Szerinted ez az állandó önostorzás, ekézés, önbasztatás, az önnön magyar(ság) lábbal tiprása ez vezet valahová?

Nem ugyanolyan kiábrándító és ostoba mint a fasiztázás és mélymagyarozás, ha valaki büszke és nem hódol be, az már rögtön pökhendi és nagyképű?

Nem inkább a bíztatás és az egymásba vetett hit...?, persze hülyék akkor is lesznek, természetesen nem valami műmájer össznépi összeborulásra gondolok.

És ja. A nagy demokráciarettegésben igen vicces ahogy Alföldi és Dopeman kontra Csurkát taglalod, kissé kettős mérce ízű.