Gyakható-e az öszvér ontológiailag?

 

 

Vagy csak fenomenológiailag? Mintegy fenomenálisan? Heller mindenesetre így fogalmaz: „Kierkegaard azt írja: nem azt mondom, hogy ez az igazság, hanem azt, hogy ez az én igazságom... Az én igazságom lehet abszolút igazság, hiszen megtehetem, hogy valamit, ami csak megközelítőleg ismerhető meg, egy abszolút gesztussal magamhoz ölelek a saját igazságomként”.

 

Ez a Kierkegaard-„értelmezés” természetesen durván leegyszerűsítő, így teljességgel torz, most nem megyek bele, miért (egyszer már kissé belementem), vagyis ezúttal csupán két mozzanatát emelem ki: (1) Heller tagadja az objektív (és abszolút) igazság létezését, miközben egy objektív érvényű abszolút igazságot igyekszik hangoztatni, (2) Heller szerint létezik abszolút igazság, csak az nem objektív. Hanem szubjektív. A „filozófus” személyes karámba, birtokviszonyba tereli a logikát, s ettől válik „az ő igazsága” abszolútummá. Nagyjából ennyit tudunk. Amit viszont nem tudunk, s ezért kérdezzük (és nem geciségből!): létezik-e objektív igazság? Amely (ha létezik) Heller szerint relatív értelemszerűen, noha ezt (mármint hogy az objektív igazság relatív) Heller így expressis verbis nem mondja ki sehol (ismereteim szerint), ezért beszél „ölelgetésről”, majd aztán Almásiék, Sziklaiék ezért tartják Heller „filozófiáját” eredetinek, egyedinek, különlegesnek. Vagyis azért (groteszkmód), mert Heller szövege nem filozófia. Hanem álbölcseleti, hétköznapi hohmecolás.

Heller Ágnes egyik ifjú rajongója (egy imádó ifjúhelleriánus, aki amúgy a Hungarian Philological Association dicső tagja) így fogalmaz dicső dolgozatában: a „reflektált posztmodern gondolkodást Heller Ágnes a modern gondolkodásmódok egyikének tartja”. Noha, ugyebár, azt, ami posztmodern, még Heller sem tarthatja modernnek, már ti., hogy a jelzősszerkezetben a „posztmodern” az alany. Vagyis: a „reflektált posztmodern” nem modern. Hanem – esetleg – reflektált posztmodern. Ha van egyáltalán e szóösszetételnek értelme. Már, hogy mi volna az? Ezt tetszenek kérdezni? Szerintem ne firtassuk, nem érdemes. Illetve elég annyi: parasztvakítás. Ismét az ifjú rajongót idézem, így szól a Hellertől vakult Philo-flegel-fräulein szövege bővebben: „A modern világ azonban – helleri leírásban – kontingens világ, nincs megalapozva, illetve paradoxonra épül: a szabadság az alapja, jövője nem determinált, így megismerni sem lehet. Éppen ezért segíthet élni egy ilyen világban a reflektált posztmodern gondolkodásmód, mivel felismerhetővé teszi, hogy paradoxonok világában élünk, e felismerés birtokosaként választhatjuk saját életünket a paradoxonok világában”.

 

Hogy „paradoxonok világában élünk”, az éppen nem Heller olvasása révén válik fölismerhetővé (Heller olvasása azt teszi fölismerhetővé, hogy tudálékos kékharisnyák világában élünk), hanem pl. Jób-Mózes, János-Jézus, Hérakleitosz, Zénón, G. Bruno, Kant, Hegel, Marx, Engels, Kierkegaard, Lenin, Einstein, Wittgenstein, József Attila, Ancsel Éva, Hermann és Gyurica úr olvasása révén, hogy csak a legeslegragyogóbb elméket említsem. Tehát majdnem mindenki olvasása révén (Szophoklésztől, Shakespeare-en, Goethén, Madáchon, Kafkán át Sánta Ferencig), egyedül Heller olvasása révén nem. Mert kérdezem: mi a paradoxon abban az állításban, mely szerint „elsősorban a kutya szégyelli magát”, és azért szégyelli magát (elsősorban), amiért a liba is, a kacsa is, a sertés is (másodsorban), vagyishogy azért, mert mindahány „az ember környezetében élő háziállat”. Ez nem paradoxon, gyerekek, ez marhaság. Sőt még az ember sem szégyelli magát, hiszen ha azt tenné, egy efféle filozófiai megállapítás után a mély fúrólyukba bújna szégyenében, nem pedig a tévébe botorkálna paradoxon-dropszokat osztogatni a népnek, hogy a nép helleri fölismeréssel „választhassa” meg „a saját életét”. Mikszáthtal szólva: „borzasztó idea”. Tessék nekem elhinni, senki nem óhajtja besúgó-álfilozófusi inspirációk alapján választani a saját életét! Semmilyen vonatkozásban. Paradoxmód még az újhelleriánusok sem. Legalábbis merem remélni: a vakult paraszt-kisasszonyok is „csak” a locsogásban követik a Nagyasszonyt, például amikor ezt írják: Heller „reflektált posztmodern gondolkodó”.

Miért locsogás ez? Mert a „reflektált posztmodern” nem paradoxon; pusztán azt jelenti, hogy a néni már nem akarja ölelgetni a „modern”-t (kiábrándultsága okán), de nem akarja ölelgetni a „posztmodern”-t sem (valami miatt), ezért ölelgeti a „reflektált posztmodern”-nek nevezett öszvért, azt az öszvért, amely nem szellemi, hanem sajátos pszichokeverék.

Én még emlékszem rá, a hetvenes évek végén egy leleményes újságolvasó megkérdezte az egyik hetilap szexológiai rovatát: „lehet-e nemi életet élni a kecskével” (forrás: Hofi), mire az ügyeletes szexológus ezt válaszolta: „nem lehet”.

Na most, ha az olvasó történetesen nem a kecskére, hanem az öszvérre vonatkoztatja odaadó szexusát, „nemi életét”, ha tehát így teszi föl a kérdést: „lehet-e ölelkezni a reflektált posztmodernnel”, úgy Almásiék nyilván már akkor kórusban felelik rá: „Lehet, óh, originális Géniusz a mindenható Úr Kilátójában, tosszál az öszvérrel, és ezáltal világosítsd meg előttünk a reflektált filo-vagina-pénisz glóriás fényét, hogy aztán magunk is toszhassunk véle a nyomodban!”. Vesd össze.

 

Tehát még egyszer: Heller szerint „nem azt mondom, hogy ez az igazság, hanem azt, hogy ez az én igazságom”. S utána mit mond a tévében? Hogy „Jézus születésének ünnepe nem egy történeti, hanem üdvtörténeti esemény”.

Abszolút igazság. Méghozzá objektív igazság, ugyanis cáfolhatatlan. Illetve „elvileg” cáfolható, miként „elvileg” az is előfordulhat, hogy Gobbi Hilda lovas szobra kardot ránt, míg gyakorlatilag kizárt, hogy előkerüljön olyan dokumentum(sorozat), amely alapján megírható egy materiálisan hiteles Jézus-életrajz.

Tehát Heller Ágnes képes abszolút igazságot alkotni (minden szubjektív ölelgetés nélkül), ám ami nem azt jelenti, hogy a hölgy „zseni”, „originális”, „unikális” filozófus, még csak azt sem, hogy „okos nő” (©Faragó Vilmos), hanem azt jelenti, hogy ráhibázott egy olyan banalitásra, melynek a két nagyon prosztó valláskutató, a két helleriánus professzor/prédikátor (Ungvári és Németh) még a közelébe se jutott.

Lesznek még rá példák.