Sándor Klára jelzője; avagy ki számít dilettánsnak a székely írás kutatói közül?Rovó - 2011.06.26 10:58
Sándor Klára 1996-ban dilettánsnak minősítette a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket; egyúttal beismerte, hogy az akadémikus tudomány - amelyhez tartozik - semmit sem tud a székely írásról.
1. ábra. Magyarszombatfai népi cseréptál Czugh Zsuzsa gyűjteményéből, négy sarkán az égigérő fa olvasható jelképével; igaza van Záhonyi Andrásnak, amikor leszögezi, hogy a fogalomjelek elolvasásához intelligencia szükséges
2. ábra. Az égigérő fa olvasata: Jóma ten, mai magyarsággal: "Jó magas Isten"; nem számítana tudományos igényű kritikának , ha valaki azt mondaná erre az olvasatra, hogy "fantáziadús és dilettáns"
3. ábra. A székely "j" (jó), "m" (magas) és "nt/tn" (Ten) rovásjelek, amelyek párhuzama megtalálható a fenti népi képjelben; a rovásjelek akrofóniájának rekonstrukcióját az 1993-ban megjelent kötetünkben már közreadtuk; a fentihez hasonló példák sora az akrofóniarekonstrukciót igazolja: azért tudjuk elolvasni most ezeket a népi jeleket, mert előzőleg jól azonosítottuk a szójeleket
A kései válasz indoklása
A " Bronzkori magyar írásbeliség " c. kötetünk 1993-ban jelent meg. Sándor Klára már 1996-ban kiosztotta rá a dilettáns jelzőt.
Sok víz lefolyt azóta a Murán (ezt a mondást így használják mifelénk az Őrségben ). Azóta a székely írás kutatásában jelentős lépéseket tettünk; amint Sándor Klára is végezte a dolgát: vezetőségi tagja lett az országot rontó kormányban helyet foglaló, majd a semmibe hulló SZDSZ-nek. A dilettáns jelzőjének akkor sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget; mert világos volt, hogy nincs tisztában a székely írás kutatásának fejleményeivel.
Most is csak azért érdemes visszatérni e jelzőjére, mert egykori szerzőtársam, Szekeres István érzelmi okokból (nehezen viselve a szakmai kritikámat ) igazat ad Sándor Klárának az Erdélyi István által főszerkesztett Eleink 2010/3. számában megjelent írásában (ez a képtelen kanyar is megérne egy gondolatsort, de most nem foglalkozhatunk vele).
Sándor Klárától megkapjuk a dilettáns jelzőt
Ezt írja Sándor Klára az 1996-ban megjelent hirhedt (mert a székely írás kutatásának indokoltságát megkérdőjelező) " A székely írás megíratlan története(i?) c. cikkében:
"Hogy erre a munkára, a székely írás történetének korrekt, sem leértékelő, sem fölmagasztaló megírására mielőbb szükség lenne, jól példázza, hogy 1993-ban már állami támogatással is megjelenhetett egy olyan kötet, amely fantáziagazdagságát és dilettantizmusát tekintve csak a magyar-sumerológusok(1) meghatározó alapmunkáival mérhető össze.(2) Félő, hogy az ilyen jelenségek még inkább elriasztják azokat, akik kutatásaik tárgyává a székely rovásírást tennék, pedig a székely rovásírás kutatását a magyar tudományosság több szempontból sem mellőzheti.
(1) L. Komoróczy Géza: Sumer és magyar. (Gyorsuló Idő.) Bp. 1976.
(2) A szóban forgó kötetet ( Varga Géza szerk.: Bronzkori magyar írásbeliség. Bp. 1993 ) az Írástörténeti Kutató Intézet (?) jelentette meg a Lakitelek Alapítvány támogatásával, és a kötet előkészítő munkálataihoz – ahogy az előszóból kiderül – a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1992. évi közművelődési pályázata és Budapest XII. kerületének önkormányzata is „nélkülözhetetlen anyagi és erkölcsi” támogatást nyújtott. A kötet előszavában a Kiadó (sic!) Kiszely Istvánt idézi, aki szerint „agyonhallgatott és félreértelmezett ismerethalmaz volt ez, a magyar tudóstársadalom képzett elméinek megbecsült kutatási területe helyett inkább az amatőrök vesszőparipája”. Kiszely Istvánnak ezzel a kijelentésével ez alkalommal egyet lehet érteni, s azzal is, ahogy a Kiadó a gondolatsort folytatja: „a helyzet alapvetően napjainkig sem változott meg”. Kár, hogy a könyvet leginkább csak a szerzők önéletírásaként vagy szociálpszichológiai-kultúrantropológiai szempontból érdemes olvasni."
Van-e a kötetben szakmai újdonság?
Sándor Klárának joga van felületesen átfutni, el sem olvasni, meg sem érteni a kötetünket. Amint könnyen bizonyítható, hogy téved; amikor "önéletírásaként vagy szociálpszichológiai-kultúrantropológiai szempontból" próbálja értékelni. A kötetben ugyanis - a kritikájávalellentétben - van néhány fontos szakmai felismerés.
A szakmai eredmények egyik része az, hogy sikerült a székely írás hieroglifikus előzményét valószínűsítenünk. Szerzőtársaimmal több székely jel előzményét és akrofóniáját rekonstruáltuk s ezek döntő többségén azóta sem kellett változtatnunk (a saját rekonstrukcióim közül egyet sem). Simon Péter (a hettita hieroglif írást nem említve) pontosan körülhatárolta azt a kort és azt a területet, ahol szerinte a székely írásnak egy hieroglif írásból keletkeznie kellett. Oda mutatott, ahol egykor a hettita hieroglif írás volt divatban - amelynek (s ezt nekem sikerült azonosítanom évekkel később) formai és tartalmi alapon vagy 20 jele rokonítható a székely jelekkel. Ez a felfedezés Simon Péter munkájának szakmai megbízhatóságát húzza alá.
A szakmai felismerések másik része az, hogy Szekeres István is, meg én is egy-egy világmodellben fedeztünk fel székely jeleket. Ez vezetett el később a kőkori eredetű világmodellek és általában az ősvallási ábrázolási konvenciók szerepének felismeréséhez. Ma már bizonyos, mert seregnyi példa igazolja, hogy a székely írás e kőkori ábrázolási konvenciók jelkészletéből alakult ki. Ezért értjük meg némelyik amerikai indián jelmontázs jelentését, bár az indiánok ősei még a kőkorban vándoroltak ki az Újvilágba.
Sándor Klára elfeledkezik a kötet végén olvasható fejezetről is, amelyben egy valószínűségszámítás eredményéről számolok be. Azt vizsgáltuk Nemetz Tibor matematikussal együtt, hogy a székely írás jelei miért hasonlítanak oly sok esetben a világ távoli írásrendszereinek jeleire. Tudtommal eddig még senki sem használta ilyen célra a matematikát, ezért ez szakmai újdonságnak számít. Ráadásul az eredmény is meggyőző, szó sincs semmiféle bizonytalanságról. Azt állapíthattuk meg, hogy a székely írás jeleit rokonság fűzi a világ szinte valamennyi antik írásrendszeréhez. További kutatások segítettek a rokonság magyarázatának kidolgozásában. Ma már tudjuk, hogy ez a rokonság az ősvallásnak köszönhető, a székely jelek a kőkori ősvallás jeleiből alakultak ki s ezért találhatók meg a jelpárhuzamok mindenütt, ahová a kőkori ősvallás jelképrendszere eljutott. Belátjuk, hogy egy átlagos nyelvész számára a valószínűségszámítás ismeretlen dolog lehet. Ez azonban nem ok a jelzőosztogatásra, vagy ezt inkább az önkritika során kellene alkalmaznia.
Hatott-e a kötet az írástörténészekre?
Mondanom sem kell, hogy Sándor Klára jóslata nem vált be; sőt éppen az ellenkezője történt annak, amit veszélyként az égre rajzolt. A tevékenységünkkel tudtommal egyetlen embert sem riasztottunk el a székely írás kutatásától. Varga Csaba és Friedrich Klára azonban - akik azóta nagy ismertségre tettek szert a szakterület olvasói előtt népszerű munkáikkal - kifejezetten megemlékeznek e megbírált és a következő kötetünk inspiráló voltáról.
Sándor Klára persze nem rájuk, hanem az akadémikus tudomány embereire gondolhatott. Azonban őket sem kellene tőlünk féltenie. Ugyanis a tudósoknak nem kell visszariadniuk attól, ha valamelyik szerző "fantáziasdús és dilettáns" dolgokat ír a kötetében. Nem mi okozzuk az akadémikus tudomány embereinek e téren tapasztalható gondolatnélküliségét.
Ráadásul az sem lenne igaz, hogy őket nem inspiráltuk. Ugyanis a kötetünk hatására megváltozott az akadémikus tudomány embereinek a székely írás eredetéről alkotott álláspontja. Előzőleg vagy száz éven át az ótürk-glagolita eredeztetés megalapozatlan elméletét ismételgették; a kötetünk megjelenését követően pedig minden "számottevő" kutató azt ismerte be, hogy fogalma sincs a székely írás eredetéről. Ezt a folyamatot írtuk le a " Rovásírásunk tudós eredeztetésének története " c. cikkünkben, amely " A székely rovásírás eredete " c. kötetben is megjelent 1998-ban.
Mi indokolhatta a kritikát ?
Sándor Klára a székely írás leírásában azt tartja fontosnak, hogy az se leértékelő, se fölmagasztaló ne legyen. Pedig egy tudós számára fel sem merülhet tudományos kérdés érzelmi alapon történő tárgyalása.
Mentségére szolgáljon, hogy az ő köreiben olyan eleven érzelmi töltése van a székely rovásírásnak (mondjuk ki világosan: olyan megvetés övezi a magyar nemzeti írást), ami józan ésszel felfoghatatlan. Jellemző erre a "tudományos" közutálatra, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum két szakértőtől kért szakvéleményt a budapesti hun jelvényről, de mindkettő csak idézőjelek között volt képes leírni a rovásírás szót. Ezért emberileg érthető, hogy Sándor Klára sem tudta magát kivonni e környezeti hatás alól. Mégsem kellene leragadnia a puszta jelzőosztogatásnál, amikor tudományos kérdések megoldása van napirenden.
Ez persze csak az érzelmi oldala a dolognak (a jelzők oda tartoznak), amely egy tudományos igényű vitában semmit sem számíthat.
Nem az a valódi kérdés ugyanis, hogy Sándor Klára rokonszenvezik-e a végzett munkánkkal, vagy sem (maradjon ez az ő magánügye); hanem az, hogy képes-e tudományos igényű kritikára; s ha ilyennel valaha előállna, akkor meg tudnánk-e magunkat védeni?
Úgy vélem, hogy amikor igaztalan vélemény jelenik meg a kötetünkről 18 évvel a kiadása után, akkor a kötet szerkesztőjeként - az elhunyt Simon Péter szerzőtársunk helyett is - válaszolnom kell a fentiekre.
Eszik-e, vagy isszák a dilettánst?
Mielőtt a konkrét helyzetet értékelnénk, érdemes felidézni, mit is ír a dilettáns szóról a lexikon. Feltételezem, hogy mindannyian ismerni véljük ezt a szót; mégis úgy tűnik, mintha érdemes lenne megmagyarázni a jelentését.
A Lapoda Multimédia Kislexikon szerint a dilettáns olasz szó és a következőket jelenti:
- Olyan személy, aki szórakozásból, időtöltés céljából és nem hivatásszerűen művel egy-egy tudományágat v. művészetet.
- Elterjedtebb jelentése a művészetekben: nem hozzáértő, felületes felkészültségű személy. Ebben az értelmezésben többnyire lenézik, amit a diletáns művel, holott azzal, hogy maga is kísérletezik a művészettel, olyan érzéket, megértést, befogadókészséget fejleszt ki, amely hasznos, pozitív. A diletáns tevékenysége akkor válik károssá, ha műkedvelő tevékenységét művészinek tekinti, ha azzal áltatja magát, hogy terméke művészi alkotás.
- az itáliai reneszánszban mecénás, műpártoló, műbarát, ill. amatőr, műkedvelő.
- mai pejoratív értelemben ambiciózus, de tehetségtelen, kontár álíró, álművész.
- hozzá nem értő, avatatlan.
A fentiekből elsősorban az első és az utolsó két magyarázat vonatkozhat ránk, mivel a 2. és a 3. a művészetek terén igazít el, mi pedig a tudomány terén fejtünk ki tevékenységet. Ez a körülmény azért szerencsés, mert a művészetek terén nem nagyon van egzakt mérce: akit ma dilettánsnak minősítenek, azt holnap művészként könyvelhetik el és viszont. A tudományban azonban ismert a tudományos bizonyítás fogalma, azaz van egzakt ellenőrzési lehetőségünk ahhoz, hogy eldöntsük: ki az, aki nem tudja, miről beszél.
Vagyis két kérdésre kell választ keresnünk, ha el akarjuk dönteni, hogy dilettánsak vagyunk-e, avagy sem:
Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy kapunk-e fizetséget a végzett munkánkért, vagy inkább támogatói vagyunk a tudományos kutatásnak, kedvünk telik-e a kutatásban. Itt a választ könnyű megadni, mert nem fizetett, hanem önkéntes munkásai vagyunk a tudományos kutatásnak. E reneszánsz kori értelmében tehát jogos lehet a dilettáns jelző használata, azonban Sándor Klára feltehetően nem erre az értelmezésre gondolt.
A mai értelmezés szerint a dilettáns valami olyasmit csinál, amihez nem ért, amiben avatatlan. S ez az, amit Sándor Klára tévesen ítélt meg és bizonyítani sem tud. Pedig kellene bizonyítania, ha becsüli magát valamire; ugyanis nem piaci kofák veszekedéséről, hanem tudományos kérdések eldöntéséről van szó.
A kritika kritikája
Érzek némi ellentmondást Sándor Klára cikkében, amit Szekeres István barátom nem vett észre. Megpróbálom megmagyarázni, mire is gondolok.
A kritika szükségképpen két dologból állhat: a bírálónak be kell bizonyítania, hogy a megbírált valamit rosszul csinált, valamihez nem ért; s ha ez megtörtént, akkor lehet őt nyilvánosan "lehülyézni". Ez nem szép, de így logikus.
Van aztán a kritikának egy másik ága is, amikor a bíráló bevallja, hogy valamit nem tud, valamit rosszul csinált, s aztán "lehülyézi" sajátmagát. Ezt hívják önkritikának . Ez is rendben van, mert logikus.
A mi esetünkben azonban e két módszernek valamilyen logikátlan keverékét alkalmazta a szerző. Sándor Klára lenyűgöző őszinteséggel vallotta be, hogy az az akadémikus áltudomány, amelynek ő is tagja, lényegében semmit sem tud a székely rovásírásról. Ezt feledve mégis bennünket dilettánsoz le, akik pedig megfelelően alátámasztott, mindeddig megcáfolatlan, nagy horderejű felismerések sorát tesszük közzé a könyveinkben.
Sándor Klárának érdemes lenne végiggondolnia ezt a dolgot, s ha már mindenáron kritikai cikket akar írni, akkor meg kellene maradnia az első két - logikus - eljárás valamelyikénél. Választhatja a kritikát is, de ahhoz a puszta jelzőosztogatás helyett (tudományról lévén szó) érdemi ellenérveket kellene felsorolnia. Ha azonban egy tudományos igényű vitában nem tudja megcáfolni az állításainkat, akkor meg kellene elégednie az önkritika lehetőségével.
Varga Géza írástörténész
A székely írás antik írásrendszerekkel való összehasonlításának módszertana
Írástörténeti Kutatóintézet
http://ikint.uw.hu/
Szekeres István írástörténész kötete
Erdélyi István a finnugrista őstörténetkutatás száz évéről
Szekeres István a székely írásjelek idegen írások jeleivel történő összehasonlításáról
Isten szavunk eredete
http://www.istenszavunk.extra.hu/
Közszavak és istennevek
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=11992
A segesdi fenékbélyegek és népi cserépedényeink jeleinek jelentése
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=89545
A finnugrista valláskutatás terminológiája
http://optimistalap.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=11220
Karcagi rovásírásos karika ősvallási mondókával
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=54161
A magyar ősvallás teremtéstörténete népi imádságok, rovásjelek és etimológiák alapján
http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=80348
A regölyi rovásírásos gyűrű
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=63878
Berekböszörményi rovásjeles gyűrű ősvallási imával
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=95712
Rovásírásunk szójeleivel írt archaikus imádságok
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=95734
Pogány tűzoltár olvasható jelképrendszere egy korondi gyertyatartón
http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=76828
Válaszlevél Fazekas Sándor miniszter úrnak a karcagi rovásfelirat olvasatáról
http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=91736
A Yazilikaja-i hettita sziklapantheon székely jelek előképéből álló jelképe
http://ahimre.freeblog.hu/archives/2009/11/17/A_yazilikayai_hettita_sziklapantheon_szek ely_jelek_elokepebol_allo_jelkepe/
A tiszabezdédi tarsolylemez jelei
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=27981
A budapesti hun jelvény a magyar szakrális táj ábrázolása
http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=104748
Czibor Imre korsója az Isten országa mondatjellel
http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=102424
Nógrádi hímzés ősvallási eredetű jelei
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=55374
A gjunovkai szkíta lószerszámdísz jelei
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=26068
A tprus jel újabb magyarázatai
http://optimistalap.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=11126
Tudatos ősvallási jelhasználat a Szent Koronán
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=43398
Egy paziriki szkíta szönyeg fonetikus jelei
http://otrolahatra.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=25284
Szkíta írásmutatvány az Uljap-1-es kurgánból
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=44770
Szkíta korona az Isten szóval
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=44812
Szkíta kereszt székely rovásjelek előképével
http://rovasiras.blog.hu/2010/03/01/szkita_kereszt_szekely_rovasjelek_elokepe vel
A Minuszinszk vidéki szkíta sztélé írása
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=25591
Inka palást, Ten jelkép a fejen
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=33558
A lyukas törzsű fa
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=27977
