Szia, köszi a választ, elnézést, hogy ilyen sokáig nem reagáltam, pedig többször is elolvastam, amit írtál, elég sokat jár az agyam ezen a témán.
Diabetológushoz azóta se jutottam el, jövő péntekre van időpontom. Remélem tud majd segíteni, mert továbbra se érzem azt, hogy sikerül kézbentartanom ezt a dolgot. A napokban mértem a vércukorszintet minden reggeli előtt, és után, de úgy tűnik, bármit eszem (30g ch), 1 óra elteltével még 8 és 9 között van a vércukorszintem (előtte éhgyomorra meg 2 és 3 között). Pedig a tejet, gyümölcsöt teljesen elhagytam, ma pl. barna kenyeret, sonkát, pardicsomot ettem, még egy kicsit kevesebb is volt a ch tartalom 30g-nál, mégis ilyen magas eredményt mutatott a mérő, miközen ez elvileg megfelelő reggelire.
Most azon gondolkodom, hogy esetleg kevesebb szénhidrátot kellene ennem reggel, vagy még a 6-nál is többször enni keveset. Mivel én elég keveset alszom (4-5 óra / nap), nekem végülis az se lenne gond, ha 8-9 alkalommal ennék egy nap keveseket. többször is egyek kisebb adag szénhidrátokat, de ezt majd felvetem a doktornőnek pénteken.
Azért az elégg idegesít, hogy 2,5 hete semmi édességet nem ettem, betartom a 180g-os diétát, amit mondtak, lemondtam a tejről, gyümölcsről is, és mégis ilyen magas értékek jönnek ki. Ha inzulin kell esetleg, az vajon honnan fog kiderülni? Lassan 4 hét telt el eddig a terheléses cukor óta, és eddig szó sem volt újabb vérvételről.