Első nekifutásra, a teljesség igénye nélkül: az Éjjeli őrjárat volt az a műsor, amelyben Latinovits Zoltánról emlékezett meg egykor hozzá közelállóként Keleti Éva, szakértőként Kelecsényi László, továbbá Szentgyörgyi Albertről mások mellett Härtlein Károly és Dudits Dénes beszélgetett, a magyar közélet neuralgikusnak is mondható témái és személyiségei közül például Károlyi Mihályról folytatott nagyon érdekes, konstruktívnak mondható beszélgetést Hajdú Tibor, Tőkéczki László, Ifj. Bertényi Iván és Zeidler Miklós, Wass Albertről Takaró Mihály... (sajnos a többiekre nem emlékszem), a magyar film helyzetéről Andy Vajna, Pataki Ági és Mundruczó Kornél, a mai magyar zenei életről pedig Szinetár Miklós, Ókovács Szilveszter, Szikora János folytatott nagyon nyílt, őszinte hangvételű véleménycserét. A mai közélet neves személyiségeit bemutató részében vendég volt többek között Roska Tamás, Freund Tamás (ő valósággal hüledezett Alinda egyes kérdésein, hogy honnan ennyire jól informált vele kapcsolatban), Zorán, Kulka János, Pesty László. Valószínűleg részben az utóbbi két vendégszereplő hatására is írhatta a műsorról Stumpf András a Heti Válaszban a következőket: "Aki propagandistaként érzi jól magát, készítsen propagandát. Azt is lehet művészi szinten, szükség is van rá egy demokráciában - a pártok, pártorgánumok környékén. A közszolgálatban más a feladat. Ott nem lehet kérdés, ki balos, ki jobbos, mondjuk egy vitaműsor esetében. Az lehet a kérdés, ért-e az adott témához, van-e releváns mondandója. Ebből a szempontból Veiszer Alinda műsora a Duna 2-n például kifejezetten közszolgálati, múlt héten is remekül, sokoldalúan dolgozták fel a Károlyi-jelenséget, például." A felidézett tények tükrében bármilyen egyoldalú politikai beállítottságot, kivált elfogultságot felróni a műsorkészítésben (amire informálisan lehetett utalásokat hallani) kimeríti az abszurd kategóriáját. A műsorról igen sok egyértelműen kedvező vélemény olvasható Alinda facebookján: http://www.facebook.com/veiszeralinda
Számomra ezek közül a szomszédos országokból érkező egyes vélemények jelentették a legkellemesebb meglepetést. Tapasztalatból tudom, hogy közöttük sok olyan ember él, akinek van valamilyen kötődése a magyar kultúrához, szívesen tájékozódik is, de ehhez először is egy olyan közvetítő közegre, „nyelvre” van szüksége, amely az ő szintjének és érdeklődésének megfelel. Ezek a reakciók egyértelmű visszajelzések voltak arra vonatkozóan, hogy itt mintegy megtört a jég. Hogy ezek után éppen az Éjjeli őrjárat nem fért bele a DunaWorld műsorkészítési koncepciójába?