kontraproduktív
2011.11.26
|
|
0 0
135
|
Matolcsy csak úgy ott volt, de Orbán valódi érdeklődést tanúsított
– A megbeszélésen nem került szóba a miniszter sorsa.
Az tény, hogy a párbeszéd Orbán és a közgazdászok között folyt, Matolcsy ebben nem vett részt – mondta forrásunk, aki szerint a miniszter a felvezető előadása után csöndben végigülte a találkozót, néha fintorgott, húzta a száját, de nem szólt bele a beszélgetésbe.
A szakember emlékei szerint az első, szeptemberi megbeszélésen is hasonlóan viselkedett Matolcsy.
nol.hu |
|