Szabó Lőrinc

 

Magány

 

Sok kétely és bűn a halálba láncol,

de soktól néha már szabadulok.

 

Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol,

barátaim a fák s a farkasok.

 

Az utak, melyek innen szertefolynak,

erdőmön túl az égre fölhajolnak

 

s minden virág, fű, óra, cserje, kő

egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő

 

s annak fényébe szőve éjszakám

istent szivembe lopja a magány.