Szombaton este láttam a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darabot. Eleinte azt mondtam, hogy egy kicsit nézegetem, aztán alszom, de nagyon érdekelt, annak ellenére, hogy legalább háromszor láttam.
A Turayt játszó színész volt a kedvencem, pont ilyen érdekes, intellektuális külsővel képzeltem el. A párbeszédek szellemesek, és Molnár minden színésznek megadta a lehetőséget.
Ami nem tetszett, az a jelmez volt. A félrfiak ruhái úgy festettek, hogy bennük hagyták a fércet. Lehet, hogy ez valami mondanivaló, vagy jelzés, de nem tudtam rájönni, mi is az. A primadonna pongyolája aszfaltszürke volt, és szerintem a turkálóban száz forintért nem kelne el.
Viszont nem ez volt a lényeg. Pl. most először jutott eszembe, hogy primadonna drága esetleg felújítja majd az Almádyval való kapcsolatát, csak ügyesebben, hogy ne sértse ezt a kedvesen naív zeneszerzőt.
A tapsrend alatt felfigyeltem még valamire: összsen nyolc szereplő volt. Gyárfás Miklósnak van egy Tanuljunk könnyen, gyorsan drámát írni című könyve. Ebben azt ajánlja, hogy a kezdő drámaíró kövesse Racine példáját, ő egyike a világirodalom legjobb szerkesztőinek, és egy dráma kivételével tíz, vagy az alatti szereplőt mozgat. Az Athalie című kivételben viszont tizenegyet!
Úgy veszem észre, Molnár ezt már magától is felfedezte.