Munka-megkülönböztetők

 

 

Gyurica úr válasz | 2012.02.02 11:59:23 © (188)

… az a gondolkodó, aki a lényegesre figyel, legföljebb reprográfus lehet. Esetleg filozófiatörténész. Mert valódi filozófiát, különösen eredeti filozófiát csak „lényegtelen” (értsd: a mások által elmellőzött, mellékesnek gondolt, másod-, harmadrangúnak vélt) mozzanatokból lehet alkotni, s még így is fönnáll a veszély, hogy a tudós – emberi esendőség, óvatlanság okán – fölfedezi a langyos vizet. A csőben a lyukat.

©

 

Heller Ágnes írja a Filozófiám története című könyvében (A mindennapi élet című „filozófiai” alkotása kapcsán): az a „közvetítő szféra”, „amelyet magán- és magáértvaló szférának nevezek, többek között a munka világa, amennyiben intézményesedik, továbbá a politika, jog és vallás, mint intézmény világa. Érdekesnek tartom, hogy a munka fejezetben megkülönböztettem a munkát mint ťlabourtŤ a munkától mint ťworktőlŤ – elidegenedett, nem elidegenedett munka – bár akkor nem ismertem Hannah Arendt művét, lehet, hogy még meg sem jelent (87. oldal)”.

 

Heller A mindennapi élet című könyvét 1966-67-ben írta. Állítólag. Ő legalábbis így emlékszik rá. Fogadjuk el! A könyv megjelent: 1970-ben. A Filozófiám története pedig 2009-ben. Ezt viszont Heller fogadja el, ez ugyanis tény (a „tény’ szót én mindig a „tény” szó értelmében használom).

Tehát. (1) Nagyfokú tiszteletlenség az olvasóval szemben nem utánanézni annak, amiről beszél a nagyfokún antikommunista filozófus (írom könyv, ahogy jön), illetve (2) Hannah Arendt műve 1958-ban, tehát nem Krisztus, hanem Názáreti Heller (Szent-Péter-Ágnes) előtt 12 (illetve 51) esztendővel jelent meg (vesd össze). Például. Ilyesmikre gondolok, amikor azt mondom, hogy az originális Heller föltalálta a bölcseleti csőben az elidegenült lukat, miként tette azt a másik nagy (ámerikai) antikommunista filocunci (nevezett Hannah Arendt) is a „labour” és „work” fogalmak von Kitchen-work aus tudósi megkülönböztetésével.

Marx doktor írja: „Az áruban tartalmazott munka e kettős jellegét először én [kiemelés – Gy. úr] mutattam ki bírálólag”.

Na most, vagy megcáfolja Marxot cuncika filozofka, bebizonyítja, hogy nem a mocskospiszkos komonista Főgonosz, hanem ő mutatta ki először a „work” és a „labour” közötti különbséget (s „lehet, hogy Hannah Arendt művét” is megelőzve), vagy pediglen az a helyzet, hogy újfent röhejessé válik az okos cunkcika néni. Ismételten és nagyon! Mégpedig Hannah Arendt-nel, Ungvári Tamással, Kőbányai Jánossal, Faragó Vilmossal, Almási Miklóssal s a többi antikomenista liberáltovarissal együtt.

 

Faragó Vilmosnak külön: dicső dolog ám hatalmasat köpni visszafelé, illetve gyáván, szolgalélekkel fölnyalni mindazt, amit egy sokköpönyegű hatalmi tényező (főszerkesztő) kihörög magából, nem vitatom: férfias kiállás ez, ti. mi másért is öregedne meg az ember, minthogy nyüves pondróként lapuljon szét egy szerkesztőségi iroda padlószőnyegén, mindezt én híven respektálom, nem szólva arról, hogy Heller valóban „okosabb, mint mi ketten együttvéve”, miközben váltig állítom: olvasni sem szégyen! Ha pedig olvasna is Faragó Vilmos, nemcsak neofita szerkesztőasszonyok kihabzott nyálát nyalogatná boldog-engedelmesen, akkor – gondolom – el tudná magyarázni (mondjuk, akár itt is, ezen a fórumon), mi bizonyítja, hogy Marx téved, amikor (a „work” és „labour”, illetve az értéktöbblet és a profitráta közti különbséget boncolgatva) megállapítja: „X tőkés nemcsak a saját üzeme munkásainak termelékenységéből húz hasznot, hanem az idegen üzemek munkásaiéból is” (vö. Az értéktöbblet átváltozása profittá).

Egyszerű a képlet: vagy igaza van Marxnak, vagy nincs. Ha nincs igaza, bebizonyítandó: nincs igaza. Ez is egyszerű! Továbbá, bizonyítandó: nem Marx, hanem Heller „work-labour” angolnyelv-filozofikus elmélete ad megfelelő választ a fölvetődött filozófiai kérdésre. Illetve talán előtte Arendt. Vagy talán nem. Na most, ha (netán) igaza van Marxnak, akkor: vagy az bizonyítandó, hogy Heller (s talán előtte Arendt, talán nem) „work-labour” angolnyelv-filozofikus tézise bolgár törzsanyagát képezi A tőkének (sportnyelven szólva: Marx plagizált, Hellertől lopott), vagy az bizonyítandó, hogy nem Marx olvasta Hellert, hanem Heller olvasta Arendt-t (vagy nem), s hogy Hellerék ezért látnak Marxnál jóval távolabb történelemben, ezért hatolnak mélyebbre a „munka világának” mint „közvetítő szférának” megismerésében, leírásában.

Továbbá: bizonyításra szorul, hogy e „közvetítő szférásdi”, „work-labourosdi” nem Hegellel kezdődik a filozófiában, illetve hogy nem a marxi disztinkcióval folytatódik, s amely filozófiai különbségtétel nem egyéb, mint az „elidegenedés” (annak akár hegeli, akár egzisztencialista fölfogása), illetve az „eltárgyaisodás” fogalmainak bölcseleti megkülönböztetése. És mondottam én ezt ily nyakatekerten a pontosság okán. Vagyis arról van szó, hogy Marx nem véletlenül tesz különbséget (a „munka világát” elemezvén) az „elidegenedés” és az „eltárgyiasodás” fogalmak között.

Ha pedig Faragó Vilmos valódi értelmiségi, akkor nem lapít. Hanem bizonyít. Bebizonyítja, hogy amit Marx a Kommunista kiáltványban, a Grundrissében, A tőkében, A politikai gazdaságtan bírálatához című írásában (és még sok helyütt) megfogalmaz, az hamis, torz, téves, illetve hiányos, csak féligazságot, „relatív igazságot” tartalmaz – vagy még azt sem. Tessék bizonyítani: a problémát valójában Heller Ágnes („ez az okos nő”) oldja meg (és vagy Arendt nyomán vagy nem), mégpedig egy puszta közléssel: az angolban mást jelent(het) a „work”, mint a „labour”. Merthogy ilyen egyszerű a kérdés. Ráadásul Heller Ágnes jóval okosabb, mint Faragó Vilmos, Marx Károly és jómagam együttvéve. Hát igen, kedves Faragó elvtárs (exelvtárs), Marx mégiscsak közénk tartozik (Heller Ágnes okosságával szemben!), ugyanis a Grundrisse tanúsága szerint a tőkés gazdagság működését „az idegen munkaidő ellopása” garantálja, és amely „lopás” lényegileg „nyomorúságos alapzat”. Ráadásul nem (csak) morálisan nyomorúságos, hanem (elsősorban) logikailag. És amely tézist Marx ugye bizonyíthatja hosszan, kimerítőn (szerintem meggyőzően), nincs jelentősége, ugyanis Vajdáék, Hellerék, Faragóék szerint Marx tétele hamis. Hogy miért? Mert a tőke nem lopás! Nem és nem! Ennyi a válasz. Jó, ám, ha nem lopás, akkor micsoda? Hát mi volna egyéb, mint az, hogy Marx maga a történelmi „Gonosz” (Leninről már nem is szólva), Marx a „perverz ész” megtestesítője. Világos, de mi bizonyítja mindezt? Az bizonyítja, hogy a „labour” mást jelent, mint a „work”. Az egyik az „elidegenedett”, a másik a „nem elidegenedett munka”. (Okos néni.)

 

Marx szerint „Mihelyt a munka közvetlen formában többé nem a gazdagság nagy forrása, [úgy] a munkaidő többé nem mértéke, és szükségképp nem mértéke a gazdagságnak, és ezért a csereérték [sem] a használati értéknek”.

Kérdezem Faragó Vilmostól, s azért tőle, mert ő még P. Szűcs Juliannánál is elvhűbb „marxista” elvtárs volt annakidején (akkor persze, amikor még a markcizmusból jött a nagy bóni), kérdezem: mi tesz hozzá (Marxhoz) az okos Heller Ágnes, a filozófuszseni? Mit vesz el belőle? Heller: „Megkülönböztettem a munkát mint ťlabourtŤ a munkától mint ťworktőlŤ – elidegenedett, nem elidegenedett munka”.

Hadd kérdezzem meg: mit bizonyít ez a szöveg? Hogy Hegelnek van igaza (Marxszal szemben), hogy értelmetlenség az „eltárgyiasodás” fogalma? Ha ezt jelenti az idézett mondat, akkor miért nem erről beszél az „okos nő”? Netán az egzisztencialistáknak volna igazuk, szemben Hegellel is, Marxszal is? Például, ahogyan Camus fogalmaz: „a dialektika csak nihilisztikus lehet”. Jó. Akkor viszont – kérdem én Faragó (ex)elvtárstól – az „okos nő” vajon miért nem Camus-re, Sartre-ra, Beauvoire-ra hivatkozik, s mért’ inkább arra a nagy semmire (sem nem butaságra, sem nem okosságra), melyet vagy a saját, vagy a nem saját (arendt-i) kútfejéből bizergélt elő „nagyszerű antikommunista” tikmonyának kotlása közben? Ezt tessék nekem megmondani! Nem azt, hogy jaj, milyen „okos” „ez a nő” (ezt tudjuk, nagyon okos!), hanem hogy konkrétan miben áll az okossága!? Tárgyilag.

 

Heller Ágnes: „bár akkor nem ismertem Hannah Arendt művét, lehet, hogy még meg sem jelent”.

 

Almási Miklós: „Heller Ági győz a korszellem felett, mert mindig valami senki által nem gondolt probléma nyomába ered”.

Hát, nem tudom. Talán nem volna muszáj mindig ezt tennie. Olykor éppen elegendő volna mások (már létező) szövegeinek (de legalább azok keletkezési dátumainak) nyomába eredni. Igaz, Heller Ági akkor sem győzne a korszellem fölött, viszont Heller Áginak nem is a győzés a dolga. Hanem például, hogy néha próbáljon meg ne túl mosolyogtatóvá és szánalmassá válni a közéletben.

 

Kiss Endre: „Messzemenőkig elismeréssel adózva Heller Ágnes Nietzsche-elemzéseinek, a Parsifal konkrét kérdésében nem osztjuk szellemes és eredeti koncepciójának lényegét (a személyiségetika vonatkozásában azért, mert abban, amit a személyiségetika ťszubsztantívŤ meghatározásának nevez, nem jelennek meg Nietzsche legmélyebb törekvései).”

Kiss Endre tehát nem osztja annak lényegét, ami szellemes és eredeti. És miért is nem?! Merthogy Kiss Endre már egészen hülye volna? Nem ismerem Kiss Endrét, ámde ismerem az embereket – általában. Ezért merem kijelenteni expressis verbis: Kiss Endre nem hülye. Hanem (ő is) nyálgép. Vagyis amit „messzemenőkig elismeréssel adózva” ír, Papp Zsolt megfogalmazásában így hangzik: „Falus: Heller vulgarizál, elnagyol, általánosít, kitalál. Fiúszerelmet, éthoszt, irodalmat. Ez tény. Eljárása Páris ítéletének paródiája. Ez tény. Eljárása szánakozó mosolyt vált ki. Ez tény”.

Mutatis mutandis: Heller originalitásában „nem jelennek meg Nietzsche legmélyebb törekvései”. Ami jelentheti azt is, hogy Heller Übernietzsche s jelentheti azt is, hogy Heller Unterblaustrumpf. Nos, melyik? Kiss Endre szerint eredeti a koncepciója. Almási szerint „originális” a „kilátói magassága”.

Persze Heller itt már valóban eredeti (senkinek nem jutna eszébe, hogy ilyesmire vetemedjék, talán még P. Szűcs Juliannának sem!), ámde csakis akkor lehetne az ötlet legitim módon botrányos, merész stb., ha legalább azt tudná a filozófus (s legalább a saját originális filozófiájáról), hogy mikor jelent meg Hannah Arendt-nek az a könyve, amely ilyenformán vagy „törzsanyag”, vagy nem. Yoko és Lennon dalai érvényesek. Ezért ők nem váltak szánalmasakká. Náluk a botrány nem öncél, nem planta, nem pótszer, míg Heller exhibicionizmusa, túl azon, hogy gusztustalan, túl azon, hogy originális törzsanyag, nem több, mint egy kóros önbecsüléshiányban szenvedő kisember szánalmas erőlködése. Megjegyzem (bár nem tartozik szorosan ide), nem férfi az, aki (bármi módon) részt vesz mások önmegalázásában.

 

Falus Róbert szerint Heller kitalál. Homéroszi fiúszerelmet. Kiss Endre szerint Heller Ágnes Nietzsche-kitalációja „szellemes és eredeti”, csak éppen nem „osztható koncepció”. És hogy miként lehet szellemes, amivel nem érthetünk egyet? Erre Kiss Endre erre nem ad választ. Nem baj, majd én megmondom: azért nem értünk egyet a „koncepcióval”, mert a „koncepció” nem koncepció. Heller szövegelésének nincs köze sem a reálvalósághoz, sem a fantáziavalósághoz. A primitív ésszel előgyötört primitív kitaláció nem válik szellemessé attól, hogy hol Homérosz, hol Shakespeare, hol Nietzsche szövegeit használva gerjeszt valami gyöngécske műbalhét a „filozófus”.

Azért nevezem Hellert primitívnek, mert pl. akkor is szellemesnek, eredetinek igyekezett mutatkozni a tévében, amikor így nyilatkozott: „Ha föl tudná mutatni mondjuk Csurka, hogy nagyszerű Shakespeare-t rendezett, más lenne az álláspontom, azt mondanám, hogy az felülírja az ideológiát, de nincs semmi, ami felülírja az ideológiát”. Tehát. Az adott színház igazgatója, intendánsa akár agresszív antiszemita ideológiát is terjeszthetne az előadásokon, ha… „föl tudná mutatni, hogy nagyszerű Shakespeare-t rendezett”. Merthogy a nagyszerű rendezés „fölülírnᔠaz antiszemita „ideológiát” is. Kérem, ez a helleri nyilatkozat egyáltalán nem szellemes! Hanem primitív. Istállószagú eredetieskedés. Illetve annyiban originális, hogy egészen idáig azért senki sem süllyed. A szintén „originális” Babarczy Eszter kivételével persze.

Visszatérve a „magasfilozófiához”: Heller valamely konfabulációja csak akkor volna valóban „szellemes, eredeti koncepció”, ha túlhaladna Nietzschén. Vagy Homéroszon. Vagy például a Grundrissén. A tőkén…

 

Tessék, korrekt ajánlat részemről, sőt ünnepélyes ígéret: ha valaki elmagyarázza – legalább közel értelmesen –, hogy Heller mennyiben haladja meg (esetleg cáfolja) A mindennapi élet, a Filozófiám története című (vagy bármelyik!) dolgozatában Marxot (vagy bárkit, bármit), akkor én abbahagyom Heller „szélsőbalos rugdosását”.

Hermann István, mint Hellertől tudjuk, „parvenü” volt. Mocskos-egy-szemét-komonista-karrierista-szemét. Mocskospiszkos szemétláda volt! Ráadásul besúgói levél megírására kényszerítette szegény-szegény Szent Péter nénit, vagyis maga Hermann nem spicli, csak a szent asszonyt kárhoztatta besúgásra. Az okos, harcos szüfrazsettet, a „szikrázó dinamót”. Hát hogyne. Hermann így fogalmaz (nem Heller levelében, hanem az egyik könyvében): Marx szerint „az olyan erők, mint például a tőke, a kizsákmányolás, az elnyomó államhatalmak stb. erői… emberi munka és alkotás teremtményei voltak eredetileg, majd szembekerültek az emberi munkával és alkotással”.

 

Tessék, lehet bizonyítani: vagy Hermann érti félre Marxot, vagy Marxnak nincs igaza, amennyiben „a tőke, a kizsákmányolás, az elnyomó államhatalmak stb. erői”, nem „az emberi munka és alkotás teremtményei voltak eredetileg”. Vagy: azok voltak, de nem „kerültek szembe [eltárgyiasulva] az emberi munkával és alkotással”. Hanem viszont a „work” került szembe a „labour”-rel. És mindez történt vagy Arendt nyomán, vagy nem. Attól függően, hogy melyik okos nő alkotta meg a „törzsanyagot” hamarabb. Mi persze tudjuk, melyik, csak az „okos nő” nem tudja. Még ama sem. Vagyis nemcsak buta az „okos nő” (miként a tök), nemcsak tudatlan (relatíve), de arcátlan is (abszolúte), arrogánsan ripők, még arra sem vette a fáradtságot könyvírás közben, hogy ráguglizzon Nagy Antikommunista Szellemi Elődjének életrajzi anyagára (négy másodperc az egész!).

 

Egyébként szükségtelen Heller Ágnest „szélsőbalosan rugdosni”, tökéletesen jellemzi őt okos, szellemes, originális csodálkozása: „Érdekesnek tartom, hogy a munka fejezetben megkülönböztettem a munkát mint ťlabourtŤ a munkától mint ťworktőlŤ […] bár akkor nem ismertem Hannah Arendt művét”.

 

Stilizáljuk! Az „okos nő” „érdekesnek tartja” sajátmagát. Tehát nemcsak okos a nő, hanem ügyes is! Érdekesnek tartja, hogy lám, ő milyen okos nő, merthogy „nem ismerte Hannah Arendt művét”, és mégis! Okosan „megkülönböztette a munkát mint ťlabourtŤ a munkától mint ťworktőlŤ – elidegenedett, nem elidegenedett munka”. Mi pediglen (Marxszal) rögvest összeszarjuk (mintegy eltárgyiasítjuk) magunkat minden okos nő iránt táplált, elidegenült ámulatunkban, merthogy ez a mi munkánk (confession), és nem is kevés!

 

De valójában nem is erről akartam beszélni, hanem a munkakultúra, a tömegkultúra és az elitkultúra viszonyáról, csak hát, az embernek bármi eszébe juthat fórumozás közben. Az emberi agy betörhetetlen vadló (Musztáng), szabadon nyargalászik, amerre kedvét leli, nincs karám, szemellenző, istráng, hámfa, gyeplő, korbács, s persze filozófiai zabostarisznyánk sincs. Hanem szabadság van! Aminek a valódi ízét a „liberális” Heller soha nem fogja megérezni. És nem Budai Gyula miatt! Miközben a szabadság egyik legfőbb garanciája az önfegyelem („légy fegyelmezett”, „ne légy szeles”), így én is fegyelmezetten visszatérek majd annak bizonyítására, hogy a helleri (ungvári, almási, faragói, Kertész Ákos-i stb.) peckeskedésekkel, üresfejű pökhendiskedésekkel szemben foganatosított „germózás” nem öncélú lelki tevékenység. Rosszmájúságnak persze nevezhető, és az az igazság, hogy ez engem egyáltalán érdekel, ugyanis én pontosan tudom, mit miért teszek. Ma reggel például, hogy belém ne fagyjon a szélsőbalos gondolat, fölszaladtam a hegyre, egészen Ságvári (lerombolt) emlékművéig, ti. ezt az emléktáblájától megfosztott bazaltépítményt választottam atlétikus zarándokhelyül, mégpedig azért, hogy leírhassam majd valahol szellemesen, originális botrányosan: az én „nemzeti mártírom” nem Mansfeld Péter (mint a szegény hülye György Péteré!!!), hanem viszont Ságvári Endre. És akkor ennek leírása ezúttal megtörtént. Szóval, a zarándoklati távolság horizontálisan cca. 12 km (oda-vissza), vertikálisan cca. 150 méter, hazafelé persze már jóval könnyebb. Csak hát jóval veszélyesebb is. A hegyoldalon alá (egy-egy meredekebb, csúszósabb ereszkedőn) olykor teljeséggel kontrolálatlan ütemben zajlik a futás, így magam is akkorákat zuhanok néha, mint Eric Liddell a Tűzszekerekben, csak engem nem löknek, hanem egyedül szoktam elesni, szinte minden különösebb ok nélkül, ámde annál vérfagyasztóbb módon. Ma például akkorát buktam (ráadásul éppen harmadjára), hogy azt már a közelben röfögő vaddisznócsorda sem bírta idegekkel, szemük elé kapták patájukat, visongva csörtettek vissza a bozótos rejtekbe. Na most, ami a lényeg: hazaérkezvén, megálltam a konyhában az ablaknak háttal, egy keresetlen mozdulattal lekaptam decens jambósapkámat, majd (tizenkét kilométernyi intenzív futás után a még fűtetlen helyiségben) magyarázni kezdtem, hogy miért lyukas megint a melegítőm, miért szivárog a térdemből a vér, amikor a nejem (szigorú tekintetét rám emelvén) hirtelen fölsikoltott: – Úristen, füstöl a fejed!!!

– Persze, hogy füstöl, mi mást tehetne, évek óta bizonygatom: lángész vagyok, íme, már magad is láthatod! – válaszoltam tettetett szerénységgel, mire a feleségem csak ennyit mondott (az asszonyokat jellemző pikírt hangsúlyozással persze): – Látni látom, ámde egyelőre csak a füstjét.

Mindegy, ebben maradtunk, illetve dehogyis! Az én lelkierőmet a rám zuhanó asszonyi irónia általában megsokszorozza; vagyis be fogom bizonyítani: vagyok akkora filozófuszseni, mint Heller Ágnes. Akinek még csak a feje sem füstöl. Hanem viszont az enyém füstöl a magánvalón makkoló (oversex-labour) vaddisznók magáértvaló ámulatára (marvel-work).