„Heller pláne nem, ő egy gép. Ha nem lenne paranoiás és nem hinné azt, hogy… bármikor levihetik a Duna partjára…”

 

 

Ha ezt az állításodat be tudod bizonyítani, akkor én (ünnepélyesen kijelentem) holnap kimegyek a Hősök terére, ahová Bukfenc Sándor is kimegy majd (gondolom), most persze a legújabb elvbarátaival (vagyis nem azért, amiért 1994-ben hengergőzött a flaszteren, hanem egészen másért), szóval, magam is kimegyek a térre, ott illőn megállok a Békemenet előtt, vetek négy-öt obligát csintalanbukfencet, miközben háromszor rikkantom el, mint Péter apostol kendermagos kakasa: Heller filozófuszseni és paranoiás; Heller filozófuszseni és paranoiás; s aztán harmadszor is, még hangosabban: Heller filozófuszseni és paranoiás!

Esküszöm, megteszem, ha csak egyetlen mondattal is bizonyítod azt, amit állítasz!

 

Nem ismerem Heller szövegeit, egyetlen könyvét olvastam el viszonylag figyelmesebben, s azt is csak azért, mert Ungvári professzor a szokottnál is pökhendibb arroganciával, korlátoltsággal, s persze a jól ismert Ungvári professzori felületességgel jelentette ki: Heller Ágnesbe szellemileg, intellektuálisan nem lehet belekötni. Esetleg a múltjába lehet belekötni. Illetve igazából abba se – mondotta Ungvári professzor –, mert a múltban mindenki pontosan olyan ember volt, mint amilyen Heller Ágnes volt – mondotta Ungvári professzor –, sőt még olyanabb: a múltban mindenki párttag volt – mondotta Ungvári professzor –, egyedül Ungvári professzor nem volt párttag – mondotta a tévében Ungvári professzor –, merthogy ő ugyebár – így mondotta – „elfelejtett belépni” a pártba. És én ekkor gondoltam először: ha valaki ekkora marha (professzor), akkor én miért ne lehetnék tízszer ekkora marha (nem professzor), vagyis miért ne olvashatnám el Heller Ágnes proponált dolgozatát?!

Ez a hiteles történet. Tehát annyit tudok Hellerről, amennyit a Filozófiám története című könyvében olvastam róla. Illetve még egy-két tévényilatkozatát ismerem, s ezen gyér tudásanyag alapján jelentem ki: ha bármivel alátámasztod az állításodat, mely szerint Heller „paranoiája” abban mutatkozik meg, hogy fél, nos, akkor én – fönti ígéretemhez híven – először körbebukfencezem a Hősök terét, majd végigbukfencezem a Duna-part azon frekventált szakaszát, amelyen Heller Ágnes szokott mostanában félni.

 

Heller tudja: nincs mitől tartania. Ugyanis a Duna-partra (főként a Vizafogó környékére) én magam hurcoltam ki a csajokat annakidején, ti. volt egy 600-as Trabant limuzinom, s amelyben messzemenően lehetett dugni, ha nem is túl kényelmesen, de lehetett. Tehát Hellernek több okból sincs mitől félnie. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal az Újpesti rakparton (nem messze a KISZ KB székházától) a lábaim teljesen összegabalyodtak, ráadásul beszorultak a műszerfal alá, ettől aztán görcsbe rándult a derekam (s mindez történt effektív közösülés közben), azt hittem, menten ott pusztulok el. Igen ám, csakhogy mindettől a velem éppen szexuális aktust folytató kiszes aktivistának gyakorlatilag semmi félnivalója nem lehetett, az ő lábai ugyanis szakszerűen, mondhatni: hagyományos módon voltak szétrakva, s amely pőre lábakra vonatkozóan – értelemszerűen – tekeredés, gubancolódás veszélye nem állt fönn, olyannyira nem, hogy az adott szituációban a KISZ Központi Bizottságának hajadon munkatársa könnyesre kacagta magát. Rajtam.

Na most, Hellernek ettől (mármint hogy én bárkit is leviszek a Duna-partra) nem kell félnie. Részint azért, mert már eladtam a Trabantot (méghozzá elég régen), részint pedig azért, mert – mint tudjuk – Heller egyszerűen nem „elég idős és bölcs”, míg Babarczy Eszter „túl fiatal” az ilyesmihez. Ráadásul Babarczy még csak KISZ-tag sem volt, nemhogy vezető funkcionárius, s ami pedig, már ami az elvszerű szexelést illeti, nem csekély hátrány.

 

Miközben te nyilván arra gondolsz, hogy a filozófus nagyasszony nem a meglövetéstől, hanem a lelövetéstől fél.

 

Ismétlem: nem ismerem Hellert, nem tudom, mitől fél, mitől nem fél, ám hogy nem a lelövetéstől (ha fél egyáltalán valamitől), azt kategorikusan merem kijelenteni. Sőt még azt is, hogy Heller másokat sem félt a Dunába lövéstől.

Hogy egészen világos legyen: Hellernek meggyőződése: sokan vannak (legalábbis viszonylag sokan), akik őt szívesen megkínoznák, talán még meg is ölnék. Ha tehetnék. Miközben Hellernek az is meggyőződése, hogy nem tehetik, sőt az is meggyőződése, hogy tudják (már akiket illet), hogy nem tehetik, pontosan tudják, hogy meddig mehetnek el. Úgy nagyjából az acsargásig, a piromániás nagyfülűzésig, nagyorrúzásig, ám egy tapodtat sem tovább. Ezt tudja mindenki.

 

Lehetséges, hogy a humánumba, az ember magasabbrendűségébe vetett hit iránti mély megvetésem, vagy fogalmazzunk finomabban: szkepszisem (vö. József Attila: Világosítsd föl!, illetve Radnóti: Majális) mondatja ezt velem, ám határozott meggyőződésem: a rációt, az emberiességet alig-alig valaki, míg a nyers erőt a legvadabb, legelvakultabb nácik is respektálják. Idehaza is, másutt is. Orbán Viktor ezt a minap így fogalmazta meg (mutatis mutandis persze): „ebben az esetben az erő előtt hajlunk meg, nem pedig az érvek előtt”.

Míg a tárgyalt „esetben” (a „Duna-part” metaforikus viszonylatában) részint Amerika, részint Izrael állami (nácivadász) léte jelenti ama bizonyos erőt, garantálja – történjék bármi fejre állás a világban – a zsidók fizikai biztonságát. Mondom, ezt tudják azok is, akikre az „erő” irányul. Sőt azt is tudják, hogy ezt mások is tudják. Olyannyira, hogy még Heller is tudja. Nem ismerem Hellert (személyesen), de biztos vagyok benne: ennyit még ő is tud.

 

Heller Ágnes gyűlöli az antiszemitizmust is, gyűlöli az antiszemitákat is. Nem fél tőlük, hanem rühelli őket. És miért gyűlöli őket, ha nem fél tőlük? Egyszerű. Azért, mert „Auschwitz után” Heller szerint sem volna szabad „verset írni”, illetve ha szabadna is (mert „versírás” nélkül cca. elpusztul az ember, s akkor a Júdai Megváltás is értelmét veszíti stb.), de legalább olyasmit legyen tilos írni, beszélni, amit manapság egyre többen és egyre hangosabban, illetve egyre sunyibban „cinkos némaságok” közepette „költenek” különféle magánemberek, továbbá hivatalos, félhivatalos, „parahivatalos” tényezők, melyek fölpofozását a kormány egyelőre még valami okból halogatja.

Heller téged is gyűlöl. Joggal. Hogy miért? Mert az idézett túlzás (Duna-part stb.) indokolhatatlan, stilárisan hamis, ízléstelenül igazságtalan, vagyishogy az idétlen hiperboláddal a (már nem teljesen) „néma cinkosok”, illetve a par excellence vétkesek közé kevered magad.

 

Én itt nem arról beszélek, hogy Heller paranoiás. Hanem arról, hogy Heller intellektuálisan gyönge. Ezért emlegetem – viszonylag gyakran – a hölgy „von Küche aus” műveltségét, tudását, ti. Heller semmivel sem több intellektuálisan, mint bármely filozófiai-politikai zsargonban hablatyoló pesti háziasszony. Ha a hókuszpókuszokat leolvasztjuk a szövegeiről, kiderül: néhány dögletes közhelyen kívül semmit nem tud mondani, sőt a legtöbb esetben a banalitásai is tévesek, hamisak. Míg szerinted „Heller… egy gép. Ha nem lenne paranoiás… azt sem tudnánk, hogy kicsoda. Heller itthon hírhedt és nem híres. A ballibsi médiának ez a Heller ért valamit”.

 

Kezdjük azzal, hogy a „ballibsi médiának” Heller nem ér(t) semmit. A „ballibsi médiának” egy Vicsek Ferenc ér valamit, egy Bolgár György, Avar János, Róna Péter, Békesi László, Petschnig Mária Zita, Magyar György… (esetleg Kálmán Olga), míg Heller Ágnes egyáltalán nem. De nem azért, mert mintha hírhedten, paranoiásan félne, hanem azért, mert gyöngécske, mégpedig olyannyira, hogy a szövegein gyakorta a totális szellemi korlátoltság jelei ütköznek ki. (Erről szól ez a topik.) Míg az ún. „nemzeti oldalon” (s ez a másik megjegyzésem) mindennek épp az ellenkezőjét állítják. Például a HírTV-ben „filozófuszseninek” nevezték Hellert, miközben Hankiss Ágnes „okos embernek” minősítette a Magyar Hírlapban. Az Echo tévé pedig térden csúszkál előtte (Vámos György személyében), hogy jaj, hogy méltassa már egyszer őket is vitára, míg viszont Heller nem áll velük szóba.

Szerinted Heller Ágnes „hírhedt és nem híres”, ha nem volna paranoiás, „azt sem tudnánk, hogy kicsoda”. Nyilván nem tudnátok, ám ez önmagában véve semmit nem jelent. Ugyanis például: ha József Attila nem lett volna „bolond” (idegbeteg), róla sem tudnátok, hogy kicsoda. Egyébként a névsort a végtelenségig folytathatnám.

 

Van talán nem? Ha nem, akkor tegyünk egy próbát! Vegyük pl. Marx idézett szavait: „a szabadsághoz nemcsak az tartozik, amivel, hanem az is, ahogyan élek, nemcsak az, hogy élek a szabadsággal, hanem az is, hogy azt szabadon teszem”.

 

Kérdésem: hogyan kapcsolható Marx állításhoz Heller Biblia-fölfogása, illetve József Attila művészetbölcselete? Logikailag, filozófiailag melyek a kritikus érintkezési pontok? Ha válaszolsz a kérdésre, akkor hitelesen állíthatod, hogy Heller „nem híres, hanem hírhedt” (magyarul: méltatlan a hírnevére), ha viszont nem válaszolsz (nota bene a tárgyi kérdésre és érdemben), akkor bizony semmivel sem vagy több Heller Ágnesnél.

Az analógia ilyen egyszerű.