Demokratikus Charta ennél lazábban („testre szabottabban”) értelmezi a demokráciát (annak alapkritériumait, pl. a nyilvánosságot), akkor viszont illenék utólag kisebb hanggal nyegléskedni, analfabétázni (Vásárhelyi), bunkózni (Almási), butázni („plebejus” Faragó), parasztozni (Heller), alattvalózni (Kertész)!

 

Mindez persze nem Medgyessy Péter mentegetése részemről, ti. nem hiszem el, amit Medgyessy állít: szerinte, ha nem puccsolják meg őt 2004-ben, az általa vezetett gazdaság „simán kitermelte volna” a szociális program költségeit. Biztos, hogy nem így van. Ha Medgyessy marad, akkor is nagyjából itt tartanánk. Se lejjebb, se följebb. Vagyis a tény az érdekes: Vásárhelyi Mária egyetlen cikket sem írt a „közgazdasági analfabéták” fölvilágosítására, illetve nem lépett át Dávid Ibolya pártjába 2002-ben (mint tudjuk: csak az MDF szavazott Medgyessyék, Vásárhelyiék, Bauerék ellen). Ez tény. Vagyis, amit Vásárhelyi ír: gyönge hazugság. Álentellektüel peckeskedés.

 

Ismétlem: nem Medgyessy apoteózisát zengem, de nem is kárhoztatom a „túlköltekezést”. Sose felejtem el, Vitányi Iván mily sodrón plebejus átéléssel (most már inkább így írom: „átéléssel”) szavalta annakidején Veres Péter költeményét:

 

Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom,

Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje,

vagy legyél csak gyom.

 

Nézd a tarackot,

nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz,

hiába perzselik azt fönt, s hiába vagdalják alant.

Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt,

pedig azalatt, ott lenne a mélyben ágakat ereszt,

acélhegyű gyökerével bejárja a sívó homokot, a

zörgő kavicsot;

a sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt,

szorgosan furkál, terjed, telepít,

s mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak,

ő vígan zöldell újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak.

 

Vagy nézd a perjét,

hiába fordítja ki eke, hiába tépi szét a

kegyetlen borona,

ahová kerül, ott ragad, gyökerei mindjárt új szálakat eresztenek,

lekötnek, tanyát vernek,

s holnap a gazda szemébe nevetnek.

 

Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom,

ha nem lehettél benne szálfa, legyél csak cserje, vagy

legyél csak gyom.

 

Nézd csak a tippant,

a szikes puszták apró bokrait.

Nyár végén kiégnek

s még torsaikat is porrá veri ezernyi birkaláb.

Tavasszal mégis kibújnak,

s pici magvaikkal telt zászlóikat vígan lengetik a sovány

pusztai szelek.

 

Vagy nézd a sziksalátát,

a lekaszált ájult füvei közül kiugrik hirtelen,

s ehetetlen kórójának örök lila virágával

fenn tarja az életet a halott mezők felett

 

Nézd a töviseket is:

a gyengén szúrót, a cigánymogyorót,

a gerlicetövist és az ördögszekeret.

 

Nézd a messze viruló bogáncsot s a ravaszul lapuló

királydinnyét.

Hiába írtja ezeket csőszök, kerülők serege,

hiába röpködnek bennük írott parancsok,

nem engednek, újra és ezerszer újra visszajönnek

– és szúrnak, mert egyebet nem tehetnek.

 

Szúrj hát te is, de ne engedd ezt a földet, magyarom,

ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje,

vagy legyél csak gyom.

 

S hogyha nem élhetsz magadnak,

virágod legyen mérges, mint a kutyatej,

ágaid legyenek tüskések, mint a vadrózsa,

legyenek görbék, mint a galagonya,

gyümölcsöd legyen fanyar, mint a vadkökény,

vagy legyen keserű, mint a farkasalma, –

csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.

 

Ez a föld a tiéd, tartsd hát meg magadnak, magyarom,

ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.

 

 

Ezt Ady – még személyesebben – így fogalmazza:

 

Ügyes kellner-had famulusa tán?

Éhes szemben vörös, vadító posztó?

Legyek neves hős kis kenyércsatán?

Fussak kegyért én, született kegyosztó?

Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,

Úri dölyffel megállni, mosolyogni,

Míg tovább táncol kacsintva, híva

A Siker, ez a nagy hisztérika.

Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.

Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm.

 

József Attila pedig így:

 

Im itt a szenvedés belül,

ám ott kívül a magyarázat.

Sebed a világ – ég, hevül

s te lelkedet érzed, a lázat.

Rab vagy, amíg a szíved lázad –

úgy szabadulsz, ha kényedül

nem raksz magadnak olyan házat,

melybe háziúr települ.

 

Márpedig a Heller Ágnesek, Vásárhelyi Máriák, Vitányi Ivánok… olyan „házakat”, ideológiai-lelki aklokat „raknak”, építenek „maguknak”, melyek kizárólag a privát kényüket szolgálják (semmi egyébre nem valók), így aztán Vásárhelyiék rikkangathatnak bármily nagyokat és liberálisakat a szabadságról, igazán szabadok nem lehetnek.

 

Íme, Vásárhelyi Mária sem egyéb, mint Lázár János, Matolcsy György, Zsiga Marcell, Pintér Sándor, illetve a kenyeres-talpas (hótalpas) Tállai András ideológusa, apo-teológusa, noha ő konyhakertről (még?) nem hadovál, az ő intellektuális röpte ennél azért magasabb, jóval magasztosabb: az „analfabéta lakosság” „sajátítsa el a legalapvetőbb ismereteket ahhoz, hogy élni és boldogulni tudjon a piacgazdaság viszonyai között”. Ez hát a hódmező-vásárhelyi gondolat. Mert Lázár (Pintér) és Vásárhelyi szerint, aki nem képes a „piacon” érvényesülni, aki nem tudja, hogyan lehet 47.000 forintból olyan kecskefarmot telepíteni, amely ellátja a családot hússal, tejjel, mézzel, Kánaánnal (plusz a kiskerti kalarábé), az kéremszépen dögöljön éhen. Illetve a széphumanista Vásárhelyi szerint azért éhen ne dögöljön a proli, hanem viszont „sajátítsa el a legalapvetőbb ismereteket ahhoz, hogy élni és boldogulni tudjon a piacgazdaság viszonyai között”.

Lefordítom ortodox és unortodox, globalista és nemzeti liberálisról magyarra: a lakosság vásároljon kecskét! 47.000 forintból. Amihez persze Vásárhelyi és Pintér ideológiai kereszteződése szükséges, s amely progresszív-értelmiségi micsurin-öszvér magyarázza el majd az „analfabéta” társadalomnak (akár a Közgázon is), hogy miként lehet majd megfejni az Unión kívül azt a kecskét, ami nincs. Az ideális megoldás persze az volna, ha Vásárhelyi már most megfejhetné Tállai államtitkárt, valahogyan, nem tudom, hogyan, fejhetné mondjuk klasszikus módon, a tőgyét húzogatva, hátha praktikusan is kijön belőle valami, s nemcsak a már ismert ortodox-unortodox elméletiség. (P. Szűcs Julianna pedig húzogassa Faragó Vilmosét! És ne a kecskéjét, ugyanis a kecske nem több ilyen értelemben, mint a helleri, filozófus-közelben szocializálódott, röstelkedő háziállat. Tehát ne frusztráljuk a már amúgy is szégyenlős kecskét balliberális húzogatással, épp elég most szerencsétlennek a szabadságharcosan belügyi approximáció is!)

 

Vásárhelyi Mária szerint az „elmúlt több mint másfél évtized során egyáltalán nem sikerült az emberekkel megkedveltetni a demokráciát és a szabadságot, meggyőzni őket arról, hogy ezek olyan alapvető értékei jelenlegi társadalmi berendezkedésünknek, amelyekre… büszkék lehetünk”.

Mire a „közgazdasági analfabéta” orvos, irodalomtanár, autószerelő, nyugdíjas kohász… megkérdi (magában): milyen piaci szabadság, milyen „demokratikus érték” az, melynek értékes körülményi közt folyamatosan kell rettegnem attól (ámde csakis büszkén), hogy odavész a megtakarított pénzem? Például. Tessék nekem elhinni: minden orvos, tanár, autószerelő, nyugdíjas… pontosan érti, tudja: „ilyen a világ”, vannak benne válságok, nehéz időszakok stb. Ezt tudjuk. És azt is tudjuk, hogy a jómódú (a „piaci viszonyok” között könnyen boldoguló) emberek jelentős része valójában tehetségtelen. Vagy nem?

Ha nem, akkor fölteszem a kérdést: Vásárhelyi tehetséges stiliszta? Jómagam nemigen mondanám rá, hogy az. Matolcsy, Orbán, Lázár tehetséges politikusok? Azok. Relatíve. Itthon nagyokat villannak, ám ahol valójában helyt kéne állniuk (pl. „a nemzet érdekében”), már csak nyüszíteni képesek. Harcos ijedtükben, a páneurópai stílus láttán. Bámulják, mint narancsos Navracsics a tulipános muffot. Egyetlen épkézláb gondolatuk, reflexiójuk nincs. Na most, az „analfabéta” lakosság „csupán” érzi mindezt (pontosan érzi!), míg én be is tudom bizonyítani. Vásárhelyi, Heller, Almási, Lázár, Zsiga Marcell… bármely mondatához (és ezt most minden túlzás nélkül mondom: bármelyikhez!) nyúlunk, világossá válik: nem értenek ahhoz a diszciplínához, amiből élnek. Pro forma. Ugyanis de facto a gátlástalanságuk, arcátlanságuk révén gazdagodnak és dicsőülnek. Nagyon sokan. Vagyis: mire akarnak ők megtanítani bennünket? Hogy miként lehet hereként megélni a „piacon” (pl. állami megrendelésekből)? Nem nagy tudomány ez, gyerekek, ráadásul – paradoxmód – tanulhatatlan, a gátlástalanságra születni kell.

 

Ezt példázza Heller, P. Szűcs, Almási, Vitányi, Vásárhelyi… élete pró, s ezt példázza Eörsi attitűdje kontra. És pontosan ezért nem tudta Vásárhelyi Eörsit lenyelni, se kiköpni az Élet és Irodalomban.

Már, hogy ez némi reménnyel tölthet el bennünket? Ha lenyelni nem is, de kiköpni sem lehet Eörsi Istvánt? Az a válaszom erre: semmi ok a reménykedésre. Mert Vásárhelyi Máriával sem a szíve (még kevésbé az esze), hanem a szimpla sznobériája íratta: „Lehet, hogy csak csekély mértékben értettünk egyet a közélet kérdéseinek megítélésében. Ahogy ő Adyról írta, én róla tudtam mindig is, hogy ő Valaki, ami ebben a senkik által determinált világban nem kevés.”

 

„Valaki”-nek lenni még a „Valakik” által determinált világban sem kevés. Sőt! És amíg ezt a valaki nem tudja, csak fecseghet szánalmasan a „Valakik”-ről.

Nincs igazam? Ha nincs, akkor tessék megmondani: Vásárhelyi Mária miért toszigálja ma is harmadosztályú cinikusok (a Bauer Tamások, Gyurcsány Ferencek) üzleti-politikai szekerét? Miért? Megmondom: mert Vásárhelyi ma is „csak csekély mértékben ért egyet” a „Valaki”-vel. Értem, de melyik az a „mérték”? Tessék megmondani! Konkrétan! Eörsi mindig egyértelműen, világosan, szabatosan fogalmazott. Még elméleti kérdésekben is. Egyébként Eörsi éppen ezért szabad ember. Nem csupán egy vacak kis liberális jobbágy, hanem valóban szabad! Persze nagyjából ezt pedzegeti Vásárhelyi Mária is, csak éppen semmit nem ért abból, amit pedzeget, s pontosan ezért kényszerül a konkrét (mindennapi, közéleti) kérdésekben is elvi sumákolásra, szellemi maszatolásra. Egyetlen karakteres mondata nincs. Így hát olykor rendesen félreértik barátok, ellenségek egyaránt, s aztán magyarázkodhat hevesen, mint tette azt például az Élet és Irodalomban annakidején: „A történet előzménye – mint azt már megírtam (Kinek a szégyene?, ÉS, 2000. ápr. 7.) – egy 1999 őszén rendezett sajtóreggeliig nyúlik vissza, amelyen külföldi újságírókkal beszélgettünk a hazai médiahelyzetről. Szó esett többek között [egy] 1998 decemberében a Napi Magyarországban megjelent vezércikkről [...] Az írás egy metaforára épült, amelyben a szerző engem a krokodilok csoportjához sorol, megjegyezve, hogy a krokodilbőr bírja a kiképzést. Cipőt csinálnak belőle. A sajtóbeszélgetésen részt vett egy holland újságírónő, aki néhány hónappal később, rosszul emlékezve az általam elmondottakra, saját lapjában azt írta, hogy a kormány közeli lap szerint ťegy baloldali médiaszociológus bőréből lámpaernyőt kellene készíteniŤ. A cikk megjelenése után a Napi Magyarország újságírója kiderítette, hogy én volnék a baloldali médiaszociológus, felhívott, és én elmondtam neki, hogy az ominózus reggelin nem a holland újságírónő által írottakat mondtam, hanem szó szerint idéztem a Napi Magyarország vezércikkét”.

 

Ugye?! Vásárhelyi egy nem „közgazdasági analfabéta”. Hanem irodalmi analfabéta. „Sajtóreggelin” arról beszél holland újságíróknak, hogy őt itthon (Ungárijában) a „krokodilok családjába sorolták”. Már ami a „hazai médiahelyzetet” illeti. Konkrétan. Aztán csodálkozik, hogy a boldogtalan burkusalföldi halandó egyetlen kukkot nem ért az egészből, s (amúgy logikusan) nem cipőre, hanem lámpaburára gondol, ha midőn mediterrán-trópusi hüllőkről regélnek néki ezek a furcsa, kontinentálisan gulasch-tsardasch-tschikosch-krokrodillusch népek a puszta-bukareschti sajtóreggelin.

Olvassuk csak gyorsan, mit is ír e torkos (reggeliző) liberó-Matild Eörsi Istvánról: „haragudtam rá igazságtalan és feleslegesen durva véleményeiért… csak csekély mértékben értettünk egyet”.

 

Miben, aranyoskám, miben nem értettetek ti egyet?! Ahhoz, hogy nem érthess egyet Eörsivel, először értened kell a manust! Ez a sorrend.

Haragudtál rá. Nem értettél vele egyet. Biztos ez? Hát hiszen még a bura és bakancs között sem tudsz különbséget tenni stilárisan, miért épp az Eörsit értenéd?!

 

Szerintem fontos kérdések ezek. Hogy miért? Erről írok legközelebb. Ha addig közbe nem jön valami. Mondjuk, egy még ennél is izgalmasabb történelemfilozófiai téma. Például Aczél Endre (szintén liberál-zenész) Orbán-Kádár analógiája. Majd meglátjuk…