Kicsit puha

 

 

Kálmán Olga már mezzoifjúi életében legendává vált. Illetve „legendává”, hogy pontosan fejezzem ki magam. Mert hát ilyen kemény a csajszi meg olyan kemény, meg hogy fúú, meg hogy mennyire kemény meg minden a világon, s ami természetesen úgy, ahogy van, gyönge dolog, nem részletezem, miért, illetve egy kicsit azért részletezném.

Kezdem azzal, hogy Kálmán Olga fejlődőképesnek tűnik, manapság – valami miatt, gondolom, ez egy érési folyamat nála – már kevésbé harsány, magamutogató, kevésbé „fölháborodott”, művileg indignált, vagyis kezd hasonlítani (halványan persze) azokhoz az újságírókhoz, akik nemcsak jó adottságokkal bírnak, de értik is a szakmát, s akik viszont – értelemszerűen – nem vezethetnek komoly műsort, nem készíthetnek igazi interjúkat az ATV-ben (Bolgár, Vicsek).

Kálmán Olga ovulációs, vagy fogalmazzunk decensebben: pubertás „életszakaszban” lehet, most dönti el (most döntődik el benne), hogy megmarad-e helótának: Bánó Andrásnak (s akkor nagy karriert futhat be Magyarországon), vagy pedig értelmes, komoly újságíróvá válik, s akkor kivívhatja az én teljes rokonszenvemet. Hát igen, nagy dilemma ez, magam sem tudom, hogyan választanék. Na most, Kálmán Olgának, úgy tűnik, van még választási lehetősége, illetve lehet, hogy már nincs. Ez mindjárt elválik. De előtte még annyit: Bánó ugyebár elég öreg ahhoz, hogy immár soha ne érje föl ésszel: a műsorvezetőnek az a dolga, hogy vezesse a műsort. És – paradoxmód! – pontosan ettől varázsolódik bele a játékba az a bizonyos sármos plusz (meg persze a lóportól, ami még kell hozzá). Míg Bánónál se lópor, se szeriőz attitűd, nyilván ezért toporzékol, hisztériázik, tesz föl (gyakorlatilag csak) „költői kérdéseket”, ráadásul falzett indignációval: „egyszerűen nem értem, hogy miért kell a kormánynak…” stb. És amire én most mondanék egy biankóválaszt: azért, mert a „kormány”, illetve Bánó politikai ellenségei nem azonosak Bánó Andrással. Ilyen egyszerű. De egyébként is: legyen a műsorvezető akármekkora „sztár”, sőt legyen bármennyire igaza, akkor sem szabadna tolakodnia. Hanem viszont az interjúalany (a „meghívott vendég”) jelenlétét, nota bene fontosságát kell hangsúlyozni, őt kell (már amennyiben kell) „fölháborodottᔠtenni, vele kell „kimondatni” azt, ami a műsorvezető bögyét (vs. bögyörőjét) nyomja (vs. szorítja). Ha pedig „kimondta” az interjúalany a Nagy Kimondandót, kigúnyolta az „ellenséget” (mint pl. tegnap Lengyel és Ungvári), akkor azon ugyebár mindenki szívből kacaghat. Csak a műsorvezető nem!!! Szemben Bánó fölfogásával, azzal a Bánóéval, aki folyvást stréberül, lihegve vigyorog, sőt előre vigyorog (a ferde szájával) a föltételezett, remélt szarkasztikusan „megsemmisítő” válaszon. Miközben Bánó toporzékoló, provokáló, provokálni igyekvő „kérdése” után például Lengyel László halk beszéde, decens modora, lágy iróniája úgy hat, mintha egy gyógypedagógus beszélne az asztalnál egy összevissza hadonászó, kiabáló funkcionális idióta mellett. Mindegy, Bánót nem variálom tovább, sapienti sat, Bánó totális antitalentum. És öreg, mint a hónom alja (sőt még annál is öregebb három évvel), belőle már nem lesz cserebogár. Hanem viszont, a biztonság kedvéért, vagyishogy egészen érthető legyek, és mert pozitívnak kell lennünk ugyebár, mondok pozitív példát is: Vicsek Ferenc. Ő az ún. betelefonálós műsorokban szerepel. Gondolom, nem véletlenül csak ott, ti. Vicsek értelmes, visszafogott, kissé fanyar (s ami nekem külön tetszik: jobbára a „sajátjaival” szemben ironikus-vitázó), illetve ami a legfontosabb: Vicsek tárgyszerű. Nem tárgyilagos (mert az mást jelent), hanem tárgyszerű, s ebből fakadóan objektív. Igaz, nem is szeretik túlzottan a „betelefonálók”, tessék csak megtekinteni a tévében, pl. amíg a Gréczi nevű műsorvezetőt gyakorta szólítják „Zsoltnak”, „Zsoltinak”, „kedves Zsoltnak”, addig a Vicsek maximum „Vicsek úr”, esetleg: „szerkesztő úr”. Még csak nem is „tisztelt” a megszólításban. Vagyis olyat, hogy „Feri”, vagy „kedves Ferenc”, az életben nem mondott még senki az ATV nézői közül. Hogy ez baj? Nem vitatom: baj. Rövidtávon. Értsd: kell a nézettség, s amelyet nyilván a szimpike-nyálaska arcok-szövegek duzzasztanak elő a nagyközönségből. Viszont. Aki mégis hosszabb (nem sokkal, de valamivel hosszabb) távra tervez, továbbá aki az én kitüntető szimpátiámra bazíroz (talán ez a legfontosabb szempont), nos, az a Vicsek Ferencekre építi szellemi beruházásait.

Végül álljon itt még egy név: az Avar Jánosé. Úgy tűnik, ő is egyre kevésbé érti: hatékonyabb volna a szövege, ha az érvei sújtatnának, nem pedig a fölháborodottság akusztikai potméterét tekerné műsorról műsorra egyre följebb és följebb.

Mindegy, Kálmán Olgánál tartottunk, aki ugyebár egy Bánó András, szoknyában (nadrágkosztümben) feszítve, vagyis amolyan szokványnőciként: gügyögve indignált, indignáltan bügyörög, miközben hajde keménykedik, harsánykodik, egyszóval mórikálja magát: „mi van itt?!?!”, „mit akarnak maguk?!?!” stb. Igen ám, csakhogy a „tántoríthatatlanul rákérdező”, „bárkinek bátran beszóló” Kálmán Olga tegnap elkövette (s alapvetően önmaga ellen) az eredendő bűnt. Gyanítom, ebből nem fog kikecmeregni. Soha. Természetesen tegnap is „keménykedett”, orrba-szájba „vitatkozott” az MTV kommunikációs igazgatójával (egy szimpla hülyegyerekkel), Kálmán Olga kárált, kotkodácsolt, még a ládára is fölszállt, ám amikor a néző képviseletében valóban szilárdnak kellett volna lennie, nos, akkor egyszerűen szétfolyt, mint a hasmenés. Vagy – nőről lévén szó – mondjuk inkább így: Kálmán Olga totál lebutult, lepadlózott a műsorban egy senki előtt. És vagy azért, mert az illető interjúalany „kolléga”, vagy pedig azért, mert Kálmán Olga is született antitalentum (harmadik bánófokozat). Végül is mindegy, szerintem a csajból (akár ezért, akár azért) nemigen lesz már igazi újságíró. Marad olyan, akiért a Kéri Lászlók, Gerő Andrások bomlanak.

A következő történt: Kálmán Olga szokványmód, kvázi rutinból hisztikézett tegnap is, hogy így meg úgy meg amúgy, meg hogy letörölték a képernyőről a Lomnici fejét… szó szót követett a műsorban, mígnem a kommunikációs igazgató a következőt mondotta hirtelen (tehát minden előzetes figyelmeztetés nélkül, plusz két marokkal szórván a közszolgálat hamuját önnön dús fejére), szóval, ezt mondta: „olyan hiba történt, amire nincs jó válasz”.

Közölte az igazgató. A tévénézőkkel. S amire a „kemény” Kálmán Olga mit mondott? Semmit. Hanem inkább kérdezett. Ezt kérdezte: mondta-e valaki valaha az MTV-nél, hogy „a Lomnicit nem akarom látni a képernyőn”?

Kérem, szétmaszatolt főbíró legyek a közszolgálati médiumban, ha nem igaz!

És hogy erre mi volt a fideszes mameluk válasza? Nem fogják elhinni: „ilyet senki nem mondott”.

És mindez azért, merthogy: az illető kolléga.

Kérdezem: Kálmán Olga milyen mentális, milyen morális alapon kifogásolja majd pl. az orvosoknak a betegek rovására megnyilvánuló elvtelen kollegialitását, szolidaritását, „összezárásait”? Amikor ő is keményen „összezár” egy nyilvánvaló politikai cenkkel (a néző rovására). Csak azért, mert az interjúalany kolléga. Mert, ha nem ezért, akkor mi másért? Hiszen Kálmán Olga amúgy nagyon kemény, nagyon tehetséges. Vagy nem?

 

Hogy mi a konkrét problémám?

 

Megmondom. Illetve leírom, miként kellett volna lezajlania az említett interjúrészletnek, miközben hangsúlyozom: nem vagyok naiv, pontosan tudom: holló a hollónak nem kemény riportere, viszont az MTV-nél akkora skandalum történt, amekkora csak az ATV-nél történhet szinte naponta (Hajas Henrik műsoraiban minden esetben), vagyishogy nyugodtan kimondható: itt van az a bizonyos határ, itt már mellőzendő (lett volna) a „szakmai szolidaritás”. Tehát, az interjúrészlet, immáron normálisan.

 

MTV-s kolléga: Olyan hiba történt, amire nincs jó válasz.

 

ATV-s kolléga: Van jó válasz. [Esetleg, ízlés szerint: kérem, tisztelje meg nézőinket azzal, hogy nem nézi őket hülyéknek stb.!]

Amire persze a „kolléga” visszakérdez (ez biztosra vehető), „mi a jó válasz ön szerint, kedves Olga?”, de, ha nem kérdez vissza, akkor is folytatható az interjú: „Hogy mi a jó válasz? Megmondom: séta! Ez a jó válasz. Lemondani. És nemcsak az elnökúrnak, hanem önnek is, kedves hülyegyerek kolléga, ti. önnek most, szánalmas szerecsenmosdatása közben, sikerült úgy összefröcskölnie, összemocskolnia sajátmagát a „mosdató” lével, hogy amíg él, nem tudja szakmai respektusáról lesikálni ezt a szennyet”.

 

Ennyi lett volna, s ha ezt Olga kollegina megtette volna az ATV-ben az MTV-s hülyekollégával szemben (horribile dictu), akkor én most azt mondanám: Olga kollegina nem csak az újságírók kolleginája, hanem az én drága kollégám is. Ezt mondanám, márpedig embert ennél nagyobb megbecsülés nem érhet.

Amivel szemben viszont Olga kollegina tegnap szó szerint ezt mondta „lazán”, „viccesen”, ha jól rémlik, egy elempés parlamenti fütyinek (arra már nem emlékszem, mivel kapcsolatban), szóval, ezt mondta a hölgy: „kicsit puha, de a miénk”.

Nos, az. Olga kollegina „kicsit puha”. Kicsit kemény. Így azután maradjon az övék. Mert amelyik az enyém, az már sajnos, olyan, amilyen.