Volt már?
Nem teljesen úgy volt, ahogy Matolcsy mondta
2011. november 25., péntek, 20:51 • Utolsó frissítés: 18 perce
Szerző: Máriás Leonárd - M. László Ferenc
Szó nem volt arról, hogy spekulációs támadás zajlana Magyarország ellen, és Matolcsy a gazdasági növekedésről sem azt mondta, amiről szó volt – mondták el a hvg.hu-nak a nemzetgazdasági miniszterrel és a miniszterelnökkel folytatott konzultáció résztvevői.
”Úgy tűnt, hogy Matolcsy az egészből nem ért semmit” – mondta a konzultációról egy neve elhallgatását kérő résztvevő. Nem mutatott megbánást, nem volt önkritikus, és a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elhangzottakkal ellentétben a forrás szerint szó nem volt arról, hogy hadjárat lenne Magyarország ellen. A résztvevő szerint éppen azt magyarázták a miniszterelnöknek, hogy ezek a gazdasági folyamatok nem spekulációs támadások következményei. Ezt egy a konzultáción résztvevő másik forrás is megerősítette.
Mint arról korábban beszámoltunk pénteken délután a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter tizenegy közgazdásszal folytatott megbeszélést. Matolcsy György az ezt követő sajtótájékoztatón nem sok újdonságot mondott, illetve több esetben másképp számolt be az eseményről, mint arra az eseményen részt vevő közgazdászok emlékeznek.
Csak az IMF segíthet
Az említett közgazdász szerint a beszélgetés jó hangulatú és konstruktív volt, benyomása szerint a miniszterelnök megértette a problémákat és felmérte a kockázatok súlyát és következményeit.
A hvg.hu kérdésére válaszolva azt mondta, a lehetséges kockázatokról és következményekről nem beszéltek, hiszen ezekkel minden résztvevő tisztában volt. A közgazdászok figyelmeztették a miniszterelnököt és Matolcsyt: nincs más lehetősége a kormánynak, csak az IMF-fel történő megegyezés és egy stand-by típusú keretmegállapodás megkötése.
Nem lesz gazdasági növekedés
Arra is figyelmeztették a kormányoldalt, hogy teljesen át kell írni a makropályát, mert jövőre Magyarországon nem várható GDP-növekedés. A közgazdász szerint a kormányfő erre nyitott volt, és jelezte, hogy a parlament előtt lévő költségvetés tervezetét ennek megfelelően átdolgozzák.
Egy másik résztvevő közgazdász elmondása szerint statisztikai adatokkal is alátámasztották, hogy jövőre nulla százalék körüli gazdasági növekedés várható, amire Matolcsy és Orbán is bólintott. A szakember ugyancsak azt valószínűsítette, hogy ennek megfelelően módosítják majd a jövő évi büdzsét. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Matolcsy mégis azt mondta, fél és egy százalék közötti gazdasági növekedésre számít jövőre.
Információink szerint a közgazdászok alapelvként fogalmazták meg a kiadások további csökkentését is, mert a bevételek, azaz az adók növelésére további lehetőség nem kínálkozik. A neve elhallgatását kérő szakember szerint a kormányfő ezt is tudomásul vette.