Kanalas Dzsoki
2012.02.06
|
|
0 0
13
|
[1999] Augusztus elsejéig jelentkezhetnek a Pénzügyminisztériumnál (PM) azok, akiknek 1924-ben kibocsátott és eddig vissza nem fizetett úgynevezett népszövetségi államkötvény van a tulajdonukban - legalábbis ha precedensnek tekinthető a Fővárosi Bíróság e tárgyban nemrég kihirdetett jogerős ítélete. A döntés úgy szól, hogy egy népszövetségi kötvény tulajdonosának ezer svájci franknak - a kötvény névértékének - megfelelő összeg jár (a bíróság kimondta azt is, hogy ezek a követelések az idén augusztus első napján évülnek el). Az ítélet szerint a szóban forgó kötvénytartozást az állam 1947-ben elismerte, s ez a kötelezettség ma is él. A PM-ben egyelőre nem nyilatkoznak, hogy összesen mennyi kifizetetlen népszövetségi kötvényt tartanak számon az országban. A régi államkötvények hazai tulajdonosai egyébként sokáig azért nem próbálkoztak követelésük érvényesítésével, mert 1948-ban Dobi István miniszterelnök rendeletben tiltotta meg, hogy a forint 1946. augusztusi kibocsátása előtti államkötvények ellenértékét bárki bírói úton követelhesse, s a rendeletet csak 1987-ben törölték el (HVG, 1998. május 16.). Ugyanakkor az állam (jelenleg az Államadósság-kezelő Központ) 1968 óta évente törleszt a hajdani népszövetségi kötvények amerikai és angol tulajdonosainak. A közeljövőben újabb perekre számíthat az állam a Budapest Székesfőváros által 1914-ben koronából, márkából, font sterlingből és holland forintból álló valutakosárban kibocsátott kötvények tulajdonosai részéről.
Már csak ezért is mindegy, hogy most mit mondanak egy-egy követelésről (Pécs-Suez, manyup, stb.)
|
Előzmény: Tahó Süsü (5)
|
|