Az ember úgy viselkedik, mintha a világ ura lenne. Ezt erősíti a jelenlegi teljességgel elanyagiasodott világ is (legalábbis nagyjából a felvilágosodás óta), de még a világvallások is úgy beszélnek az emberről, mint aki képes a természetet rabigája alá hajtani, azt átalakítani. Ez az emberkép pedig nemcsak hamis, de veszélyes is.

Hogy a vallások mennyire beszélnek így az emberről, azt nem tudom, de tény, hogy az emberiség nagy része így viselkedik. Sajnos. Most akkor szomorkodjuk együtt ezen?:)

Én már nagyjából kiszomorkodtam magam a világ és a saját bajaimon, úgyhogy inkább a világ és a magam jó oldalaira figyelek és amit lehet, vagy tudok, megteszek azért, hogy ne úgy gondolkodjak vagy tegyek, ami a szomorkodnivalókat erősíti. Azt hiszem, ha ezt mindenki megtenné, vagy egyre többen megtennék, egyre kevesebb erősítő tényező állna fenn egyénileg is és emberiség szinten is a világ és saját magunk pusztítása oldalán.

Ez viszont szubjektív dolog, nem eredendő és általános, mint az, hogy az ember nem ura önmagának.

Igen, lehet, hogy nem volt jó a példa. Mindenesetre nem hiszem, hogy azért volna valami mesterkélt és természetellenes, mert tanulással és gyakorlással jár.