Így jár az ember, ha belehabarodik Kálmán Olgába. Mert akkor ugyebár jön a másodszor is, jön a harmadszor is… szinte szükségképpen. Jönnie kell, ráadásul ezt a topikot nem médiafigyelésre nyitottam, na de hát mindegy, ha egyszer megtörtént a baj, azon végig kell haladnunk, a baj bajjal jár.

Tegnap este Kálmán Olga Deutsch Tamással birkózott az Egyenes beszédben, s nagyjából jól csinálta szerintem, sőt úgyszólván tehetségesen.

Először arról beszélek, ami jó volt a műsorban, majd arról, ami rossz, végül pedig arról, ami miatt már-már a tehetség édes-lágy szellője lengte be az ATV stúdióját.

Jó volt (a műsorvezetésben) az, hogy Kálmán Olga már nemcsak relatíve (egykori önmagához képest) viselkedett visszafogottan; ráadásul (egy erősen hírhedett politikussal szemben ülve) olyan „problémát” firtatott (Deutsch modorát, beszédstílusát egyelte), amely kifejezetten csábított a riporteri fölháborodásra, hepciáskodásra, izmozásra. Kálmán Olga viszont végig szelíd maradt, úgyszólván kedves (miközben nem hagyta lesöpörni magát, s miközben ő sem igyekezett az interjúalanyt lesöpörni), és pontosan ezáltal kerekedett az agresszíven nyomuló, sőt olykor a műsorvezetőt is sértegető politikus fölé.

Visszafogottság, tárgyszerűség.

Ez eddig közhely. Vagyis csak azért említem, mert Kálmán Olga esetében ez nem volt mindig ennyire evidens, ám úgy tűnik, lassan nála is rutinná válik. Helyesen. Több okból is. A fő okról bővebben alább. De előtte még arról, ami rossz volt. Tegnap is. Tudniillik Kálmán Olga ősi rossz szokása, hogy ő aztán „veszi” ám „a lapot”, nem ijed meg a saját árnyékától. Sőt sokszor maga kezdeményez „pajzánkodást”, ráadásul úgy, hogy nem ismer mértéket, ti. egy nőnél a mérték (ebben a vonatkozásban) a nullával azonos. A nő ne „pajzánkodjék”, és különösen ne úgy, ahogyan azt Kálmán Olga teszi. Mert az a vicc a dologban, hogy amíg Kálmán Olga Deutsch Tamást az ő nyilvános trágársága miatt gyomrozza (kedvesen, finoman), a hölgy maga is trágár. Relatíve.

Deutsch: „Ki a fasz az a Thomas Melia?”

Kálmán Olga: „Ki a férfi nemi szerv az a Thomas Melia?”

Mi a különbség? Szívesen mondanám, hogy semmi, de sajnos nem mondhatom. Merthogy Kálmán Olga jóval trágárabb ilyen értelemben, mint Deutsch Tamás. Mindketten ugyanazt a fogalmat használják, Deutsch brutálisan, Kálmán Olga hipokrita módon, s ez esetben a brutalitás inkább megbocsátható.

A fogalom ugyanaz: „fasz”, így a képzet (a tévénéző agyában) ugyanaz: „fasz”. Itt tehát mindkét kifejezési forma trágár, hiszen mindkettő a pőre faszra utal, s ami a nő szájából (és nem -ban) különösen viszolyogtató.

Megkockáztatom: a „férfi nemi szerv” szintagma a legízléstelenebb, legundorítóbb kifejezés a világon. Mert vagy „nemi szervet” mondok (tárgyszerűen), illetve „péniszt” mondok (szakszerűen, pl. orvosi lexikonban), vagy pedig „faszt” (bránert, brokit, répát, lompost, káricsot, karót, bögyörőt, pöszörőt, nudlikát, dudlikát…) – stílszerűen, ízlés és kontextus szerint.

Sokan így írják: „f…”. Kérdezem: mitől kellemesebb, intelligensebb a „f…” formula, mint a „fasz” alakzat? Ugyanez vonatkozik a verbális megjelenítésre is, Kálmán Olgától többször hallottam: „ki az ef pont pont pont az a Thomas Melia? – írta Deutsch Tamás a Twitteren”. Hipokrita, infantilis megnyilvánulási mód, ráadásul jóval csúnyább, mint a par excellence „fasz”.

Moldova írja: használhatunk trágár kifejezéseket, de csak akkor, ha azok stilárisan indokoltak. Én pedig (ha szabad itt magam segédorákulummá növesztenem Moldova mellé) imperatívusszal mondanám ugyanezt: használjunk trágár szavakat, ha azok a szövegben irodalmilag meg vannak alapozva!

Eörsi így fogalmaz a börtönemlékeiről írt könyvében: „Horváthnéban nem kellett csalódniuk [a nyomozóknak, kihallgató tiszteknek]. Csak egyetlen témakörben makacsolta meg magát, mint erről a rabomobil éjszakájában értesültem. ťKérdezték, hogy kivel basztam a Péterfy Sándor utcaiak közül, hogy ezzel is, meg azzal is, de én megmondtam nekik, hogy a picsámhoz semmi közük, mert az az én saját nevelésem.Ť – Így igaz, Horváthné – válaszolta a barátom [Angyal István]”. (Lektorok: Alföldy Jenő és Berkes Erzsébet.)

Hát, mi tagadás, elég tömény. Mégsem írható le másként egy börtönmemoárban, ugyanis a rabomobilban kb. így beszélnek a „kurvák”. S nem a „prostituáltak”. Képzeljük el ezt Kálmán Olgá-san stilizálva: Kérdezték, hogy kivel közösültem a Péterfy Sándor utcaiak közül, hogy ezzel is, meg azzal is, de én megmondtam nekik, hogy a női nemi szervemhez (vs. a p…-hoz) semmi közük, mert az az én saját testrészem.

Ugye?! Valójában így volna undorító.

Sőt. Például Babarczy Eszter egyáltalán nem artikulálta a fogalmat, ő, mint tudjuk, így írta le: „fogadd mély együttérzésemet, hogy neked már nem áll fel”.

Nincs benne csúnya szó. És mégis, az ilyen nővel (hangsúlyozom: különösen nővel) nem létesítünk lelki kapcsolatot, sem nyilvánosan, sem személyesen. Ne legyen félreértés, mindezt nem valamiféle „keresztény konzervativizmus” mondatja velem, sőt épp ellenkezőleg! Merthogy tessék tudomásul venni: a pina szent dolog, így a fogalom is szent. Vagyis aki profanizálja/eufemizálja a pinát, szentségtörést követ el. Hogy egészen világos legyen: ha Deutsch Tamás (mint hímegyed) a „fasz” szóval trágárkodik, akkor az – a maga kontextusában lehet ronda, nem ronda – nem szükségképpen szentségtörés. Míg, ha Kálmán Olga a „férfi nem szerv”-ről beszél, gyakorlatilag, közvetve a pinát (mint olyat) profanizálja, szentségteleníti. Bűnt követ el. És nyilván az is, aki „női nem szervet” emleget. Míg Esterházy kifejezetten gyalázza a pinát, így Esterházy ebbéli vonatkozásában is a legvisszataszítóbb emberpéldányok egyike.

Nota bene mindez nem „ízlés kérdése”, hanem hamisítatlanul irodalmi probléma.

 

Kálmán Olga az interjú végén megkérdezte Deutsch Tamástól: „Ha most hazamegy, bekapcsolja a számítógépet, akkor, ugye, nem fogja a Twitteren az anyámat szidni?”.

 

És ez már telitalálat. Vitéz nyomuló-Nyomuló Deutsch Tamás benne az agyagban. Jól beledöngölve. Csak nyüszíteni volt képes, halkan, keservesen, ezt nyögdécselte ki magából: „Nem, egyáltalán nem áll szándékomban, nagyon régi jó személyes viszony fűz minket egymáshoz”.

 

Alapkérdés: bele kell-e döngölni az agyagba az interjúalanyt (illetve általában a másik embert)? A válasz kettőzötten kategorikus: (1) általában nem, (2) Deutsch Tamást igen.

Mármost csupán azért, hogy tartsam a szokást: Kálmán Olga elrontotta a legvégét, túlbeszélte a slusszpoént, ugyanis elég lett volna ennyit mondani Deutsch „megnyugtató” válasza után: „köszönöm”. Vagy, ha pluszban még egy jókorát óhajtok ütni a delikvensen, akkor ezt mondom: „Köszönöm önnek, képviselő úr, hogy legalább az én anyámat nem fogja szidni a Twitteren!”.

 

Még valami, hátha sikerül elkiabálnom: az ATV egyes politikai műsorvezetői mintha ráéreztek volna: manapság, sajátos módon (egyébként valami egészen groteszk fintora ez a történelemnek) az atévések monopol hatalmi helyzetbe kerültek, s amely szituáció (már ti., hogy mostanság csak őket érdemes nézni, hallgatni) fokozott felelősséggel terheli a csatornát. Mutatis mutandis úgy, mint Aczél Györgyöt a „proletárdiktatúra”. Ma már közhely: a mocskospiszkosban minden megjelenhetett, ami minőségnek számított. Börtönviselt emberek lehettek kitüntetetett kulturális hetilapok, folyóiratok szerkesztői, főszerkesztői (Fekete, Gyurkó stb.), sőt Aczél még Eörsinek is ígért lapot, azzal a föltétellel persze, hogy nem politizál. Eörsi nem fogadta el az ajánlatot, a politika számára fontosabb volt, mint a minőségi irodalom megjelenítése, terjesztése. Míg szerintem (ha szabad itt közbekotyognom) ebben Aczélnak volt igaza, legalábbis ma már teljesen világos: az irodalom, a művészet messze többet ér, mint a politika. Tehát Aczél számára a szakmai, művészi minőség volt a döntő, olyannyira, hogy a Népszabadsághoz is a legkiválóbb embereket (belső munkatársakat, külsős szerzőket) igyekeztek „begyűjteni”, különösen Komlós időszakában. Tehát a Kádár-rezsimben (kulturális téren) nem negatív, hanem pozitív „diszkrimináció”, szelekció zajlott.

Azért mondom el mindezt, mert ma az ATV a „proletárdiktatúra” letéteményese. Ezért nem engedheti meg magának a gagyit, s ezért örömteli dolog (szerintem), hogy immár nem csak Kálmán Olga, de Bánó András is rendesen visszavett az indignáltságból, az obligát politikai harcosságból. Mintha rájött volna: a kamerák előtt nem háborogni, harcolni kell (a kormány ellen), sőt ma már nem is „harcoltatni” (pl.  A Tét vendégeit), hanem – ma már – analizálniuk kéne a jelenségeket, méghozzá szakszerűségre, tárgyszerűségre (s nem tárgyilagosságra!) törekedve. És nem pusztán azért, mert az „oroszlán” már gyakorlatilag meg van dögölve (ergo részint illetlenség, részint értelmetlenség erőteljesen rugdosni), hanem azért elsősorban, mert – paradox módon – a „kormányoldal” helyett is – ma – az ATV-nek kell minőséget produkálnia.

Tegnap A Tétben Bánó nem háborgott, nem hadonászott, nem harcoskodott (nekem úgy tűnt, igyekszik fékezni politikai indulatait), egész odáig menően, hogy a bunkó Gerő Andrást kétszer is lebaszta, sőt másodjára akkorát vágott az orrára, hogy nem hittem a fülemnek. Gerő ugyanis nem érti: Mráz Ágoston Sámuelt több okból sem hülyézzük le. Mindenekelőtt azért, mert a „proletárdiktatúrában” egyáltalán nem hülyézünk (hanem igyekszünk úgy viselkedni, ahogyan pl. Kálmán Olga, leszámítva a „férfi nemi szerv” szintagmáját, illetve ahogyan Bánó, Vicsek, Grétzy), továbbá azért sem, mert ha a műsorban öt ember szerepel, s az ötből négy fő „balliberális”, s csak egy, aki „kormánypárti”, akkor egyikünk se gyalázza az egy szem embert, már amennyiben legalább csöppnyi jóérzés szorult belénk. És még akkor sem (újabb paradoxon), ha Mráz Ágoston Sámuel amúgy egy meglehetősen agresszív („kétharmados”) hatalom intézkedéseit igyekszik magyarázni, mentegetni a műsorban. Szögezzük le: Bánóba szorult jóérzés, ezt mondta tegnap a nagybunkó Gerőnek: „légy szíves, fogd vissza magad!”. Esküszöm, szó szerint ezt mondta, soha nem gondoltam volna, hogy egészen idáig eljutunk!

 

Na most, akkor itt szépen abba is hagyom a dicsérgetést (nem az én műfajom, egyáltalán nem áll jól nekem az ilyesmi), hanem viszont szabad legyen végezetül egy élesen elítélő megjegyzést tennem!

Történt, hogy vasárnap este négy fő kanbarom (nevezett Hajas Henrik, Váncsa István, Murányi Marcell és Németh Alajos zenész) simán belefojtották a szót (kollektíven fojtották bele a szót!) a műsor egyetlen női szereplőjébe, nevezett Rangos Katalinba. Miért? Azért, mert a csajszi szerette volna elmondani: attól, hogy Gyurcsányt a Hajas, Váncsa, Murányi és Németh nevű orbitális barmok orbitálisan gyűlölik (valami miatt, egyébiránt nem tudták megmondani, minek okán), még messze nem jelenti, hogy Gyurcsány illegitim politikus volna. Különösen akkor, ha viszont többen (sokan?, „csak” viszonylag sokan?) nem gyűlölik Gyurcsányt. Hanem tisztelik horribile dictu. Támogatják horribile dictu. Szavaz(ná)nak reá horribile dictu. Váncsa viszont azt mondta, hogy a demokráciában ne szavazzanak azok az emberek, akik a Gyurcsányra szeretnének szavazni. Hanem a Gyurcsány vonuljon vissza. Mert Váncsa szerint ez a demokrácia. Csak arra lehessen szavazni, akit ő nem gyűlöl eszelősen. Akit gyűlöl, az ne létezzék politikailag. Talán fizikailag se nagyon. Mármost ezt a fődbugrisságot igyekezett volna opponálni Rangos Katalin (racionális érvekkel), mire a négy fődbugris hímbarom par excellence beléfojtotta a szót. A végén már-már üvöltve-hörögve.

Így hát én azt mondom most fórumozós felelősségem teljes tudatában: a jelenlegi politikai-médiahelyzetben Hajas Henrik műsorvezető az ATV-ből kirúgandó. Páros lábbal. A büdös picsába; illetve, hogy Kálmán Olga szemében is szalonképes legyek: a négynapos bugyi szagú női nemi szervbe.