Nézd, ezt az egész területet ujra kellene gondolni az intézményrendszer, a szabályozás, az oktatás és mindenféle kérdésben. Lehetőleg úgy, hogy az emberi méltóság legyen a középpontban. És igen, van, akinek az otthoni gondozás jelentene megoldást. Van más, akinek a Hospice-rendszer fejlesztése jelentene megoldást. Vannak, akiknek továbbra is kórházi ápolásra van szükségük, és annak a rendbetétele jelentené a megoldást. Mindenképpen szükségesnek látszik a palliativ medicinával kapcsolatos szakmai képzés erősítése, mind orvosi, mind ápolói, mind szociális munkási vonalon. És végre nyiltan kell beszélni a haldoklással, halállal járó dolgokról, és felhagyni a XX. század embertelen zsákutcájával, amikor az ember az élet végét elkezdte nem az élet természetes részeként kezelni, hanem eldugni elfekvőosztályok bugyraiba... (ezen lehetőleg ne kezdjen senki bezzegkomcsizni, ez a gyakorlat valahogy az I. VH előtt-környékén jelent meg, már, hogy a rokkantakat és általában a betegséggel, elmúlással kapcsolatos dolgokat dugdosni kezdjük... ugye emlékezetes Bánfi gróf nagy lázadása ez ellen a tendencia ellen IV. Károly koronázásán...ami az állásába is került...) 

Na. szóval el kellene jutni oda, hogy az emberek az életük vége közeledvén lehetőleg minél kisebb százalékban éljenek meg elviselhetetlen fájdalmat és szenvedést - mert szakmájukhoz a kor szinvonalán értő orvosok és ápolók gondoskodnak róluk, és családi körükben, vagy ha szükséges, az ember méltóságát tiszteletben tartó intézményben foglalkoznak velük. És az eutanáziával kapcsolatos kérdéseket nyilt szabályok rendezik, nem halgatólagos mutyialkuk. És abban 100%-ig biztos lehet mindenki, hogy határozott kérése nélkül senki, semmilyen alapon nem rövidíti meg az ő életét.

ÜdV